1990 w90 3/15 10–14. o.
„Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura a háziszolgák fölé kijelölt, hogy kellő időben megadja nekik az eledelüket?” (MÁTÉ 24:45)
JEHOVA a rend Istene. Ő egyúttal minden törvényes hatalom Forrása. Hűséges teremtményeinek lojalitásában bízva, Jehova kész a hatalmat átruházni. Az, akire a legtöbb hatalmat ruházta át, az ő Fia, Jézus Krisztus. Isten valóban „mindent a lábai alá vetett és őt tette mindenek felett a gyülekezet fejévé” (Efézus 1:22).
2 Pál a keresztény gyülekezetet „Isten háznépé”-nek nevezi és azt mondja, hogy Jehova hű Fia, Jézus Krisztus van e háznép fölé kinevezve (1Timótheus 3:15;
Zsidók 3:6). Krisztus viszont hatalmat ruház át az Isten háznépének tagjaira. Ezt Jézus szavaiból láthatjuk, amelyek a Máté 24:45–47-ben vannak feljegyezve. Ott ez áll: „Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura a háziszolgák fölé kijelölt, hogy kellő időben megadja nekik az eledelüket? Boldog az a rabszolga, akit az ura, amikor megjön, ilyen munkában talál. Bizony mondom nektek, összes javai fölé kinevezi őt.”
Az első századi házvezető
3 Az Írások gondos tanulmányozásából tudjuk, hogy Isten háznépének szellemtől felkent tagjai együttesen alkotják „a hű és értelmes rabszolgát”, „sáfárt” vagy „házvezetőt”. Jehova háznépének tagjai egyénenként „háziszolgák” vagy „kiszolgáló személyzet” néven vannak megemlítve (Máté 24:45; Lukács 12:42, Referencia Biblia, lábjegyzet).
4 Néhány hónappal halála előtt tette fel Jézus a Lukács 12:42-ben feljegyzett 1 kérdést: „Ki valójában a hű sáfár, az értelmes, akit az ura a kiszolgáló személyzet fölé kinevez, hogy állandóan kiadja nekik élelemadagjukat a megfelelő időben?” Majd néhány nappal a halála előtt Jézus egy olyan emberhez hasonlította magát, aki, midőn elutazni készült, összehívta rabszolgáit és rájuk bízta javait (Máté 25:14).
5 Mikor nevezett ki Jézus másokat, hogy törődjenek az ő javaival? Ez a feltámadása után történt. A Máté 28:19, 20-ban feljegyzett meghitt szavaival Krisztus először széles körű megbízást adott azoknak, akik az ő összetett házvezetőjét alkotják a tanításra és a tanítványképzésre „A föld legtávolabbi részéig” végzett egyéni tanúskodásukkal a szolgák kiterjeszthették a missziós területüket, amelyet Jézus kezdett el megművelni földi szolgálata idején (Cselekedetek 1:8). Ez magában foglalta azt is, hogy „Krisztust helyettesítő követek”-ként tevékenykedjenek. Mint „Isten szent titkának sáfárai” tanítványokat kellett képezniük és szellemi táplálékkal kellett azokat ellátniuk (2Korinthus 5:20; 1Korinthus 4:1, 2).
A háznép Vezető Testülete
6 A szellemtől felkent keresztényeknek együttesen kellett az Úr sáfárának vagy házvezetőjének lenniük azzal a megbízatással, hogy időszerű szellemi táplálékkal lássák el Isten háznépének egyéni tagjait. I. sz. 41 és 98 között az első századi sáfár osztály tagjainak meg kellett írniuk isteni ihletés alatt 5 történelmi beszámolót, 21 levelet és a Jelenések könyvét a testvéreik javára. Ezek az ihletett írások kiváló szellemi táplálékot tartalmaznak a háziszolgák, azaz Isten háznépének egyéni felkent tagjai számára.
7 Míg az összes felkent keresztény együttesen alkotja Isten háznépét, bőséges bizonyíték van arra, hogy Krisztus kevés számú férfit választott ki a rabszolga osztályból, hogy azok látható vezető testületként szolgáljanak. A gyülekezet korai története azt mutatja, hogy a 12 apostol, Mátyást is beleértve, alkotta az első századi vezető testület alapját. A Cselekedetek 1:20–26-ban találunk erre utalást. Iskariót Júdás helyettesítésével kapcsolatban említi meg az Írás „az ő felvigyázói hivatalát” és az „ő szolgálatát és apostolságát”.
8 Az ilyen felvigyázói hivatal magában foglalta az apostoloknak azt a felelősségét, hogy alkalmas férfiakat nevezzenek ki szolgálati állásokba és szervezzék meg a szolgálatot. De ennél többet is jelentett. Vele járt a tanítás és a tantételek kérdéseinek a tisztázása is. Krisztusnak a János 16:13-ban feljegyzett ígérete beteljesedéseként „az igazság szellemének” el kellett vezetnie a keresztény gyülekezetet fokozatosan minden igazságra. Azok, akik elfogadták a szót és felkent, alámerített keresztényekké lettek, már kezdettől fogva maguk is „az apostolok tanításának” adták át magukat és folytatták azok munkáját. Valóban, a tulajdonképpeni ok, amiért a 12 apostol kinevezett 7 ajánlott férfit a testi táplálék szétosztására az volt, hogy „a tizenkettő” felszabaduljon és ’teljesen átadhassa magát az imádkozásnak és a szó nyilvános szolgálatának’ (Cselekedetek 2:42; 6:1–6).
9 Úgy tűnik, először kizárólag Jézus apostolaiból állt a vezető testület. De vajon így is maradt? I. sz. 44 körül I. Heródes Agrippa kivégeztette Jakab apostolt, János testvérét (Cselekedetek 12:1, 2). Nyilvánvalóan nem törekedtek arra, 1 hogy mint apostolt valakivel pótolják, ahogyan azt Júdás esetében tették. És vajon miért nem? Kétségtelenül azért, mert Jakab mindhalálig hűséges maradt és ő volt az első, aki a 12 apostol közül meghalt. Másrészt, Júdás gonosz cserbenhagyó volt, ezért pótolni kellett őt valakivel, hogy újból meglegyen a 12, a szellemi Izrael alapköveinek eredeti száma (Efézus 2:20; Jelenések 21:14).
10 Az első századi vezető testület eredeti tagjai apostolok voltak, olyan férfiak, akik együtt jártak Jézussal és tanúi voltak az ő halálának és feltámadásának (Cselekedetek 1:21, 22). Ez a helyzet azonban megváltozott. Ahogy múltak az évek, más keresztény férfiak is szellemi képességre jutottak és véneknek nevezték ki őket a jeruzsálemi gyülekezetben. Legkésőbb az i. sz. 49. év körül a vezető testület már oly mértékben kibővült, hogy nemcsak a megmaradt apostolokat foglalta magában, de bizonyos számú idősebb jeruzsálemi férfit is (Cselekedetek 15:2). A vezető testület összetétele tehát nem volt szigorúan meghatározott, hanem Isten nyilván úgy irányította a dolgokat, hogy az összetételben bekövetkezett változás megfeleljen az ő népe körülményeinek. Krisztus, a gyülekezet tevékeny Feje, ezt a kibővített vezető testületet használta fel annak az igen fontos tanításbeli kérdésnek az elrendezésére, amely a nemzsidó keresztények körülmetélkedése és a mózesi törvénynek való engedelmesség körül vetődött fel. A vezető testület levelet írt, s abban megmagyarázta döntését és kiadott egy határozatot, hogy aszerint járjanak el (Cselekedetek 15:23–29).
Az elszámoltatás ideje a házvezető számára
11 Az első keresztények egyénenként és mint gyülekezet is nagyra értékelték ezt a vezető testülettől kapott erőteljes útmutatást. Miután a szíriai Antiochiában levő gyülekezet elolvasta a vezető testület levelét, örvendezett a buzdítás felett. És amikor más gyülekezetek is megkapták a tájékoztatást és betartották a kiadott utasítást, „napról napra tovább erősödtek a hitben és megnövekedtek számban” (Cselekedetek 16:5). Isten nyilvánvaló módon megáldotta ezt az elrendezést (Cselekedetek 15:30, 31).
12 De lássuk ennek a jelentős ügynek egy másik oldalát. Jézus a minákról szóló példázatában egy nemes származású férfihoz hasonlította magát, aki messze földre utazott, hogy biztosítsa magának a királyi hatalmat, s azután visszatért (Lukács 19:11, 12). Jézus, az i. sz. 33-ban történt feltámadása után, Isten jobb kezéhez magasztaltatott fel, ahol ülnie kellett, amíg az ellenségeit lába alá nem vetették zsámolyul (Cselekedetek 2:33–35).
13 Egy ezzel párhuzamos, a talentumokról szóló példázatban Jézus kijelentette, hogy hosszú idő elteltével az úr eljött, hogy elszámoltassa rabszolgáit. A hűségesnek bizonyuló rabszolgáknak ezt mondta az úr: „Kevésen is hű voltál. Sokat bízok rád ezután. Menj be uradnak örömébe.” A hűtlen rabszolgáról azonban kijelentette: „Még amije van, azt is elveszik tőle. És vessétek ki a semmirekellő rabszolgát a külső sötétségre” (Máté 25:21–23, 29, 30).
14 Hosszú idő elteltével — mintegy 19 évszázad múlva — Krisztus királyi hatalmat kapott 1914-ben, „a nemzetek meghatározott idejének” végén (Lukács 21:24). Röviddel később „eljött és elszámoltatta” rabszolgáit, a szellemtől felkent keresztényeket (Máté 25:19). Mit várt el tőlük Jézus egyénenként és együttesen? A sáfári megbízatás tovább folytatódott, ahogy az első század óta. Krisztus 1 egyedekre bízta a talentumokat — „mindegyikre az illető saját képességei szerint”. Ezért Jézus ezzel arányos eredményeket várt (Máté 25:15).
Az 1Korinthus 4:2. versének szabályát alkalmazta, amely kijelenti: „Azt várják el a sáfároktól, hogy mindegyik hűséges legyen.” A talentumok felhasználása azt jelentette, hogy Isten „nagykövetei”-ként hűségesen cselekedjenek, tanítványokat képezzenek és osszák ki számukra a szellemi igazságokat (2Korinthus 5:20).
A „rabszolga” és Vezető Testülete, mialatt közeledik a vég
15 Jézus elvárta a felkent keresztényektől, hogy együttesen hű sáfárként tevékenykedjenek és kiadják szolgaszemélyzetének „kellő időben eledelüket” (Lukács 12:42). A Lukács 12:43 szerint Krisztus ezt mondta: „Boldog az a rabszolga, ha az ő ura megérkezésekor ilyen tevékenységben találja!” Ez arra mutat, hogy bizonyos idővel azelőtt, mielőtt Krisztus megérkezne, hogy szellemtől felkent rabszolgáit elszámoltassa, ezek szellemi táplálékot osztottak ki a keresztény gyülekezet, Isten háznépe tagjainak. Vajon kiket talált Krisztus ebben a munkában, amikor eljött királyi hatalomban 1914-ben, és hozzálátott, hogy szemlét tartson Isten háza felett 1918-ban? (Malakiás 3:1–4; Lukács 19:12; 1Péter 4:17).
16 Amikor Jézusnak a Jehova jobb kezénél történő várakozási ideje a végéhez közeledett, fokozatosan nyilvánvalóvá lett, ki adott szellemi eledelt Krisztus háziszolgáinak már az 1914-es esztendőt megelőző időben. Azt gondolod talán, hogy a kereszténység egyházai? Bizony nem, mert ők mélyen belebonyolódtak a politikába. A gyarmati terjeszkedés készséges eszközei voltak és megpróbáltak egymáson túltenni, hogy bebizonyítsák hazafiságukat, elősegítvén ezzel a nacionalizmust. Ez nemsokára súlyos vérbűnt hozott rájuk, amikor tevékenyen támogatták az első világháborúba belekeveredett politikai kormányzatokat. Szellemi téren hitüket meggyengítette a modernizmus. Szellemi válság következett be náluk, mivel sok pap könnyű prédája lett a bibliakritikának és az evolúció tanának. Semmilyen szellemi táplálékra nem lehetett számítani a kereszténység papsága részéről!
17 Hasonlóképpen nem jöhetett tápláló szellemi eledel az olyan felkent keresztények részéről sem, akik többet törődtek személyes megmentésükkel, mint az Úr talentumainak kamatoztatásával. Ezek „rest” rabszolgának bizonyultak, alkalmatlannak az Úr javainak gondozására. Ezért kivetették őket „a külső sötétségre”, ahol a kereszténység egyházai jelenleg is vannak (Máté 25:24–30).
18 Kiket talált hát az Úr, Jézus Krisztus, amikor 1918-ban megérkezett rabszolgáinak megszemlélésére, abban a munkában, amelyben szolgaszemélyzetének „kellő időben kiosztották a táplálékadagjukat”? Nos, abban az időben kik juttattak el pontos megértést az őszinte igazságkeresőknek a váltságáldozatról, az isteni névről, Krisztus láthatatlan jelenlétéről és 1914 jelentőségéről? Kik leplezték le a háromságtan, az emberi lélek halhatatlansága és a pokoltűz hamisságát? És kik figyelmeztettek az evolúció és a spiritizmus veszélyeire? A tények azt mutatják, hogy a felkent keresztényeknek az a kis csoportja, akik kapcsolatban álltak a Sioni Őr Torony és Krisztus jelenlétének 1 hírnöke című folyóirat kiadóival, amely folyóirat napjainkban Az Őrtorony hirdeti Jehova Királyságát címen jelenik meg.
19 Az Őrtorony 1944. november 1-jei számában ezt írta: „1878-ban, negyven évvel azelőtt, hogy az Úr 1918-ban eljött a templomához, már létezett az őszinte, felszentelődött keresztényeknek egy osztálya, amely szakított a hierarchikus és klerikális szervezetekkel és a keresztényiséget igyekezett gyakorolni . . . A következő évben, vagyis 1879 júliusában, elkezdődött ennek a folyóiratnak, Az Őrtorony-nak a kiadása abból a célból, hogy az Istennek Krisztus által közölt igazságai ’kellő időben kiosztott táplálék’ gyanánt rendszeresen eljuthassanak az ő háznépének összes felszentelt gyermekéhez.”
20 Az újkori Vezető Testület kialakulásáról közölt felvilágosításként Az Őrtorony 1971. december 15-i száma megmagyarázta: „Öt évvel később [1884-ben] a Sioni Őr Torony Traktátus Társulatot törvényesen bejegyezték, és ez a Társulat szolgált ’képviselet’-ként a szellemi táplálék szétosztására azon őszinte emberek ezreinek, akik keresték a módját, hogy megismerjék Istent és megértsék az ő Szavát . . . Önátadott, alámerített, felkent keresztények kerültek kapcsolatba a Társulattal a pennsylvaniai főhivatalban. Akár tagjai voltak az Igazgató Testületnek, akár nem, rendelkezésre bocsátották magukat ’a hű és értelmes rabszolga’ osztály különleges munkája számára. Segítettek a rabszolga osztály táplálásában és irányításában, és így jelent meg a színen egy vezető testület. Ez nyilvánvalóan Jehova láthatatlan tevékeny erejének vagy szent szellemének vezetésével történt meg. S természetesen a keresztény gyülekezet Fejének, Jézus Krisztusnak az irányítása alatt ment végbe.
21 Tehát 1918-ban, amikor Jézus Krisztus szemlét tartott azok felett, akik az ő rabszolgáinak vallották magukat, talált egy nemzetközi keresztény csoportot, amely bibliai igazságokat adott közre mind a gyülekezeten belüli, mind az azon kívüli prédikálásban való használatra. Valóban, 1919-ben úgy történt, ahogy Jézus Krisztus bejelentette: „Boldog az a rabszolga, akit az ura, amikor megjön, ilyen munkában talál. Bizony mondom nektek, összes javai fölé kinevezi őt” (Máté 24:46, 47). Ezek a hű keresztények beléptek az Uruk örömébe. Hűségesnek bizonyultak a „kevésen”, Uruk kinevezte hát őket „sok dolog” fölé (Máté 25:21). A hű rabszolga és Vezető Testülete a helyén volt, még nagyobb megbízatásra készen. Mily boldogok lehetünk, hogy ez így történt, mert a lojális keresztények gazdagon javukra fordíthatják a hű rabszolga és Vezető Testülete odaadó munkáját!
