TÉMA: Hogyan tanította meg a Király az alattvalóinak, hogy tiszteljék Isten magas irányadó mértékeit?
A megtévesztés már a cím megfogalmazásában tettenérhető. Isten szentségét ui. sok minden bizonyíthatja, elsősorban a Szentírás, de az egészen biztosan nem, hogyha magas viselkedési normákat állít fel és később azokat megváltoztatja, mégha csak finomítva is. Ha szükséges lenne a normák finomítása, az azt jelentené, hogy eredetileg durvák voltak. De legalábbis nem megfelelőek, hiszen változtatni kell rajtuk. Isteni normákkal kapcsolatban ez elképzelhetetlen. Ha mégis szükség volt finomításra, változtatásra, az csakis azt jelentheti, hogy eredetileg sem isteni normák voltak vagy ha mégis, akkor a változtatás után nem lettek már azok. Az isteni normák ui. állandóak!
Ennek a fejezetnek a magyarázatai azt bízonyítják, hogy a magukat Isten népének tekintő Bibliakutatók, később Jehova Tanúi is, nem voltak szentek még a saját emberi mércéjükkel mérve sem, nem hogy isteni nézőpontból és ez az egész történelmüket jellemzi. Továbbá a téma(megjelölés) Jézushoz kapcsolja a fejezetet, de róla nem esik szó, csak Ezékielről.
A próféta templomról szóló szavaira többször történik utalás. Először a 2. bekezdésben, ahol a 40-48-ig terjedő fejezetek vannak beállítva a mai helyzet mintájának. Ebből a bibliai szakaszból konkrétan a templommal mindössze a 40-42. fejezetek foglalkoznak. Miközben a leírás feltűnően aprólékos, a Királyság könyv mégis csupán két jellegzetességet ragad ki a kilenc fejezetből, az ajtók és falak magasságát valamint az őrszobákat. Aki nem olvassa el a fejezeteket a Bibliából, annak csupán a Királyság könyv fogalmazásából úgy tűnhet, mintha valóban Ezékiel próféciáját vagy annak tanulságát magyarázná a könyv. Valójában sem a címhez, sem a témához, sem Ezékiel látomásához sincs semmi köze a fejezet Bibliakutatókról szóló leírásának. Annak ellenére sem, hogy egy monumentális templom-illusztráció is díszíti a 109. oldalt, melyen egy 21.sz-i öltönyös, nyakkendős család lép be a 3000 éves templomba.
Ez azonban nem egy megbocsátható tévedés vagy írói figyelmetlenség, hiszen az eltérés óriási, ezért mindenképpen más oka kell, hogy legyen.
Aki veszi a fáradtságot az ajánlott részeknek (40-48) csupán az elolvasására (nem is a tanulmányozásra), és a fejezettel való összevetésre, rögtön látni fogja, hogy miért nem túlzás ezt állítani.
Teljesen más jelentősége van ugyanis egy bibliai látomásnak akkor, ha modernkori beteljesedést várunk tőle, pl. a Bibliakutatókon vagy csak tanulságot keresünk benne. Ez azonban nem elkülöníthető a szervezet próféciamagyarázataiban. Pedig tanulsága bárminek, akár egy gyermek mesének is lehet, de 20.sz-i vállalatok működéséről azt állítani, hogy ókori próféciákat teljesít be, elég bátor dolog. A könyv fogalmazásában mégis keverednek a fogalmak.
A 2. bekezdés egy érdekes helyzetre hívja fel a figyelmet, így szól:
2 Ezékiel a szellemi templomról kapott látomást. A beszámolója olyan részletes, hogy prófétai könyvének a 40–48-ig terjedő fejezetei erről szólnak. A templom Jehova igaz imádatát jelképezi. Minden jellegzetességének megvan a megfelelője ezekben az utolsó napokban.*
A Királyság könyv 2017-es kiadásban nincs semmi nyoma annak, hogy a látomás templomértelmezése bármilyen tekintetben bizonytalan lenne vagy változás előtt/alatt állna. Ezek, akárcsak az előző fejezet 4. bekezdésének lábjegyzete, határozott kijelentések, amik egy hivatkozással a 15 évvel mégkorábbi (1999-es) tanítást is megerősítik. Pedig (2017-ben) már csak kinyomtatásra várt egy teljesen más magyarázat a látomás jelentéséről, hogy egy újabb könyvben, hónapokon belül megjelenjen (rr 13.fej. 5., 7.bek). Mégis, nemcsak sokszorosították a hibás tanítást 2017-ben, hanem az év folyamán friss szellemi eledelként fel is szolgálták a gyülekezeti bibliatanulmányozások résztvevőinek.
Az egyiket még időszerű szellemi táplálékként gyülekezeti Bibliatanulmányozás keretében tanították, ezzel szinte egyidőben készítették elő a másikat a következő évi (2018) megjelenésre.
Mit jelent ez? Hetente többszázezer gyülekezeti, valamint a személyes imák milliói is a Teremtőtől a pontos megértést kérték, Ő mégis, szántszándékkal rosszul informálta könyörgő szolgáit, holott a próféciák szerzőjeként hatalmában lett volna pontosan is tanítani őket, hiszen a pontos tanítás (ha az a magyarázat valóban pontos), már készen volt! Csakis ezt jelenthetik a templomlátomás értelmezésével kapcsolatos folyamatok 2017-ben.
Ha hasonló viselkedés miatt tökéletlen embereket már évszázadokkal korábban is elítélt Isten szava (Lukács 11:11, Jakab 4:17), akkor mi oka lehetett Istennek ilyet tenni 2017-ben?
A Szentírás nem ad magyarázatot erre, nyilván azért, mert ilyesmit Ő nem csinál!
Érdemes összehasonlítani ugyanannak a témának (a templomról szóló látomásnak) a különböző magyarázatait a két kiadványból, melyek közel azonos időben jelentek meg.
Isten Királysága uralkodik
(2017):
Ezékiel a szellemi templomról kapott látomást. A templom Jehova igaz imádatát jelképezi.
Minden jellegzetességének megvan a megfelelője ezekben az utolsó napokban.
Jehovát a földön élő népe a nagy szellemi templom földi udvaraiban imádja.
Végre helyreáll Jehova tiszta imádata! (2018):
Ezékiel nem a nagy jelképes templomot látta.
Észszerűnek látszik, hogy ne tulajdonítsunk szimbolikus értelmet az Ezékiel látomásában szereplő templom minden részletének.
A Tanulmányozd a Szentírást éleslátással! című bibliai lexikon a jw.org -on szintén ír Ezékiel temlomlátomásáról az 1081. oldalon, ami most 2020-ban is elérhető.
Miközben az Ezékiel templomlátomás értelmezése már legalább 2 éve (2018-ban) megváltozott, a vezetőtestület (2020-ban) még mindíg a korábbi, a téves, az elvetett tanítást jelenteti meg a honlapján az Éleslátás bejegyzés, templom címszó alatt.
Így szól:
Az Ezékiel 40–47. fejezetekben is részletes leírást olvashatunk Jehova egyik templomáról, … Nyilván ez is Isten nagy szellemi templomát szemlélteti.
A Tanulmányozd a Szentírást éleslátással! nem az azonos című nyomtatott lexikon letölthető (pdf, könyv) változata, hanem egy weboldal. Egy nyomtatott könyvet nyilván nem lehet visszahívni a változások kijavítása miatt (habár a szervezet történetében volt példa erre is) és a letölthető pdf könyvet sem szokás utólag javítani, ha csak nem jelölik benne a változtatásokat, de az már új kiadásnak számít még elektronikus formátumban is.
A 21. században pontosan az ismeretek aktualizálásának lehetősége, a fontos változtatások azonnali közzététele, elérhetősége, nyomonkövethetősége miatt tartanak fenn weboldalakat gyártók, kiadók, szervezetek, oktatási intézmények, stb.
Ha ehhez az ún. éleslátáshoz tényleg köze lenne Istennek, vajon mi lehet a célja azzal, hogy 2020-ban, éleslátásnak enged nevezni elavult ismereteket, egy magát hű és bölcs szolgának nevező csoport által?
Miféle finomítási folyamat lenne ez?
Egy idelátogató érdeklődő vagy akár egy gyakorló Jehova Tanúja is, aki az ismereteit akarná felfrissíteni, nem tudná egykönnyen eldönteni, hogy melyik az érvényes magyarázat, ha csak nem tanulmányozza a kiadói oldalakat és megjelenési éveket is, amik ugye csak nyomtatott anyagokkal kapcsolatban értelmezhetők, weboldalaknál nem is. Ráadásul a jw.org keresőjében a templom kifejezést begépelve, pont az Éleslátás elavult templom-szócikke jelenik meg a találati lista elején és semmi nem utal arra, hogy mikori „szavatosságú” az a bizonyos „szellemi táplálék”.
Mivel tehát a magyarázat már nem aktuális, ez nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy sem az nem volt éleslátó aki korábban kitalálta, de az sem, aki éleslátásként továbbra is fennhagyja a weboldalán.
A legfrissebb tanulmányozási Őrtorony 2020-ban, leszögezi, hogy
Az, ahogyan Jehova ma irányítja a szervezetét, tükrözi a személyiségét, a szándékát és az elveit
Tartsuk ezt a kijelentést észben, amikor a továbbiakban a Bibliakutatók és a korai Jehova Tanúinak nem csak a tanításait, hanem a viselkedésük bűnlajstromát olvassuk a 11. fejezetben.
Tegyük fel sűrűn azt a kérdést, hogy milyen viselkedési normához tartaná magát az a Teremtő, akinek ezeket a dolgokat tulajdonítja a szervezet?
Ha Ezékielnek látomásokat adott, bizonyára konkrét és meghatározott céllal tette. Azóta elfelejtette volna és ma már csak találgatja, hogy mit is akart üzenni ezzel a látomással, mert a szervezet magyarázatai egyértelműen találgatások, azok közzététele pedig kaotikus, áttekinthetetlen.
Miért nem tudta kinyilatkoztatni az eredetileg tőle származó látomásról az igazságot 1917-ben a látomás első magyarázatának megjelenésekor? Vagy legalább 1971-ben, amikor korrigáltatni kényszerült hű és bölcs szolgájával az 1917-es tanítást.
Nem csak másodszorra nem sikerül, még a harmadik variáció is olyan botrányosan születik meg, hogy egyeseknek azonos időben érvényes a régi és az új magyarázat is! Ez inkább szélhámosságra emlékeztet, de semmiképpen nem bölcs, Istentől jövő vagy kellő időben felszolgált szellemi eledel. Ettől sokkal több következetességet és szavahihetőséget vár el a Szentírás Isten tökéletlen szolgáitól. Elképzelhetetlen, hogy Ő maga nem mutatna ebben példát. Miközben a 2. bekezdés a viselkedési normák finomításának témáját tárgyalva Ezékielre hivatkozik, Ezékielnél szó sincs a normák megváltoztatásáról. Inkább az ellenkezője figyelhető meg, a fő téma az, hogy a papok eltértek a normáktól, miközben azok változatlanok maradtak, ezért kaptak figyelmeztetést és büntetést a Teremtőtől.
Abban a 9 részben (40-48), melyet a 2. bekezdés a tanulmányozás és a párhuzam alapjául ajánl, tulajdonképpen semmi nincs, ami indokolná a viselkedési normák megváltoztatásával kapcsolatba hozni azokat. Csak a vezetőtestület rögeszméje, hogy a szervezeti változtatásokat Isteni eredetűnek állítsa be. A Bibliakutatók bűneit nem hajlandó megfelelően, azaz BŰNNEK minősíteni, a szervezet bűnös múltjának megszépítésére törekszenek és ehhez (a csaláshoz) magát a Szentírás tekintélyét használják fel hitelesítő eszközként. Mivel azonban a Biblia erre közvetlenül nem alkalmas, félrevezetőn kell azt használni. Itt pl., az Ezékiel 40-48-ig terjedő szakasz esik áldozatul ennek a spekulációnak.
A bekezdés utolsó mondata szerint a bizonyos ókori templomőrség, nem mindenkit engedett be a templomba, de az nem derül ki, hogy miért is igyekezne a templomba bejutni az, aki nem akar az irányadó mértékeknek megfelelni. Mai párhuzamában miért akarna a gyülekezetbe menni vagy ott maradni bárki, akinek nem tetszik vagy éppen elege lett a gyülekezeti szabályokból úgy, hogy azt csak a szemléltetésbeli „őrséggel” lehetne eltávolítani a tisztaság érdekében? Akik beszennyezik a gyülekezeteket, nem veszik figyelembe az irányadómértékeket, nem hagyják magukat kiigazítani, azok pontosan az „őrszobákban” ülnek, ők a gyülekezetek felvigyázói! Ők nagyon ritkán kerülnek „kitakarításra”, aminek eklatáns példáit éppen ez a fejezet (11.) fogja szolgáltatni!
3 Hogyan teljesedik Ezékiel látomása? Ahogy ennek a könyvnek a 2. fejezetében olvashattuk, Jehova az 1914-től 1919 elejéig tartó időszakban megtisztította a népét Krisztus által. Vajon ezzel véget ért a megtisztításuk? Korántsem! Az elmúlt évszázad során Krisztus továbbra is kiállt Jehova viselkedésre vonatkozó szent irányadó mértékei mellett. Ezért a követőinek többször is szükségük volt kiigazításra. Miért mondhatjuk ezt? Egyrészt, mert Krisztus az erkölcsileg romlott világból gyűjti be a követőit, másrészt, mert Sátán kitartóan azon igyekszik, hogy visszarántsa őket az erkölcstelenség mocsarába. (Olvassátok fel: 2Péter 2:20–22.) Nézzünk meg három területet, ahol az igaz keresztényeknek kiigazításokra volt szükségük. Először viselkedési normákat érintő kiigazításokat vizsgálunk meg, majd egy fontos intézkedést, amely tisztán tartja a gyülekezetet, végül pedig olyan változtatásokat, melyek a családi életet érintik.
A 3. bekezdés, miközben igyekszik megindokolni a többszöri kiigazításokat, tényként szögezi le (a könyvben idáig az 5. alkalommal), hogy 1919-re a nép, Krisztus által tiszta lett. Ebből a tényből kiindulva logikusan az következne, hogy akik 1919-ben tiszták lettek, az „őrök” pedig megőrzik ezek tisztaságát, azoknak nincs szükségük többé kiigazításra, de legalábbis nem alapvető erkölcsi kérdésekben! Az 5 évig tartó megtisztítás és krisztusi vezetés mégsem garantálta a tisztaságot, mert továbbra is, sőt folyamatosan tisztítani kellett őket. Ez vagy azt jelenti, hogy 1919-ben nem is lettek tiszták, holott Jézus is és Jehova is tisztította őket vagy az a bizonyos „őrség” nem végezte a dolgát és megtűrte a tisztátalanságot. Az természetesen egy gyermeteg figyelemelterelés, hogy a romlott világból gyűjtik be Krisztus követőit, ezért kellett tanításbeli tisztításokat végezni!
Bűnösöket eleve nem is gyűjthetnének be a gyülekezetbe addig, amíg összhangba nem hozza az életét a gyülekezeti normákkal és ezt még a keresztelkedés előtt meg kell tenni, amit nem kevesebb mint 5 gyülekezeti vénnek ellenőrizni is kellene.
Ha azonban bejutottak vagy bennmaradtak bűnösök is, az csak az őrök engedélyével, figyelmetlenségével vagy alkalmatlansága miatt történhetett.
Megdöbbentő felvetés, hogy az erkölcstelenség mocsarában kötnének ki Jézus felkent és megtisztított testvérei, mégis felveti ezt az eshetőséget a bekezdés.
A 3. bekezdés azt is állítja, hogy:
„Az elmúlt évszázad során Krisztus továbbra is kiállt Jehova viselkedésre vonatkozó szent irányadó mértékei mellett … Nézzünk meg három területet, ahol az igaz keresztényeknek kiigazításokra volt szükségük.”
A szöveg értelmetlen, mert Krisztus hiába állt volna ki a szent irányadó mértékek mellett, ha a követői nem! És láthatóan a múlt század bibliakutatói nem követték ebben Mesterüket, mert különben nem kellett volna őket kiigazítani. De a Bibliakutatók viselkedési normái vagy leromlottak vagy talán soha nem is érték el a megfelelő szintet és ez kizárja, hogy Krisztus mellettük is kiállt volna.
Az indoklás több szempontból is abszurd. Először is a tanítások, melyeknek a kiigazításáról itt szó van, soha nem a „világból begyűjtött bűnösöktől” származtak, hanem a főhivatal legfelsőbb köreiben születtek, akikre semmilyen hatással nincs a „romlott világból begyüjtött” fiatal érdeklődők viselkedése! Rájuk fogni a kiigazítások szükségességét értelmetlen és mellébeszélés!
Ugyanez érvényes az „erkölcstelenség mocsarára” is! Hogyan ránthatna oda vissza Sátán az igazgatótanácsból (1971-től vezetőtestület) bárkit úgy, hogy az abban az állapotában isten népének vezetője és tanításainak formálója is maradjon még további évtizedeken át, addig amíg Jézus nagysokára felfigyel rá és finomítja azt?
Mindezek amellett történnek így, hogy Jézus állítólag még buzgó is az imádat tisztántartásával kapcsolatban! (10. fej. 19. bek.) A bekezdés mégis olyan „igaz keresztényekről” is ír, akiket szükséges volt kiigazítani, de a kiigazítások sokszor évek, évtizedek múlva következtek csak be?
Vajon milyen keresztények lettek a kiigazítás után, ha már előtte is IGAZAK voltak?
Ugyanaz a bekezdés, amelyik a kiigazításra szoruló igaz keresztényekről ír, előtte a 2.Péter 2:22 elolvasására szólít fel, ahol nem éppen hízelgö hasonlatok vannak. Nem lehet tudni, mi járt a fejében annak, aki az igaz keresztényeket összehozta ezekkel a gusztustalan bibliai szemléltetésekkel, kutya az okádékával és a sárban hempergő disznóval. Mindenesetre eléggé hihetetlen, hogy ezekből a szemléltetésbeli állapotokból csupán finomítással el lehetne érni azokat a szent viselkedési normákat, melyek valóban méltók Istenhez, ahogyan a fejezetcím ezt állítja.
Hogyan érezzen tiszteletet olyan ún. igaz keresztények iránt bárki, akikkel kapcsolatban az ekrölcstelenség mocsara, az eb okádása, és a sárban fetrengő disznó képe van említve?
És mennyire lehet megbízni azokban a szellemi vezetőkben, akik használják ugyan ezeket a kifejezéseket, mégis azt akarják elhitetni olvasóikkal, hogy mindezek csupán olyan apróságok, melyektől eltekintve azért igaz keresztények voltak?
Ilyennek festi le a 3. bekezdés a 20.sz. elején élt Bibliakutatókat és a későbbi Jehova Tanúit is. Ezek bizonyítanák Isten szentségét?
Ha sorra vesszük a következő alcím alatti kiemeléseket, már abból látható, hogy azoknak a szokásoknak gyakorlóit nem, hogy „igaznak”, semmilyen értelemben nem tekintené még kereszténynek sem egyetlen mai Jehova Tanúja sem.
A kiigazítások témában persze nem lehet mindent itt felsorolni, mert annyi volt belőlük, hogy egy külön aloldalt tart fenn a szervezet hivatalos weboldala, ezeknek a listázására. De csupán az itt megemlített 4 példa is kérdéseket vet fel, sőt kételyeket ébreszt, annak a bizonyos, sokat emlegetett tisztítási folyamatnak a hitelességével kapcsolatban. A 4 tétel bármelyikét jobban megvizsgálva világossá válik, nem hogy alapos, de semmiféle tisztítás nem történt a Bibliakutatók között, sem 1919-ig, sem azután. Jézus vagy nem tisztította meg őket 1919-ben vagy, ha mégis, akkor nem jól, ha meg jól, akkor a tisztántartás nem működött. A 4 téma önmagában vagyis egyenként is gyökeres változtatásokat igényelt volna, nem hogy finomkodó kiigazításokat. Ezek azonban nem történtek meg, hiába állítja a Királyság könyv az ellenkezőjét.
A jelentéktelenségénél fogva más kiigazítások még akár finomítások is lehetnének. De jelentős, az örök élet kilátásokat, reménységet, egészséget és az Istennel való kapcsolatot is érintő fontos tanítások, többször is, teljes verzióváltásokon mentek keresztül! (lista) Mivel ez gyakorlattá vált, hiszen a lista folyamatosan frissül, a mai napig már a 300 közeli bejegyzésszámot is elérve, így ez semmilyen értelemben nem tekinthető finomításnak, főleg Istentől vagy Jézustól jövő finomításnak nem. Egyiküknek sem kell „finomítania” magát vagy kijelentéseit a legcsekélyebb mértékben sem és nyilván ezért nincs egyetlen szó sem magas irányadómértékek finomításáról a Szentírásban. A 3. bekezdés mégis arról beszél, hogy az „erkölcstelenség mocsarából”, „finomítás” következtében lehet kikerülni vagy elkerülni, a 4. bekezdés pedig úgy folytatja, „Jehova népe mindig is fontosnak tartotta, hogy helyesen, erkölcsösen viselkedjen.”
De, ha „mindig is fontosnak tartotta”, akkor miért nem élt úgy?
Ha nem élt úgy, akkor, hogyan nevezhető „Isten népének”?
Ha nem csak „fontosnak tartotta”, hanem ténylegesen úgy is „viselkedett”, akkor nincs mit kiigazítani, mert a „helyes, erkölcsös viselkedést” természetesen nem kell! Az igaz, hogy az „erkölcstelenség sátáni mocsarával” jellemezhető állapotok figyelmet igényelnek, de azt nem finomítani, hanem gyökeresen megváltoztatni kell, viszont, ha ez volt a helyzet (márpedig ezt állítja a könyv), akkor pedig nem igaz, hogy „mindig is fontosnak tartották a helyes, erkölcsös viselkedést”! Mégkevésbé, hogy ennek ellenére is lehettek igaz keresztények!
A korábban használt kifejezés, az erkölcstelenség mocsara után, a 6. bekezdés, a szexuális erkölcstelenség témában kiigazításra váró dolognak egy olyan szokást hoz fel példának, melyet a korabeli Őrtorony ajánlott jegyes pároknak. Ők a javaslatot megfogadva, tisztasági fogadalmat tettek. Érthetetlen, hogy olyan súlyú szokás illusztrálja a hitnézetek finomítását, ami bár gépiessé vált az idők folyamán, de helytelennek akkor sem lenne tekinthető, ha a mai napig megmaradt volna.
Az Őrtorony által bevezetett fogadalom azért is jelentéktelen epizód, hiszen hamarosan felhagytak a szokással maguktól is. Kizárt, hogy olyan kardinális kérdés volt, ami miatt azok között az ügyek között kellene számon tartani, melyek a szellemi vagy erkölcsi tisztaságot közvetlenül leronthatták volna.
Mégis egymást követő mondatok, teljes komolysággal azt állítják a fogadalomról, hogy sokaknak hasznos, merő formaság, felhagytak vele, de az alapelvekhez továbbra is ragaszkodtak!
A vezetőtestület jól tudja, hogy az ilyen történetek által viszont egy felszínes olvasóban (és a legtöbb Tanú ilyen), megerősödik az a benyomás, hogy a szervezet a legapróbb részletekre, még az ilyen jelentéktelen fogadalom ügyekre is odafigyelt és ez növeli a biztonságérzetüket. Ez persze nem igaz, hiszen az ebből az időből származó egyéb információk teljesen más képet mutatnak. Elég csak megvizsgálni azt amire még a leírás is utal.
A 7. bekezdés gondolatmenete, hogy „Sátán támadásai csak fokozódtak”, értelemszerűen azt jelenti, hogy az Őrtoronyban ajánlott tisztasági fogadalomra is egy sátáni eszközként tekint a könyv, melyet éppen ezért kellett elhagyni a „finomítási” eljárás során.
Mennyire tiszteli ezeknek a soroknak (6. bek) az írója az olvasóit, ha azt akarja elhitetni velük, hogy Jézus Krisztus szerint is Sátáni eszköz volt az 1900-as évek elején megjelenő Őrtorony javaslat, a tisztasági fogadalom, de pl. a kereszt használata, a karácsony megünneplése, háborúban való részvétel, élettársi kapcsolat, poligámia továbbra sem volt neki probléma!?
A 6. bekezdés figyelemelterelő manővere után a 7. bekezdés tovább időzik a szexuális erkölcstelenség témája mellett:
7 Az Őrtorony 1935. májusi száma nyíltan beszélt egy olyan problémáról, mely egyre súlyosabb gondot jelentett Isten népe körében. … kötelességük méltó módon képviselni Jehovát … Majd a cikk egyértelmű tanácsokat adott a házassággal és az erkölccsel kapcsolatban …
Konkrétan miről is szól ez a bekezdés?
Semmiféle konkrétum nincs benne, aminek tanulsága lehetne, pedig állítólag 1935-ben az Őrtorony nyíltan beszélt a problémáról, de úgylátszik, hogy ezt a nyíltságot ma már nem kívánják alkalmazni! A bekezdés olyan általánosságokat tartalmaz, hogy inkább egy karikatúrája a címben beharangozott Krisztusi finomításnak, mintsem tanulságos visszatekintés. Ha pedig az 1935-ben élő felkent keresztényeknek, Krisztus társkirályainak olyan alapvető fogalmi hiányosságaik voltak a paráznaság kifejezéssel kapcsolatban, melyről a 8. bekezdés ír, akkor ismét csak hihetetlen, hogy mégis „Jehova nagy szellemi templomába” képzelték magukat, az pedig méginkább, hogy utódaik, ebben a visszatekintésben nem határolódnak el tőlük és nem minősítik megfelelően a helyzetet.
A vezetőtestület szokásos nagyvonalúsága helyett érdemes megnézni az 1935-ös Őrtornyot, milyen szövegkörnyezetből is idéz a 7. bekezdés! A tisztánlátás miatt hiba lenne átsiklani a „súlyos gondot jelentő” dolgon, mintha annak ma már semmi jelentősége nem lenne.
A korabeli Őrtorony 85. oldalán a kérdések rovatban legalább 5 olvasói kérdés irányul az erkölcstelenség mocsarával minősített helyzetre. Pl.
„Egyes esetekben az erkölcsök terén is laza állapotok észlelhetők. Egyesek azt gondolják, nem szükséges az államilag előírt esküvői szertartások szerint kötni házasságot. Előfordult, hogy egyesek egyszerűen vadházasságban élnek. Ezek azt állítják, hogy az „Otthon és boldogság” c. fuzetből vették a felbátorítást.”
„helyes dolog-e, hogy valaki, aki mágát a maradékhoz tartozónak tartja, egymásután háromszor, négyszer is újból nősül vagy megy férjhez, előző házasságát felbontván?”
Azt nem lehet megállapítani, hogy mely területekről érkeztek az erkölcsi normák miatti panaszok és ezekből mennyi volt még a beidézetteken kívül. De az tisztán látható, hogy a gyülekezetek lelkiismeretes tagjait zavarták ezek a dolgok annyira, hogy jelezzék a vezetésnek a bűnös állapotokat. Mégha a kérdések válaszaiból az derül ki, hogy a szervezet vezetői is elítélték a bűnös gyakorlatokat, alkoholizmust, erkölcstelenséget, akkor is Jézus Krisztus megtiszttott nyájának nevezett gyülekezetben voltak jelen ezek az állapotok. Hogy fordulhatott elő ilyesmi, magas irányadómértékek esetén, melyek mellett Krisztus kiállt és még őrök is őrködtek?
A szégyenkezést az Ezékielt magyarázó könyvben még képpel is illusztrálják (146.o), tehát tudják az írók, hogy mit kell/kellene/kellett volna tenni, mégis ez a fontos momentum, szégyen és bűnbánat teljesen hiányzik a modern beteljesedés magyarázatából. De nem csak a 2017-es Királyságkönyvből, hanem kifejezetten a látomást magyarázó Végre helyreállt az igaz imádat könyvből is, jóllehet a 147.oldal 21. bekezdése létfontosságú igazságként említi, hogy azokat a bizonyos Isteni irányadómértékeket csak neki van joga meghatározni, így aki eltér azoktól szégyenkeznie kell(lene). Érthetetlen, hogy akárhányszor felhozzák a szégyen fogalmát, kivétel nélkül az ókori nép tagjaira, viselkedésére alkalmazzák, nem zavartatva magukat még akkor sem, ha azokat a történeteket éppen Isten mai népével állítják párhuzamba a beteljesedésről. Az, hogy a Bibliakutatók szokásai, gyakorlatai, még az ún. megtisztításuk után is szégyellnivalók voltak, soha nem hangzik el, sem videókban, sem nyomtatott formában és így is képesek tiszta imádatról beszélni.
Ha az 1919-es megtisztítás után, még 1935-ben is olyan súlyos gondok voltak, hogy nem volt elég egy pásztori beszélgetés az egyedi szexuális bűnesetek kezelésére, ehelyett Őrtoronyszinten, alapfogalmakat kellett definiálni és a globális szervezetre kiterjedően kellett foglalkozni a paráznaság kérdésével, akkor hogyan tudta általuk mégis „Jehova felmagasztalni a nevét” 4 évvel korábban, 1931-ben?
A teljes 4. fejezet arról szólt, hogy amikor Jehova a Bibliakutatóknak adta a nevét, ezzel egyidejűleg felmagasztalta a nevét! A fejezet a következőképpen zárul:
22 Sok év telt el, mióta Jehova arra indította a felkent testvéreinket, hogy vegyék fel az új nevüket. Vajon azóta sikerült Sátánnak elhomályosítania azt, hogy ki Isten népe? Sikerült elérnie, hogy az emberek ne tudjanak megkülönböztetni minket más vallásoktól? Épp ellenkezőleg! Minden eddiginél jobban megkülönböztet minket az, hogy Istenről tanúskodunk.
A teljes fejezet (4.fej.) arról igyekezett meggyőzni az olvasót, hogy 1931-re az Isten tisztasági feltételeinek való megfelelés következtében érdemelték ki az isteni nevet, a tisztaságuk jutalmaként! Erre mindenki más érdemtelennek bizonyult, kizárólag a megtisztult Bibliakutatók nem!
Ha tényleg lettek volna ilyen feltételek, akkor érthetetlen, hogy az erkölcsi tisztaság nem volt közöttük és csak a névadás (jutalmazás) után 4 évvel lett vizsgálva.
De annak ellenére, hogy láthatóan Isten nyájának egészét érintette a súlyos helytelenség, valamint, hogy éppen annak tanulságát készül kiemelni egy nyomtatott könyv, nem egy eldobható folyóirat vagy brossúra, hanem egy kézikönyv, mégsem innen tudjuk meg, hogy konkrétan mit kell súlyos helytelenség alatt érteni! 4 teljes bekezdés részletezi példákon keresztül az erkölcsösség fontosságát és a szemléletmód kiigazításának szükségességét. Az erkölcstelenség mocsarán felül még a nyilvánosház erkölcstelen kínálata is említésre kerül felkent keresztényekkel kapcsolatban, akik 1935-ben, több mint 15 éwel vannak a megtisztításuk és hbsz-i kinevezésük után, 4 évvel pedig az isteni név felvétele után, mégsem értik pontosan a paráznaság fogalmát!
Az erkölcstelenség mocsarától, hogyan képes megvédeni egy ennyire általános, semmitmondó és ellentmondásos leírás?
1935-ben, vagy a 21.sz-ban bármikor!
Természetesen az 1935-ös Őrtorony kérdéssorozata mögött a szexuális erkölcstelenség témában, konkrét esetek voltak, mégha azokat nem is részletezik ezek a bekezdések. Ezzel szemben a mexikói beszámoló 1995-ből, nem csak helyi problémaként említi a „vadházasságokat”, „többnejűséget”, hanem évtizedeken át tartó gyakorlatról beszél világviszonylatban.
Nem tévedés! Jehova Tanúi körében!
A jelentéktelennek tűnő fogadalom-probléma (5-6.bek.) után, drámai és hihetetlen lehet az iménti felsorolás.
Az Évköny 1995 azonban ugyanígy, szinte listázza ezeket a bűnöket és arról is ír, hogy nem volt könnyű az ilyesmit kitakarítani a szervezetből, annyira ragaszkodtak azokhoz elkövetőik. A szexuális erkölcstelenség valódi példái Mexikóból nem egy rövid időszakból valók és semmilyen módon nincsenek indokolva (hogy is lehetne az ilyesmit!), viszont a bűnbánat, sajnálkozás, szégyenre utaló kifejezések is hiányoznak, így a bűnesetek, teljesen jelentéktelennek tűnnek. Minimum 30 éven keresztül fennálltak az erkölcstelen állapotok, a beszámoló szerint nem elvétve, hanem mint mélyen gyökerező szokást gyakorolták, még a szervezet kinevezett elöljárói is.
Szinte hihetetlen, de a vezetőtestület képes volt az Évkönyv 1995-ben, a Jehova szervezetének erkölcsi tisztasága alcímet adni a mexikói történet beszámolójának, holott az, éppen az erkölcsi tisztátalanságokat sorolja fel.
Így írnak a helyzetről:
a párok általában véve nem kötöttek házasságot. Egyszerűen csak megállapodáson alapuló kapcsolatban éltek együtt
Ha Jézus Krisztus valóban erkölcsi irányadómértékeket tanított ebben az időszakban, ahogyan a fejezet témája állítja, akkor azok nem, hogy magasak, de még a normális emberi mértékeknél is alacsonyabbak voltak. Az Évkönyv azt is leíjra, hogy mekkora jelentőségű volt ez a helyzet?
sok csoportszolga volt Mexikóban, aki nem volt törvényesen házas,
Nem kevés, hanem SOK!
Nem egyszerű hírnök, hanem központilag kinevezett hivatalnokok, csoportszolgák, akik egyedüli irányítói, példaképei voltak a gyülekezeteknek.
Már 1924-ben Őrtoronyszinten foglalkoztak a problémával, ami szintén azt bizonyítja, hogy nem egyedi esetekről volt szó elvétve, egy-egy gyülekezetben, hanem gyakorlat lehetett az egész szervezetben. Mégis az Őrtorony és a körzetfelvigyázók folyamatos személyes buzdításai mellett, csupán 1952-ben Tanította meg a Király alattvalóinak, hogy tiszteljék Isten magas irányadó mértékeit (fejezet téma).
Tehát nem azért mert a bűnösök ellen nem volt 2 tanú vagy azok bujkáltak vagy tagadták volna a bűnüket. A fejezet cím és téma szerint így tanított és finomított viselkedési normákat Jézus!
Az Évkönyv 1995 részletezi azokat az erkölcsi állapotokat, melyeket itt a Királyság könyv 11. fejezete nagyvonalúan mellőz, csupán homályos utalást tesz rájuk:
férfiak megházasodtak, majd elkülönültek, és utána egy másik nővel éltek, anélkül hogy az elsőtől elváltak volna, vagy a másodikat elvették volna feleségül. Néhányan újra megnősültek, anélkül hogy előző feleségüktől elváltak volna
Ha mindez „csupán” a mexikói Tanúk sajátossága lett volna, akkor sem lehetne elintézni annyival, hogy csak „finomításra” szoruló helytelenségek voltak, hiszen bűnismétlésről volt szó, kinevezett személyeknél, amiről még Rutherford is azt mondta, hogy a szentírási út nem lehet ismeretlen senki előtt. Sőt az világos és Isten szolgáinak azon kell járni, majd hozzáfűzte, hogy a Szentíráson kívül a rendes és tisztességes élet szabálya sem tenné lehetővé az ilyesmit.
Vagyis szó sincs semmiféle újonnan felmerülő, addig ismeretlen különleges utasításokról a finomítás jegyében!
Ezek az esetek pedig nem csak előfordultak, hanem gyakorolták. A mexikói Jehova Tanúi meglepően sokan.
A mexikói beszámoló egyértelműen utal arra, hogy a szervezetben világszerte aktuális volt a tanács és így már jól megvilágítja azt, amit a 11. fejezet 5-8. bekezdései szívesen tartanának a homályban. 1952-ben, amikor az ún. különleges utasítások véget vetettek a szégyentelen szokásoknak, még mindíg voltak olyanok, akik vonakodtak változtatni az erkölcstelen kapcsolataikon, melyet az Évkönyv szerkesztője arcátlanul egy jópofa sztoriként ad elő.
De miért és milyen különleges utasításokra kellett várni 1925-ig, ha az erkölcstelenség és az alkohol problémákról már Mózes törvénye is beszélt, melyek az első keresztényektől csak megerősítést nyertek, vagyis soha nem voltak ismeretlenek és nem veszítették érvényüket a történelem folyamán?
Ha valaki nem vette figyelembe azokat, és közben mégis isten szolgájának adta ki magát, az nem egyszerűen csak téved, hanem félrevezet, amikor azt állítja, hogy az egyértelmű bűnöktől, csupán különleges utasítások hatására tudott megszabadulni. Ez egy közönséges megtagadása évszázados bibliai törvényeknek és megszépítése múltbeli bűnöknek. Ezért azok akik a bűnöket elkövették, valamint akik megpróbálják ezzel a félrevezető fogalmazással felmenteni őket a felelősség alól, bűnrészesek, de azok is, akik mindezeket isteni tanításként elhiszik és továbbadják.
Miért kellett volna Jézus Krisztusnak (1914-) királyi hatalommal félrenéznie a Bibliakutatók bűnei mellett, amikor ugyanezek miatt az ószövetségben és az első keresztények között is büntetést kaptak az elkövetők?
Mégis milyen különleges helyzet lehetett 1952-ig, ami az alcím szerint ennyi Időt és türelmet kívánt?
Azt a türelmet nyilván nem Jézus Krisztus gyakorolta, hanem valamilyen jól felfogott érdekek miatt a mindenkori vezetőség.
Miközben az ókorban, a felhozott példák szerint is súlyos büntetéseket kaptak (ld. babiloni száműzetés), addig a Bibliakutatók Időt és türelmet, nem is keveset.
Hogyan bizonyítják az ilyen ellentmondások és következetlenségek az erkölcsi normák terén, a fejezetcímben megfogalmazott Isteni szentséget?
Ha ezekben a témákban léteztek már 3000 évvel korábban is magas Isteni irányadó mértékek, szankciókkal együtt, akkor mi oka lehetett Istennek vagy Jézusnak vagy Rutherfordnak eltérni ezektől a 20.sz. elején, tulajdonképpen leszállítani a magas irányadó mértékeket a Bibliakutatók kedvéért?
Mivel ez megtörtént, miért nem lehet nyíltan leírni, pl. ebben a fejezetben, ha már maga a könyv veti fel a témát, ahelyett, hogy mexikói tapasztalatok között eljelentéktelenítve szétaprózzák?
És tekinthető-e mindez krisztusi tanításnak, kellő időben, egy általa felhatalmazott hű és bölcs szolgától?
A Túlzott alkoholfogyasztással sem más a helyzet, mint az erkölcstelenséggel. A 11. bekezdés szerint:
Az utóbbi évtizedekben Krisztus követői pontosabban megértették, hogy akkor beszélhetünk alkoholizmusról, ha valaki rendszeresen alkoholt fogyaszt, és emiatt a rabjává válik.
De miért kellettek ehhez évtizedek?
A bibliai időkben nem volt Őrtorony, sem Krisztusi finomítás, akkor ők nem is érthették világosan az alkoholizmus problémáját?
Nem, hogy Őrtorony, még Bibliájuk sem volt!
Áron fiairól azt írják, hogy áldozatuk az alkohol miatt volt törvénytelen. Ráadásul előbb lettek megbüntetve, mint ahogy az alkoholtilalmat a törvénybe iktatták!(10. bek)
Mindezek ellenére a 11. bekezdés mégis arról akar meggyőzni, teljesen normális az, hogy csak az utóbbi évtizedekben értették meg pontosabban az alkoholizmus problémáját.
Pedig sem az nem normális, hogy ezeket az állapotokat Jézus eltűrte a királyi kinevezése után még 21 évig, sem az, hogy a változás ebben csupán egy kiigazítás lenne.
Két teljes évtizeden keresztül 1914 után, nem tudták volna keresztény emberek, Krisztus vezetését is feltételezve, hogy mi különbség van alkoholizmus és alkoholfogyasztás között?
Miért nem finomították vajon Áron fiait a halálos ítélet helyett és hogyan érdemelte ki Rutherford a társaival azt a kegyet?
A Dohány használat kimagyarázása hasonló kérdéseket vet fel. Ha már Russell helytelenítette a dohányzást, 1935-ben is szennyes gyomnak tekintették, akkor milyen ésszerű oka lehetett Jézus Krisztusnak várni az 1919-es megtisztítás után még 1975-ig hogy teljesen meg is tiltsa azt?
Russel szerint „Elképzelhetetlen, hogy az Urunk dohányszagot árasztana magából, vagy bármilyen szennyező dolgot a szájába tenne”. >>
A Királyság könyv olvasóinak viszont el kell képzelni, sőt elhinni, hogy felkent követőinek mindezt megengedi még további 6 évtizeden keresztül?
A 16. bekezdés szerint Krisztus támogatta az egészségügyet, hogy szolgái ne szennyeződjenek vérrel. Minden keresztény tudja, sőt az álatlános műveltség részeként is jól ismert a krisztusi csodagyógyítások menete. Jézus nem vacakolt a betegségekkel, gyógyításokkal, finomítgatva bárkit vagy bármit is és biztosan nem azért, mert emberként nem voltak erre évtizedei. Egyszerűen nem ilyen a munkamódszere, a Szentírás sehol nem ír hasonlóan elhúzódó folyamatokról. Azonnal és határozottan gyógyított, feltámasztott és együtt örült a következményeknek az emberekkel. Nem büntetett és nem is helyezett kilátásba büntetéseket, ha emberek kétségbeesésükben vagy fájdalmukban folyamodtak valamilyen gyógymódhoz. Ilyen bibliai minta után azt állítani, hogy ami 1944-től napjainkig keservesen kialakult a szervezetben egészségügyi vonatkozásban, az Krisztusi védelemnek tekinthető, egyszerűen az evangéliumok figyelmenkívülhagyásával lehet csak.
A finomítások és kiigazítások témakörben meglepő, hogy egy alcím tisztaság megőrzéséről szólhat.
Miközben Jézus a követőit barátainak, juhoknak és nyájnak tekintette, úgy is bánt velük, addig a 18. bekezdés kemény szavai egy sokkal ridegebb környezetet és bánásmódot körvonalaznak, nem a keresztény gyülekezetre vonatkozó kifejezések és példák használatával, hanem a törvényszövetség és a rég elvetett templomelrendezés időszakából felidézett szabályok által. Azt szinte sohasem írják le, hogy a gyülekezetet egyszerűen csak elhagyják emberek, ha csalódottá válnak a viselkedés ill. tanítások miatt. Szinte kivétel nélkül lázadásról, háborúról, ellenségekről, szembefordulásról és hasonlóan súlyos minősítésekről beszélnek. Most sincs másképpen, a 18. bekezdés szándékos lázadókról, körülmetéletlen szívűekről, őrségről és a templomból való kitiltásról beszél.
A 21.sz-i keresztények imádatának szabályozására, egy keresztény kor előtti látomás az irányadó! Így még a látszata sincs meg annak, hogy ebben a kérdésben Krisztus végezne bármiféle finomítást és a legszigorúbb gyülekezeti fegyelmezés emberi ítéletekre (19. bek.) lett alapozva, nem Isten szavára, amit a következő kifejezések támasztanak alá!
1892-ben Az Őrtorony megjegyezte,
1904-ben Az új teremtés című könyv elismerte,
1944-ben Az Őrtorony rávilágított,
1952-ben Az Őrtorony arról írt,
És ezek után a 21. bekezdés felteszi a kérdést:
Látod, hogyan válik Krisztus követőinek a javára a kiközösítés?
Ezek a bekezdések azt állítják, hogy Krisztusnak 6 évtizedre, Őrtornyokra és Új teremtés könyvre volt szüksége ahhoz, hogy tulajdonképpen kikísérletezze a gyülekezet tisztántartásához megfelelő eljárást, holott még Rutherford szerint is az alapelvek évezredek óta változatlanul megtalálhatók a mózesi törvényben, az evangéliumokban, apostoli levelekben, végsősoron az egész Bibliában, de a szervezet saját tanításaiban is. Az Isten Királysága uralkodik könyv mégis azt állítja 2017-ben, hogy Russell könyvek, Rutherford Őrtornyok és más emberi vezetők előírásai tartják tisztán Krisztus gyülekezetét, vezetnek el Isten helyesléséhez, miközben a fejezet saját hivatkozásai, ennek ellenkezőjét bizonyítják. A kiközösítési eljárás és a szemléletmód természetesen sokat változott 1952 óta is. Az eljárások sokkal durvábbak és szigorúbbak lettek pl. a családi kapcsolatokra nézve. A gyülekezetekbe eleve szigorú előírásoknak való megfelelés után lehet csak bekerülni, mégis ezekben a bekezdésekben felsorolt kifejezések a kiközösítések indoklásaként, nagyon általánosak. A szándékos lázadás, körülmetéletlen szív, helytelen viselkedés, komoly helytelenség, bírói ügyek, súlyos helytelenség, megbánást nem tanúsító személy, kárt okoznak, hatást gyakorolnak, mind olyan minősítések, amik nem csak hogy értelmezhetetlenek, de teljesen szubektív alapot biztosítanak a gyülekezeti tagok legfontosabb ügyében, hogy maradhatnak-e vagy távozniuk kell. És éppen ez az oka a legtöbb kiábrándulásnak, ami gyülekezet elhagyással végződik, nem az értelmetlen lázadás vagy ehhez hasonlók. Ez nyilvánvalóan annak a következménye, hogy egy olyan eljárást próbálnak bibliainak beállítani, amelyik köszönő viszonyban sincs az isteni elvekkel. Ezért tűnik az egész magyarázkodás keserves erölködésnek. Az a néhány bibliavers, melyeket idecitálnak a témához, még látszólagos alapnak is nagyon gyengék, nem hogy szilárd, megbízható útmutatás lenne felelős döntésekhez, tulajdonképpen élet-halál kérdésekben.
A 19. bekezdés pl. arról ír, hogy a komoly helytelenségek valós veszélyt jelentenek a gyülekezetekre! Az ilyen triviális megállapításokhoz valóban szellemi kinevezés kell a hbsz-nak? Ez lenne az a krisztusi tanítás, ami még a hivatalszolgákat is elkápráztatta annak idején és Nagy Tanítóvá tették Jézust? Ez lenne a szent szellem útmutatása 2017-ben?
„KOMOLY HELYTELENSÉG = VALÓS VESZÉLY” ?
Hozzávehetjük még a „súlyos helytelenség” vagy a további, legalább 6 féle gyermeteg kombinációt, de a többszörös szóismétléssel csak még nevetségesebbé válik a téma és csupán abban külömbözik egy óvodás gyermeket fegyelmező tehetségtelen felnőtt módszerétől, – jó legyél kisfiam –, hogy ezt a Teremtőnek kellene tulajdonítani.
Miután a 2. és 18. bekezdések azt állítják, hogy ókori templomőrök mintát adnak a mai kiközösítési rendszernek, így szolgáltatva írásszerinti alapot az imádat tisztántartásának, itt a 21. bekezdés már arról ír, hogy az ókorban többségben voltak a helytelenül cselekvők, vagyis fejezeten belül cáfolva van a módszer hatásossága. Nyilvánvalóvá válik, hogy a templomőrség és egyebek nem, hogy az alkalmi, de a csoportos, nemzeti szintű hitehagyástól sem tudták tisztántartani Isten népét. Ettől persze még működhetne a mai rendszer a szervezetben, akár jól is, még ha nem is bibliai alapú, de a 3. bekezdés világosan mutatja, hogy még azokkal a bizonyos „szellemi gondolkodású férfiakkal” az élen, sem lehetett állandóság a szervezetben, sem viselkedés, sem tanítások kérdésében. Máskülönben nem lett volna szükség többszöri kiigazításra az évtizedek során, ami pedig még NAPJAINKBAN is tart!
A 22. bekezdés a XX. sz. elején élt szolgák „tömjénezése” mellett megjegyzi, hogy nem voltak eléggé kiegyensúlyozottak. Természetesen ezt úgy tálalja, mintha az egyének „hibája” lett volna, de erről szó sincs. A bételszolgák házasságkötésének tilalma és általában a házasodás mellőzése nem egyesek túlbuzgóságának következménye volt, hanem maga a központi tanítás, a rendszer követelménye. Ha Krisztus valóban úgy gondoskodik „kiegyensúlyozott tanácsról”, ahogyan a 24. bekezdés állítja, akkor egyúttal neki címzett szemrehányásként is értelmezhetők ezek a szavak, hiszen ahogy éppen most láttuk, ezekhez a hasznos tanácsokhoz nem mindenki férhetett hozzá (22.bek.).
Jézusnak tényleg szüksége volt kiegyensúlyozatlan, fanatikus munkásokra? Ha a kiegyensúlyozott tanácsait már a Bibliakutatók is megkapták volna, legalább 1914-től az a szolgálat rovására ment volna?
Miért azok az Őrtornyok és könyvek jelentik a Krisztusi gondoskodást, melyek közül mára már mind selejtezésre került?
Milyen értelemben finomítás az, hogy egyik emberi okoskodást felváltja egy másik, miközben a megjelenése pillanatában mindegyikről azt állítják, hogy Krisztus gondoskodása?
A 25. bekezdés azt állítja, hogy a szervezet hasznos ajándékokról gondoskodik a gyermekek számára, mely alatt nyilván, bizonyos nyomtatott anyagokat ért. Fel is sorol néhányat, melyek közt az 1941-ben megjelenő Children c. könyv is meg van említve. Viszont ez a kiadvány tartalmazza azt a tilalmat, legalábbis nyomatékos tanácsot, mely szerint komoly keresztények nem házasodnak a vég idején. Csupán 3 bekezdéssel ezelőtt (23.) ismerték el, hogy a házasságkötést írásos alap nélkül ellenezték és az ilyesmit a kiegyensúlyozatlanságok közt tartják számon.
Hogyan lehet egy gyermekeknek szóló könyvről azt állítani, hogy hasznos, miközben kiegyensúlyozatlan írásellenes tanácsokat is tartalmaz?
Az 1940-es évek gyermekeinek hogyan vált hasznára a kiegyensúlyozatlan tanács, ha ma 80 évvel közelebb az Új Rendhez is házasodnak Jehova Tanúi?
Ha megfogadták a hasznos ajándék tanácsát, akkor társ és gyermekek nélkül élték le egész életüket és öregségükre egyedül maradtak, holott nem kellett volna.
A 27. bekezdés elmondja ugyan, hogy milyen „segítséget” nyújt a szervezet a gyermekbántalmazás megelőzésére a szülőknek, de arról mélyen hallgat, hogyha a sajnálatos dolog bekövetkezik a gyülekezetben, akkor mit tesz a szervezet. Triviális, bár kétségtelenül igaz, hogy a bajt jobb megelőzni és gyakorlatias, egyértelmű, konkrét figyelmeztetések talán érnek is valamit. De a „komoly helytelenség, valós veszély” típusú tanácsok nyilvánvalóan nem ez a kategória. A szexuális bűnözők fejével soha nem tud majd gondolkodni egyetlen keresztény szülő, főleg gyermek nem. Ezért a bekövetkezett esetek tagadása, elhallgatása helyett, azok szakszerű kezelésébe talán beletartozna a bűnösök és a potenciális áldozatok elhatárolása. A ferdehajlamúak is talán jobban uralkodnának magukon, ha nem számíthatnának az ügyük eltusolására a két tanú szabályhoz való görcsös ragaszkodás miatt. Az nem kérdés, hogy Jézus is szeretné megvédeni az ilyesmitől a gyermekeket, de nyilván nem csak a szülőket teszi felelőssé ez ügyben, ahogyan a szervezet, főleg, ha már bekövetkezett a bántalmazás!
Vajon miért nincs a leírásban, hogy Jézus hogyan bünteti meg azokat, akik ilyesmiben bűnösek?
Miért volt hosszan részletezve hogy mit csinálnak a gyülekezet másként gondolkodóival, megbélyegezve őket hitehagyóként, rossz társaságként, stb. de ugyanilyen szigorú eljárásra még csak célzás sincs a gyermekmegbecstelenítők esetében?
A legkissebbek bántalmazása elég konkrét és egészen biztosan „komoly helytelenségnek” számít minden jobbérzésű keresztény és a gyülekezeten kívüliek szerint is. Ha pedig nem megfelelően kezelik az ilyen bűncselekményeket, akkor egészen biztos, hogy „valós veszély” (jelentsen ez bármit)
Ha a 19. bekezdésben emlegetett, de meg nem nevezett ún. „komoly helytelenségek” elkövetői kiközösítést érdemelnek, melynek a fontosságát bekezdéseken keresztül hangsúlyozni kell, akkor a gyermekek sérelmére ténylegesen elkövetett szexuális bűncselekmények elkövetőiről, hogy hogy nincs még egy zárójeles utalás sem!?
Hogyan bizonyítják a 2600 éves látomás kapuméreti, hogy a XX. sz-ban bizony alacsonyabb követelmények is a tiszta imádatot jelentik, éppen a gyermekbántalmazás ügyében?Az egész fejezetből tehát nem lehet megtudni, hogy milyen irányadómértékek elfogadhatók, elég magasak Jehovának, hiszen ezek folyton változtak az elmúlt 140 év során. Így aztán biztosak lehetünk benne, hogy nem ezek a változások bizonyítják Isten szentségét, ellentétben a fejezet cím állításával.
