TÉMA: Miért és hogyan tisztította meg Jézus az igaz imádatot?
A 10. fejezet bevezető része azt írja a 99. oldalon:
Ebben a részben látni fogjuk, milyen változtatásokat hozott a messiási Királyság Jehova dicsőségére az igaz imádatban, a viselkedési normák terén és a szervezeti felépítésben.
Vajon a király, aki élen jár minden idők legnagyobb arató munkájában, 1914-től, miért változtatna menet közben, gyakorlatilag az igaz imádaton?
Az „igaz imádat” pontosan azért nevezhető így, mert azok a bizonyos „viselkedési normák” rendben vannak.
Amennyiben a „viselkedési normák”-kal a legkisebb gond is lenne, akkor nem lehetne „igaz imádatnak” nevezni addig, amíg a fent idézett kijelentés szerint „a messiási Királyság” végre nem hajtja azokat a szükséges „változtatásokat”!
Az igaz imádat nem valami játékszer, amin ötletszerűen változtatnak. Egészen Ábeltől, sőt Ádámtól kezdve vannak keretei, normái, melyek változatlanok. Elképzelhetetlen, hogy bizonyos szabályszerűségeket pont azok változtassanak meg, akik felé az imádat irányul. Miért tennének ilyet? Változnak az igényeik vagy a szükségleteik és ezt a földi embernek figyelembe kellene vennie?
Vagy miért változtatna Jézus az igaz imádaton?
A fenti idézet logikájával bármit lehetne igaz imádatnak nevezni, de ha valami tényleg igaz imádat, akkor kinek jutna eszébe tisztítani azt?
Az igaz imádat, vagy tiszta imádat, szinonimák. Ami tiszta, azt nem kell tisztítani! Mitől kellene?
Vagy, hogyan lehetne igaz imádatnak tekinteni a tisztítás előtt is, meg utána is?
Mégis egyre csak sokasodik azoknak a megjegyzéseknek a száma a könyvben amik a nép vagy az imádat megtisztításáról szólnak. Csak néhány oldalszám ahol erről lehetett olvasni, eddig: 13.; 22.; 61.; 89.; 100.; 101.; 108.
Itt meg már egy egész fejezetet is szentelnek a tisztítási ügynek.
Talán azt gondolják, attól, hogy beszélnek róla tisztább lesz a múltjuk?
Az 1. bekezdés nagyon helyénvaló felvetést tesz, amit érdemes észben tartani a tanulmányozás során később is.
„Képzeld mit érezhetett Jézus, amikor azt látta a templomban, hogy beszennyezték az imádat helyét!”
Rögtön adódik a kérdés, hogy vajon megtisztította őket?
Megtisztította a tisztességtelen pénzváltókat, kapzsi kereskedőket, nyerészkedőket?
Ahelyett, hogy megtisztította volna őket, azt mondja a 2. bekezdés, hogy elítélte ezeket az önző embereket!
Meghökkentő, hogy a vezetőtestület párhuzamot lát az ókori történet válogatott jelzőkkel elítélt szereplői és a Szervezet újkori állapota között. Sajnos csak a párhuzam egyik oldalát mutatja be részletesen, azt is egy nagyon sajátos perspektívából, de pontosan ezzel ösztönöz a kihagyott másik oldal személyes megvizsgálására is. Még Néhémiás könyvével való összehasonlításra is felszólít, ami szó szerint azt írja, hogy Nehémiás „felfigyelt a gonoszságra”, amit Isten imádatában gyakoroltak akkoriban.
Ha bárki ilyen kifejezéseket használna a modern szervezetre és képviselőire, csupán feltételes módban is, azt biztosan tiszteletlenségnek vennék a gyülekezetekben.
De, ha már felszólítanak rá, legalább gondolatban érdemes végigfutni ezen a párhuzamon.
A szinte kaotikus, ide oda csapongás bármilyen témában, jellemző az egész könyv felépítésére. Itt, a megtisztítás témában sincs másképp, nézzük, megállapítható-e a fejezet segítségével, hogy ki végzi a bizonyos megtisztítást:
1-2. bek. szerint Jézus tisztítja az 1.sz-i templomot,
2. bek. Nehémiás szintén templomot tisztít, csak fél évezreddel korábban,
3. bek. Jézus megtisztít, már a királyi kinevezése után,
Alcímben Jehova megtisztítja Lévi fiait,
4. bek. Jézus megszemlél és tisztít,
rögtön utána Jehova engedi, hogy tisztuljon majd
5. bek. Jehova és Jézus segít megőrizni a tisztaságot,
7. bek. Jézus a tisztaság megőrzését egy jól felismerhető csoportra bízza,
18.bek. Jézus már az angyalokkal végzi a tisztítást,
19.bek. ismét egyedül Jézus tisztít.
Nem hogy nyomatékot adna, inkább hitelteleníti a mondanivalót az efféle felsorolás, amikor az egymáshoz feltűnően nem illő dolgokat erőltetik egy párhuzamba és közben évszázadokat, évezredeket úgy ugrálnak át, hogy közben nem világos, kivel akarják tisztázni a tévedésektől terhelt múltjukat.
De nem csak az időben, hanem a könyvben is ugrálás van, a 4. bekezdés eleje hirtelen visszavisz a 2. fejezetre, ahol részletesen már kifejtették, hogy a Bibliakutatók elleni háborús bűntetteket más kegyetlen és brutális támadásokkal együtt, gyakorlatilag Isten és Jézus eszközeiként tekintik a megtisztításra.
Ha eltekintünk attól, hogy ilyesmi akkor történt Isten népével, az izraelitákkal, amikor éppen bálványokat és nem Jehovát szolgálták és egyéb súlyos bűnökben merült el az egész nemzet és azt nem tisztánlátásnak, hanem büntetésnek kellett tekinteni. Az első három bekezdés felvezető szemléltetései, sem tartalmaznak ilyen súlyú büntetéseket. Jézus és Nehémiás sem folyamodtak ilyen eszközökhöz egy olyan időben, amikor az ember bűnössége nem volt kompenzálva Jézus áldozatával.
Miért lenne sokkal szigorúbb Jézus 1900 évvel azután, hogy áldozatát már meghozta a bűnösökért, ami jelentős enyhítéssel szolgálhatna az esetleges bűnökre?
Jézus ahelyett, hogy bárkinek szenvedést okozott volna akkor, amikor földönléte alkalmával gyógyított, bűnöket bocsátott meg, inkább Ő maga vállalta át a szenvedést!
Melyik csodagyógyításánál alkalmazott olyan eszközöket a bűnök megbocsátására, ami hosszan tartó fájdalommal járt az alanynak, ráadásul Jézus az ellenségeit használta volna fel erre?
Nem kérte meg a farizeusokat, hogy vessék alá Pétert különféle kínzásoknak, hogy megtisztuljon hirtelenkedő természetétől!
Miért változtatott volna a módszerein 1914-től?
Miért büntetne olyanokat, a megtisztítás jegyében, akik a Krisztusi követ, Russell pásztor hűséges tanítványai voltak?
De, ha mégis! Tegyük fel, hogy Malakiást olvasva Jézusnak az jutott eszébe, hogy csőcseléktámadásokkal fogja fegyelmezni a Bibliakutatókat, mert azt érdemlik vagy mert másképp nem lehet már megtisztítani őket!
Jehova pedig bevetette volna ellenük az igazságtalan bíráskodás eszközeit, mert ezt látta a megtisztítás legjobb módjának!
Csak feltételezzük egy pillanatra, hogy a Bibliakutatók bizonyos „megszemlélése” valóban ezeket az elhatározásokat váltották ki belőlük, amiket aztán sorban meg is valósítottak, éveken keresztül, aminek az lett az eredménye amit a 4. bekezdés ki is mond szó szerint, hogy
„A felkentek megtisztítva kerültek ki ezekből, és készen álltak arra, hogy támogassák a Messiás-Királyt.”
Tehát megtisztultak és készen álltak!
De mitől tisztultak meg?
Miben voltak bűnösök 1914-ben, amit ezeknek a brutalitásoknak a hatására fokozatosan elhagytak 1919-ig?
Mire mondhatta azt Jézus 1919-ben, hogy na most már nem vagytok mocskosak kedves felkent testvéreim, jöhet a kinevezésetek hű és bölcs rabszolgává?
Ha visszagondolunk az eddigi 9 teljes fejezetre, melyben többször is megemlítették már a megtisztításnak ezt az időszakát, egyáltalán nem említettek mellette tényeket, melyek igazolnák, hogy tényleg történt a szentségük terén változás. Meg lehet győződni róla a Szervezet hivatalos „listája” alapján, amit a mai finomkodó fogalmazással egyszerűen csak hitnézetek finomításának neveznek, pedig ha el kellett hagyni, mert különben beszennyezne, akkor ténylegesen egy több száz tételes szennylistáról van szó.
A várakozással ellentétben a hivatkozott tévtanítások listájában, 1914 és 19 között semmi jelentőségteljes nincs feljegyezve, ami ez idő alatt vagy leteltével megváltozott volna. A listának ez a szakasza mindössze 3 bejegyzést tartalmaz, melyeknek mindegyikéről megállapítottuk már, hogy nem volt tényleges változás velük kapcsolatban 1914-19 időszakában.
1915-ben semlegesség,
Maga a szervezet sem veszi komolyan azt az 1915-ös Őrtoronycikket, vagy annak a semlegességre gyakorolt hatását. Amire a semlegességgel kapcsolatban utal a 10. fejezet, azt nem bizonyítja, sőt az 57.o.-on inkább cáfolja, hiszen úgy látszik, hogy 1962-ig nem volt komolyabb változás az ügyben. A 2016. novemberi Őrtorony (29.o.9.bek.) is cáfolja, hogy semlegesek lettek volna a század elején, amikor kijelenti, „mint szervezet nem voltak mindig semlegesek a háborút érintő kérdésekben”.
1917-ben Nagy Babilon leomlását tette tisztába a „Beteljesült titok” c. könyv.
A listában megjelölt 1995. májusi Őrtorony nem tartalmaz egyáltalán semmi olyasmit, amit 17-ben, vagy 19-ben értettek volna meg és indokolták volna a pokoli büntetéseket arra az 5 éves időszakra.
1919-ben, Isten nevének fontossága,
Isten nevének fontosságát, ill. az annak hordozására való érdemet (42.o.) 1931-re (45.o.) nyerték el, tehát a listának ebben a 3. pontjában sem volt tisztulás 1914-19 között.
Az első néhány bekezdésben nyíltan beszélnek az 1.sz-i kapzsiságról, nyerészkedésről, önzésről, gonoszságról, amit Isten népe az imádatban és a templomban is gyakorolt. Azok konkrét, a Bibliában is felsorolt bűnök voltak, amiket el kellett hagyniuk.
Így tehát annak is lenne jelentősége, hogy miben voltak bűnösek 1914-ben és milyenné váltak 1919-re, mégsincsen semmi nyoma ennek a tisztánlátásról szóló leírásokban!
Csak a Malakiásnál említett megtisztítási folyamatra legalább 3x utalt eddig a könyv, a 14-19-es tisztításnak az előképeként, de egyszer sem írták le konkrétan, hogy mi volt a szennyük és hogyan hagyták azt el! Paradox módon ezek hiánya válik bizonyítékká arra, hogy nem volt semmiféle megtisztítás az említett időszakban. Ezt az eshetőséget sokkal jobban alátámasztja a Királyság könyv egyébb hivatkozásokkal is, mert a tisztításra nem hogy bizonyítékok nincsenek, hanem inkább szép számmal találhatók cáfolatok. Érdekes, hogy mindaz, amit a világmindenség két legszentebb személye 1919-re megtisztultnak tartott és többször is állítják róluk, hogy készen is álltak, az 5. bekezdésben már megint elégtelen minőségűnek van beállítva. Az egymást követő mondatok ezt így írják le:
5 „A felkentek megtisztítva kerültek ki ezekből, és készen álltak arra, hogy támogassák a Messiás-Királyt. 5 Ám ezzel még nem ért véget Isten népének a megtisztítása.”
Tehát azzal, hogy megtisztítva készen álltak, nem ért véget a megtisztításuk!
De ez még nem minden, mert ugyan nem ért véget a megtisztításuk, de segítséget kaptak ahhoz, hogy ezt az állapotukat megőrizzék! Vagyis úgy lehet érteni, hogy azt az átmenetileg tiszta, de sokkal inkább szennyezett állapotukat segített nekik Jehova és Jézus megőrizni, és így sem volt akadálya annak, hogy a szellemi templomban maradjanak. Az iménti idézet folytatásaként olvasható mindez, szó szerint:
5 „A felkentek megtisztítva kerültek ki ezekből, és készen álltak arra, hogy támogassák a Messiás-Királyt. 5 Ám ezzel még nem ért véget Isten népének a megtisztítása. Jehova az utolsó napokban a Messiás-Király által továbbra is segít a követőinek megőrizni a tisztaságukat, hogy a szellemi templomban maradhassanak. A következő két fejezetben látni fogjuk, milyen változtatásokat hozott a viselkedési normák terén és a szervezeti felépítésben. Először azonban nézzük meg, mit foglal magában a szellemi tisztaság. Hiterősítő lesz megvizsgálni azt is, hogyan segített Jézus a követőinek megtisztulni szellemi értelemben.”
Tehát az 5. bekezdés lényege, „töltelék” nélkül:
megtisztítva, készen állnak,
nincsenek teljesen megtisztítva,
Jehova és Jézus ezt az állapotukat segít megőrizni,
a megőrzés változtatásokat hozott a viselkedési normákban,
Jézus segített a már megtisztított követőinek ismét megtisztulni
Mindezt 7 millió embernek Isteni kinyilatkoztatásként el is kell fogadnia.
Itt óhatatlanul eszembe jutnak olyan bibliai megfogalmazások, mint pl.
20 „Jaj azoknak, akik rossznak mondják a jót, és jónak a rosszat, akik fölcserélik a sötétséget a világossággal, és a világosságot a sötétséggel, akik fölcserélik a keserűt az édessel, és az édest a keserűvel! (Ézsaiás 5:20)”
„nem tudnak különbséget tenni jobb és balkezük között (Jónás 4:11)”
„Amit Isten megtisztított, azt te ne hívd többé beszennyezettnek. (Cselekedetek 11:9)
Azok akik ennyire szabadon értelmezik a tiszta és tisztítandó tehát szennyezett fogalmát, mennyire tekinthetők követendő példának vagy tekintélynek bármiben is?
Ez az 5. bekezdés elég koncentráltan mutatja, hogy a fogalomzavar vagy tévesztés ez ügyben milyen súlyos.
Mennyire lehet komolyan venni tehát ezek után azt amire a következő, 6. bekezdésben tesznek kísérletet, hogy ui. definiálják a szellemi tisztaságot?
6 „Mit jelent a szellemi tisztaság?”
Egyszerű, egyenes, közvetlen válasz helyett megint évezredes magyarázatok kezdődnek a babilonból való szabadulás emlegetésével. A módszer alkalmazásánál nem csak arra nincsenek tekintettel, hogy türelmetlenséget idéznek elő az olvasóban, de így a modern kori szervezet elfedni, kisebbíteni szándékozott hibáit éppen hogy felnagyítják. Azokkal az ókori, nyíltan és szókimondóan megfogalmazott bűnökkel és hibákkal állítják közvetlen párhuzamba, melyekért akkoriban évszádazos Isteni büntetést kaptak. A tanulságok is egészen nyilvánvalóak. Az pedig, hogy a 20.sz. folyamán láthatóan nem vették figyelembe ezeket a tanulságokat, éppenséggel egy olyan leleplezése önmaguknak, mellyel párhuzamosan egyszerűen hihetetlen, hogy mégis tisztának és Isten által támogatottnak is tudják tekinteni bűnös múltjukat, elődeiket, szokásaikkal együtt.
A babiloni büntetés és tanulságainak felidézésével folytatódik tehát a 6. bekezdés elemzése:
6 … „A nép elsősorban azért tért vissza Jeruzsálembe, hogy újjáépítse a templomot, és helyreállítsa az igaz imádatot (Ezsd 1:2–4).Jehova azt akarta, hogy a népe mindentől elszakadjon, ami Babilon vallásához kötődik. Figyeld meg, mire utasította őket: „semmi tisztátalant ne érintsetek”, „jöjjetek ki belőle”, és „maradjatok tiszták”. Jehova tiszta imádatát nem szabad beszennyezni a hamis imádattal. Mire következtethetünk ebből? A szellemi tisztaság azt jelenti, hogy távol tartjuk magunkat a hamis vallásos tanításoktól és szokásoktól.”
Már az eddigi 9 fejezet is megválaszolja azt a néhány kérdést, melyek óhatatlanul felvetődnek a bekezdést olvasva, és egy nagyon lesújtó végeredményt mutat. A 6. bekezdés tulajdonképpen a szellemi tisztaság, az imádat tisztaságának definiálását tűzte ki azok után, hogy legalább 5x kijelentésre került idáig, hogy 1919-re bizony már tényleg megtisztultak és tisztán készen is álltak, így nagyon is megalapozottak olyan kérdések az 1919 utáni állapotukra vonatkozóan, mint:
IGAZ IMÁDATNAK mondható minden, amit 1919. után tanítottak és gyakoroltak a szervezetben?
MINDENTŐL ELSZAKADTAK 1919-ig ami BABILONHOZ KÖTŐDIK?
SEMMI TISZTÁTALANT NEM ÉRINTETTEK 1919. után?
KIJÖTTEK egyáltalán BABILONBÓL?
NEM SZENNYEZTÉK BE SOHA TÖBBÉ A TISZTA IMÁDATOT?
TÁVOL TARTOTTÁK MAGUKAT 1919. után MINDEN HAMIS TANÍTÁSTÓL, SZOKÁSTÓL?
Már az 5. bekezdés első mondata is azt mutatta, hogy a szellemi tisztaság csupán egy cél és vágy volt akkoriban, nem pedig az az állapot, amiben lenniük kellett volna. Igaz, korábban is tényként állították, hogy Babilonból kijöttek, itt mégis újra felvetődnek a Babilonnal kapcsolatos Isteni figyelmeztetések. Babilonhoz való hozzáállásukról eddig a könyvben a következőket írták:
1879-ben már foglalkoztak ezzel a kérdéssel, de ahelyett, hogy elkülönültek volna tőle, úgy ahogy itt a 6. bekezdésben is szükségesnek tartják, 1935-ig égi reménységet tulajdonítottak nagy Babilon keresztény egyháztagjainak csupán azért, mert ők is hittek Krisztus áldozatában. Ez távolról sem elkülönülés abban az értelemben, ahogyan a 6. bekezdés még az ókori babiloni kimenekülést is felidézi, hanem sokkal inkább együttműködés nagy Babilonnal. A 2. fejezetben a 17. oldalon pontosan erről írnak. Az 51. oldal 21. bekezdésében pedig az áll, hogy egészen 1963-ig nem volt egyértelmű, hogy mit is jelent a Babilon teljes elhagyása.
Hogyan lettek volna 1919-ben minden babiloni szokástól, szervezettől, és csoporttól elszakadva, úgy hogy nem érintik, nem kötődnek, nem szennyezik be magukat, ha még további évtizedekig nem voltak egyértelműek az azzal kapcsolatos tanítások?
Egész biztosan, sehogy!
Ezt már most ki lehet jelenteni, de a könyv további bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy a Bibliakutatók, a szervezet mai mércéje szerint nem álltak készen semmire 1919-ben, nem voltak szellemileg tiszták és ha ezeket kellett volna mérlegelni velük kapcsolatban, akkor SEMMIKÉPPEN NEM TÁMOGATTA ŐKET JÉZUS KRISZTUS!
Természetesen a Királyság könyv íróinak nem ez az eredmény jön ki a saját maguk által közölt eddigi tényekből és állításokból, hanem pont az ellenkezője.
A 7. bekezdés így ír erről:
7 „Jézus röviddel a királyként való beiktatása után megbízott egy csoportot, hogy segítsen a követőinek megőrizni a szellemi tisztaságukat. Ez a jól felismerhető csoport a hű és értelmes rabszolga, melyet Krisztus 1919-ben nevezett ki (Máté 24:45). Ekkorra a Bibliakutatók már sok hamis vallásos tanítástól megszabadultak, de további változtatásokra volt szükség. Krisztus a hű rabszolga által fokozatosan fényt derített arra, hogy a követőinek milyen ünnepekkel és szokásokkal kell felhagyniuk (Péld 4:18). Vizsgáljunk meg ezek közül néhányat.”
Itt folytatódik az 5. bekezdésben indított félrevezetés, hogy egy eleve tiszta állapot megőrzéséről lenne szó. Ez egy álszent megközelítése a dolognak, hiszen a Jézus általi megtisztítás és a szennyes dolgok részletezése csak később következik, itt mégis, még a bibliaversből kölcsönzött figyelmeztetéssel is arra céloznak, hogy tulajdonképpen már tiszták voltak, azt csak megőrizniük kellett. Még ha a későbbi bekezdésekben nem is tagadják le a bűnös szokásaik egy részét, akkor sincs rendben, hogy tisztaságot emlegetnek a bűnvallás felvezetéseképpen. Ezzel ugyanis már előre kissebbítik az elismerni szándékozott bűnöket vagyis már itt elkezdődik a felelősség lerázása, ezzel a manipulatív módszerrel. Egyértelmű, hogy erről van szó, hiszen még arra az egyszerű kérdésre sincs konkrét válasz, amivel indított a 6. bekezdés, hogy „mit jelent a szellemi tisztaság”!
Továbbá az sem derül ki, hogy Jézus milyen szempontok alapján nevezte ki a „csoportot”, és egyáltalán milyen csoportra kellene itt gondolni! Önmagában az is nehezen értelmezhető, hogy „jól felismerhető”, hát még az, hogy ez lett volna szempont, különleges kiváltságok odaítélésében. Soha nem láttunk ilyesmit Jézus tevékenységében.
Másrészt, ha 1914-ben lett király és 1919-ben bízta meg a „jól felismerhető csoportot”, az nem „röviddel a beiktatása után” volt, hanem 5 évvel később. A Bibliakutatók viselkedése abban az időszakban semmiképpen nem alapozhatta meg az 1919-es jutalmazást, bár kétségtelen, hogy a felismerhetőséghez a 2. fejezetben felsorolt tetteik és azok minősítése hozzájárulhatott volna, csak éppen negatív értékeléssel. Ehhez a következtetéshez pedig a következő fejezetek bőven adtak még bizonyítékot az eddigieken felül.
Tehát csupán állítani, hogy a „jól felismerhető csoport” a hű és értelmes rabszolga volt, bizonyítás helyett csak még több kérdést vet fel. Pl. akkoriban, és még évekig 1919 után is, hű és értelmes rabszolgának Russellt tekintették, aki sem csoport nem volt, de jól felismerhető sem, mert 1916-ban elhunyt. Miután évekkel később (1927) rájöttek, hogy mekkora következetlenség hű és értelmes rabszolgának tekinteni egy halott személyt, attól kezdve a felkentek és az égi reménységű Bibliakutatók világméretű csoportját, az összeset tartották hű és bölcs szolgának. Így viszont értelmét veszítené egy 1919-es kinevezés célja, hogy Jézus általa segítsen a követőinek, hiszen minden követője ehhez a csoporthoz tartozott 1935-ig. Ettől kezdve ugyan már segíthetnének a más juhoknak, hiszen ha nem is Jézus, de Rutherford elkülönítette őket egy kongresszusi előadás által, viszont a 2013. júliusi Őrtorony a 22.o-on arról értekezik, hogy a hű és bölcs szolga maga a vezetőtestület. Ez még mindíg nem zárja ki, hogy segítsenek a más juhoknak, csak így az időben hirtelen 2013-ba jutottunk, a 7. bekezdés szerint meg ugye 1919-ben történt a kinevezés. Elég valószínűtlen, sőt kizárt, egy olyan krisztusi kinevezés, amit 93 évig nem vesz észre a kinevezett és az meg egyenesen képtelenség, hogy Jézus sem. 1919-ben azonban nem csak hű és bölcs szolga, de vezetőtestület sem létezett külön, erről az Őrtorony 2001. január 15. a 28.o-on így ír:
„abban az időben (1945-ben) a pennsylvaniai testület igazgatótestületét és tisztviselőit, közvetlenül Jehova Tanúi Vezető Testületével azonosították”
Ez azt jelenti, hogy még 1945-ben is (tehát 1919-ben is) a pennsylvaniai Őrtorony vállalat igazgatói (testülete) nyújtottak szellemi vezetést Jézus Krisztus nyájának, nem pedig szellemi értelemben vett vezetőtestület. Az igazgatók voltak a szellemi pásztorok egyszemélyben 1971-ig és csak ezután azonosították (hozták létre) külön csoportként az „igazgatók” csoportja mellett a „vezetőtestületet”, ahogyan ugyanaz az Őrtorony magyarázza ezt a 29.o-on. Természetesen nem elképzelhetetlen, hogy szellemi pásztorok, akár Jézus hű és bölcs szolgája is, értsen egy vállalat irányításához. A kérdés inkább az, hogy melyikhez ért egyáltalán és melyikre van valódi, bizonyítható, krisztusi felhatalmazása!
A 40-es évek közepéig még csak nem is használta a vezetőtestület kifejezést a szervezet, legalábbis az Őrtorony 2017. február 26.o.10. bekezdése ezt állítja.
Ha viszont a vezetőtestület a hű és bölcs rabszolga, akkor ebben a témában elég nagy az összevisszaság. A következő kijelentéseknek kellene tehát összhangban lennie:
„a hű és értelmes rabszolga, melyet Krisztus 1919-ben nevezett ki”
Isten Királysága uralkodik (2017), 10. fejezet 7. bekezdés
„Ez a rabszolga Jehova Tanúi Vezető Testülete”.
Őrtorony 2013. július 15.22.o. 10. bekezdés
„Sok idős testvérünk … emlékeznek arra az időre, amikor még nem Jehova Tanúi vezetőtestülete nyújtott vezetést a szervezetben, hanem a Watch Tower Society elnöke.” Russell, Rutherford, Knorr (1977-ig)
Őrtorony 2015. július 10.o. 14. bekezdés
„a Watch Tower Society, valamint annak igazgatói … egy jogi eszköz, és nem egy olyan testület, amelynek szentírási alapja van.”
Őrtorony 2017. február 26.o. 10. bekezdés
Ugyanez a bekezdés, ha a pontos dátumot nem is nevezi meg, azt viszont állítja, hogy a hű és bölcs szolga (ha az vezetőtestület, akkor az), csupán néhány évvel 2017 előtti időtől tud az igazgatói teendők helyett a tényleges szellemi feladatára összpontosítani, arra, hogy bibliai oktatásról és szellemi irányításról gondoskodjon, ami pedig állítólag a kinevezése okául szolgált, már 1919-óta is. (7.)
De akkor ki segített a bibliakutatóknak megőrizni a szellemi tisztaságukat 1919-ben és azután is, ha nem egy hű és bölcs szolga?
Ha a tisztaság megőrzésében nem is segített, de a vezetést Rutherford elnök gyakorolta, igaz nem krisztusi, csupán az Őrtorony vállalat közgyűlésének kinevezésével. Egyedül ő! Az ő neve és fényképe szerepelt mindenütt a kongresszusi és a felvonulók plakátjain, újságokban, saját kiadványaiban, Őrtornyokban. Ha voltak is segítői, azokról soha nem tesznek említést a kiadványok, sem külön, sem összegyűjtve, hogy egyértelmű lehetne, mikor kik tartoztak abba a bizonyos „vezetőtestületbe”, ami hbsz is, „jól felismerhető csoport” is, igazgatótanács is, meg ki tudja még mi minden. Már a Russelli vezetésnél is feltűnő volt, hogy a dogmatikus kijelentéseken túl, a többi állítólagos vezetőre, csupán homályos utalások vannak, pl. Russell és „társai”, megfogalmazással.
Még mindíg a 7. bekezdésnél maradva, ismét felbukkan a korábbi következetlenség, miszerint szellemileg tiszták ugyan és a céljuk ezt az állapotot megőrizni, mégis további változtatásokra van szükség.
Az, hogy a tisztaság szükségessé tesz további változtatásokat, csak akkor lehetséges, ha
1.) a céljuk nem a tisztaság megőrzése, vagy
2.) amit tisztaságnak mondanak, arról pontosan tudják, hogy nem is tiszta.
Ez már első olvasásra is ellentmondás volt az 5. bekezdésben, itt pedig ismétlődik. A MEGŐRIZNI és VÁLTOZTATATNI, ellentétes fogalmak vagyis a megőrzés változatlanságot jelent, a változtatás pedig nem őrzi meg az előző állapotot! Ez egyértelmű. De megközelíthetjük a bevezetőben említett példákon keresztül is.
Jézus és Nehémiás MEGŐRIZNI vagy MEGVÁLTOZTATni akarta a szellemi állapotokat?
Az 1-2. bekezdésben tisztességtelen, haszonleső, kapzsi kereskedők vannak említve, akikkel Jézus összetűzésbe is került. Egyértelmű, hogy a kettő egyszerre nem lehetséges! (Akkor sem, ha azóta 2000 év eltelt!) Ugyanúgy Nehémiás sem akarta MEGŐRIZNI a bűnös állapotot, hanem inkább MEGVÁLTOZTATNI azt, úgy, hogy tiszta legyen. Méghozzá a helyzet megváltoztatásával. Jézushoz hasonlóan, Nehémiás sem hízelgéssel érte ezt el, hanem pl. úgy, hogy megtépte a vének haját. (Nehémiás 13:25)
Igen ám, de a 7. bekezdés más miatt is megtévesztő. Ugyanis két csoportra osztja Isten népét olyan meg nem nevezett szempont szerint, melynek nyomát sem találni a Bibliában. Az egyik csoportnak a tisztaságot csak megőrizni kell, és van egy másik, nyilván a szennyezett, akinek Jézus a tiszta csoport által segít. Hogy mitől és mikor lett tiszta, „jól felismerhető csoport” és miért nem tudtak egyidőben mindnyájan megtisztulni az rejtély marad. A 7. bekezdés mégis tényként állítja, hogy voltak a tiszták, a hű és bölcs szolga csoportba tartozók és a Bibliakutatók csoportja, akik nyilván a szennyezettek. Még egyszer idézem, hogy követhető legyen:
7 „Jézus röviddel a királyként való beiktatása után megbízott egy csoportot, hogy segítsen a követőinek megőrizni a szellemi tisztaságukat. Ez a jól felismerhető csoport a hű és értelmes rabszolga, melyet Krisztus 1919-ben nevezett ki (Máté 24:45). Ekkorra a Bibliakutatók már sok hamis vallásos tanítástól megszabadultak, de további változtatásokra volt szükség. Krisztus a hű rabszolga által fokozatosan fényt derített arra, hogy a követőinek milyen ünnepekkel és szokásokkal kell felhagyniuk (Péld 4:18). Vizsgáljunk meg ezek közül néhányat.”
Hogyan lehet 100 évvel az események után ezt az önkényes és semmivel sem igazolható felosztást komolyan venni, elhinni?
Ki az aki egyáltalán kieszel ilyesmit és mi lehet a célja?
Mihez segít hozzá ez a rejtélyes, ún. Krisztusi kettős mérce, amit enélkül nem lehetne megérteni, egyszerűen az ismert bibliai módszerekkel?
Miért lettek volna a Bibliakutatók szennyesek, akiknek további változtatásokra van szükségük, a hű és bölcs szolga meg tiszta? Ugyanahhoz a szervezethez tartoztak, ugyanazokat a kiadványokat tanulányozták, ugyanazokat az előadásokat hallgatták! Sem fizikailag, sem szellemileg nem volt különbség közöttük!
Nem elég, hogy a mai értelemben vett hű és bölcs szolga akkoriban nem is létezett, mert egyszemélyű vezetés volt, (ahogy az korábban ki lett fejtve) így egyszerűen nem létezett külön csoport, amit Jézus felhasználhatott volna hű és bölcs szolga minőségben. Beszennyező dolgok persze voltak, de azok fentről lefelé áramlottak, mert a vezetők találták ki, vagy éppen tűrték meg a hamis tanításokat, beszennyező szokásokat és adták tovább ún. szellemi eledelként a megfelelő időben. Az egyszerű hírnökök semmit nem találtak ki és terjesztettek maguktól!
A hangsúlyos kifejezés, hogy jól elkülöníthető csoport, amivel a hű és értelmes szolgát illetik sehol sincs megmagyarázva, mitől, kitől és miért különülnek el jól. Korábban láttuk, hogy még az ún. Babilontól sem különültek el, pedig az fontos lett volna. Itt, a fejezethez tartozó képeken sem látni, hogy bárki is jól elkülönülne pl. attól az ajándékoktól roskadozó karácsonyi asztaltól, melyet a brooklyni Bételben fényképeztek le és 2x is bemutatnak Jézus Krisztus tisztításának bizonyítékát tárgyalva. Semmiféle elkülönülés nem látható a pogány szokástól. Az ajándékokon kívül fel van díszítve az ebédlő karácsonyi díszekkel, és fényekkel. A karácsonyi asztalnál ülnek, ugyanúgy mint bárki más, így egy cseppet sem voltak tisztábbak mint bármelyik más Bibliakutató, tehát nem is volt mit megőrizniük, mert, ha a karácsony pogány szokás, akkor tisztaságot biztosan nem őriztek meg addig amíg gyakorolták. De nem láttak kivetnivalót a fegyveres katonai szolgálatban, nem hagyták el Babilont, okkult módszerekkel pl. a piramis-módszerrel találgatták a végidő dátumát is egészen 1929-ig.
Ezeket mind jóval később hagyták el, mint ahogyan az állítólagos tisztításuk befejeződött.
A 7. bekezdésből még egy kérdés marad megválaszolatlanul:
7 … „Krisztus a hű rabszolga által fokozatosan fényt derített arra, hogy a követőinek milyen ünnepekkel és szokásokkal kell felhagyniuk (Péld 4:18). Vizsgáljunk meg ezek közül néhányat.”
Megfigyelhető ez a fokozatosság Jézus fellépésében is a kereskedőkkel szemben?
Vagy Nehémiás esetében? (A fejezet bevezető szemléltetései)
Melyikük várt évtizedeket azután, hogy világosan elhangzottak a tisztaságra vonatkozó követelmények?
Szó sincs fokozatosságról egyik példában sem. Jézus és Nehémiás is bátran és elszántan cselekedtek. Hasonló helytelenségek, 2000 évvel később, miért lennének évtizedeken keresztül tolerálva, ezáltal szinte szentesítve?
Ez sehogyan sem egyeztethető össze azzal a tisztasággal, amit Jézus Krisztustól vagy Atyjától remélnénk, de láthatóan a könyv saját bibliai példáival sincs összhangban, amiket pedig pont ennek szemléltetésére hozott fel.
Megünnepeljék a keresztények a karácsonyt?
A karácsony, ma már bűnösnek tartott megünneplését, a következő felvezetéssel próbálják jelentékteleníteni.
8 „A Bibliakutatók már régóta tudták, hogy a karácsonynak pogány eredete van, és hogy Jézus nem december 25-én született. A Sioni Őrtorony 1881. decemberi angol száma kijelentette: „[A keresztény] egyház tagjai közül több millióan korábban pogányok voltak. De ez az áttérés többnyire csak névleges változás volt: a pogány papok keresztény papok lettek, és a pogány ünnepeknek keresztény neveket adtak. A karácsony is az ilyen ünnepek közé tartozik”. 1883-ban Az Őrtorony a „Mikor született Jézus?” című cikkében érveket hozott fel arra, hogy Jézus miért október elején született.* Ám a Bibliakutatók ekkor még nem értették meg, hogy fel kell hagyniuk a karácsony ünneplésével. Még a brooklyni Bétel-család tagjai is megtartották. 1926 …”
De, ha 1881. óta tudták, hogy a karácsony pogány szokás, ez az ismeret felmentheti őket annak felelőssége alól, hogy mégis gyakorolták azt egészen 1926-ig?
1881-től tudatosan pogány szokást gyakoroltak fél évszázadon át, még Jézus szemlézése és tisztítása közben is 1914-19-ig, akkor, hogy vetődött fel 1926 után, hogy nem kellene megünnepelni? Ez súlyosbítja annak megítélését,hogy majdnem 50 éven át mégis gyakorolták, nem enyhíti.
Egyáltalán mit gondoltak a Bibliakutatók a pogány szokásokról, ha nem azt, hogy tartsák tőlük távol magukat?
Mi történhetett 1926-ban, ami miatt a kérdés napirendre került, de Jézus figyelmét elkerülte 1914-ben?
Mivel ezek a lényeges momentumok kimaradtak a leírásból, ennek hiányában csak arra lehet gondolni, hogy ez a gyakorlat is mint minden más, csupán ötletszerűen került terítékre, emberi szempontból tekintettek rá 1881-ben, 1883-ban, azután is évtizedeken keresztül és 1926-ban is egy emberi döntés következtében lett megváltoztatva.
A 8. bekezdés leminősítő megjegyzéssel illet más „keresztényeket”, mert azok sem hagyták el a pogány szokásokat kereszténnyé válásuk után. Miközben Russell bibliakutatóinak karácsonyozásait bemutatják és magyarázzák ezek a bekezdések, ugyanezt minden további nélkül elítélik más keresztényekkel kapcsolatban.
Hogyan lehetne mentségükre, hogy a pogány jellegét megértették, de azt, hogy fel kell hagyniuk vele, akkoriban még nem értették meg, de ez a meg nem értés senki másnak nem szolgál a mentségére?
Miért kellene mindenkinek abban az ütemben értenie a dolgokat, ahogyan ez a brooklyni Bétel-családnak adatott meg?
Ha velük türelmes volt Jézus 45 éven keresztül, miért ne lehetne az másokkal is akár sokkal hosszabb időn át is?
A 8. bekezdés tehát így nem mást állít, mint, hogy a Bibliakutatók is „névleges keresztények” voltak 1881-1926-ig, 45 éven át. Elég furcsa mindezt annak tükrében olvasni, hogy a 4. bekezdés még azt írta, 1919-re meg lettek tisztítva, és készen álltak, a tisztaság Isteni mércéje szerint.
Ha ők 1919-ben még a karácsonyfáik alatt voltak, akkor nem használhatnák kizárólag más vallásokkal kapcsolatban a névleges jelzőt keresztényi mivoltukra, hiszen a Bibliakutatók semmiben sem különböztek a karácsonyt illetően.
Teljesen nevetséges az olyan mentegetőzés, hogy ekkor még nem értették meg.
Ezzel azt sugallják, hogy mindenki más (akiket nem is vezetett Jézus Krisztus) megértette, tehát mindvégig annak tudatában ünnepelte, hogy az Isten előtt bűn, de a Bibliakutatók, akik csupán utánozták ezeket a tudatos bűnelkövető névleges keresztényeket, ők viszont ekkor még nem értették meg?
Ettől komolytalanabb érvelést nem sűrűn látni a szervezeti kiadványokban.
Bármennyiszer újraolvasva a 8. bekezdést, mindig csak ez az értelmezés jön ki belőle. Egy végtelenül rosszindulatú és torz gondolkodás!
„Ám a Bibliakutatók ekkor még nem értették meg, hogy fel kell hagyniuk a karácsony ünneplésével.”
Vajon miért nem segített nekik megérteni a Királyuk, Jézus, ha ez valóban fontos volt?
Vajon Ő sem értette ennek jelentőségét „ekkor még”, hogy további 12 évig félrenézett karácsonykor?
Vajon mi segített nekik, hogy megértsék a pogány szokások jelentőségét?
Azt gondolnánk, hogy esetleg annak a bizonyos 5 éven keresztül húzódó megtisztításnak az eredménye ez a megértés, melyet felváltva végzett hol Jézus, hol meg Jehova. De nem, hiszen 1919-ben még javában karácsonyoztak, sőt még azután is további 7 éven át! Egyszer még Jézus Krisztus is együtt karácsonyozott velük, ahogyan olvasható ez az „Örömteli karácsony fogvatartott testvéreink” című korabeli őrtoronycikkben. Az 1918-ban elítélt Bibliakutatók karácsonyi ajándékokat kaptak és ettől úgy érezték a börtönben (köztük Rutherforddal), hogy: „És így igazán elmondhatjuk, hogy az Úr karácsonykor a börtönben volt”.
A 9. bekezdés rögtön az első mondatban ezt mondja erről:
9 „A téma gondos, alapos megvizsgálásának köszönhetően a Bibliakutatók megértették, hogy a karácsony az eredete és a hozzá kapcsolódó szokások miatt szégyent hoz Istenre.”
Tehát semmi jelentőségteljes dolog nem történt 1926-ban, ami magyarázná, hogy pont akkor kellett megérteniük és nem 1914-ben vagy korábban. Igaz, hogy az még mindig nem derül ki ezután sem, hogy egyáltalán miért kezdték a témát gondosan, alaposan vizsgálni, ha egyszer Jézus már megtette 1914 és 19 között, de vizsgálták és megértették. Ez egyben azt is jelenti, hogy felesleges volt a 8. bekezdés elején emlegetni az 1881-es Őrtornyot, mert nyilvánvalóan annak a tanítása nem volt elég gondos és alapos, mert ha az lett volna, akkor nem kellett volna 45 éven keresztül pogány szokás gyakorlásával folyamatos bűngyakorlással szégyent hozni Istenre, Jézus Krisztus teljes szemlézése alatt és utána is, hogy évtizedekkel később aztán megváltoztassák.
Jelentheti ez azt is, hogy mivel 1914 és 19 között sem értették, mialatt pedig közvetlen Isteni és Krisztusi tisztításon mentek keresztül, hogy így Isten és Krisztus sem voltak eléggé gondosak és alaposak „a témában”?
Az Isteni vezetés mellett tényleg előfordulhat ilyen horderejű kérdésben gondatlanság és felületesség?
„Nem csoda, hogy a Bétel-család nem ünnepelte meg a karácsonyt az év decemberében, és később sem!”
De az csoda, hogy addig megünnepelték!
Vajon szentírásilag teljesen tiszta volt ezek után a pogány eredet és minden ami miatt a karácsonyi szokásokat elítélik?
A következő években tovább foglalkoztak a témával, nyilvánvalóan azért, mert egy hosszú időn át tartó szokás elhagyását újra és újra hangsúlyozni kellett. Annak ellenére, hogy azok a kiadványok ún. határozott kijelentéseket tettek és egyértelműen fogalmaztak, ettől többet nem adhattak az olvasóiknak karácsony ügyében sem korábban, sem később. Az ún. bizonyítékaik a karácsony ellen csak közvetettek voltak, hisz a Bibliai időkben nem gyakorolták, így nincsenek is ezzel kapcsolatban bibliai megjegyzések, ennélfogva ezekben a bekezdésekben sem találni bibliai hivatkozásokat. Az ellenzése és hamisnak bélyegzése mégis határozott és egyértelmű.
10 … „1928. december 12-én Richard H. Barber, aki a főhivatalban dolgozott, egy rádióelőadást tartott, melyben nyíltan rámutatott a karácsony tisztátalan eredetére. Hogyan fogadta Isten népe ezt a főhivataltól jövő egyértelmű útmutatást?”
Ismét csak az a kérdés, hogy ha Richard H. Barber rá tudott mutatni nyíltan a karácsony tisztátalan eredetére, miért nem tudta ugyanezt megtenni Jézus Krisztus évekkel korábban, amikor ez volt a feladata, mert Isten népét takarította?
Előfordulhat Jézus Krisztusnál, hogy miközben tisztító munkát végez, mint Király nem is rövid időn keresztül, mégis elkerüli a figyelmét a tisztátalanság, de Richard H. Barber-ét nem?
Vagy akkor még nem volt tisztátalan a karácsony?
A Jeruzsálemi templomot ostorral tisztította meg, itt meg 12 évig várt a tisztítással! Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy abban az időben ők abban a hitben voltak, hogy a végidőben élnek, Jézus 1874-től jelen van és 1914-ben vége mindennek! Ilyen körülmények között figyelmen kívül hagyni bárminek a pogány eredetét, tisztátalan mivoltát, igazság tartalmát és gyakorolni azt, nem jelentéktelen. Lehet azt írni 2017-ben a kezdetekben gyakorolt bűnről, hogy ó, hát akkor még nem értették a Bibliakutatók, hogy fel kell hagyniuk a karácsonnyal! De ha ez más vallásoknak nem szolgál a mentségére, akkor egészen biztos, hogy a Bibliakutatóknak sem. A végidőben Jézus megjelenését tévedések és tisztátalan, pogány szokások gyakorlásával várni, az biztosan nem növeli senkinek a megmentési esélyeit.
Hogyan lehetne időszerűnek nevezni, hogy 13 évvel 1914. után ismerik fel, hogy bűnt gyakoroltak mindvégig, de felelősséget még 100 év múlva sem vállalnak érte?
A 11. bekezdés minden további nélkül így tekinti nagyszerűnek, időszerűnek, hiszen ezt írja:
11 „Milyen nagyszerű példát mutattak nekünk ezek a hűséges Bibliakutatók! A példájukon elgondolkodva, tedd fel magadnak a következő kérdéseket: „Hogyan tekintem a hű rabszolgától kapott útmutatást? Hálásan fogadom, illetve alkalmazom a tanultakat?” Ha készségesen engedelmeskedünk, azzal támogatjuk a Messiás-Királyt, aki a hű rabszolga által időszerű szellemi táplálékot oszt szét (Csel 16:4, 5).”
A karácsony elítéléséről szóló szellemi táplálék, 1927-ben lesz időszerű, pedig már 1881-ben leszögezték a pogány eredetét?
Az 1881-es Őrtoronybeli megjelenés nem jelenthetett mást, csak azt, hogy már akkor időszerű volt. Ennek pedig közel 140 éve! Nem kapcsolódott hozzá semmi, ami arra utalt volna, hogy van még türelmi idő! Tehát 1881-ben volt időszerű, de legkésőbb 1914-ben és semmi esetre sem 1927-28-ban!
Vajon, hogyan tekintették ők, akkor a felelősségüket „a témában”?
A mai vezetőtestületnek nem kell fáradoznia azon, hogy „kimagyarázzák” a Bibliakutatók félévszázados bűngyakorlását, mert már akkor, 1928-ban másokra mutogattak, teljesen figyelmen kívül hagyva saját felelősségüket úgy, mintha ők mindvégig távol tartották volna magukat a karácsony pogány és tisztátalan szokásától.
A 103. oldal kiemelt része Richard Barber nevű bételmunkás(!) 1928-as rádióelőadásából idézi a következő megdöbbentő mondatokat:
„Sátánnak sikerült elérnie, hogy az emberek fontosabbnak tartsák Jézus csecsemőként való megszületését, mint felnőtt férfiként való halálát, és így rejtve maradjon előttük a váltság értéke”.
„Mindenki tisztában van vele, hogy mennyire jellemző a karácsonyi időszakra a könnyelműség, a dorbézolás, a részegség és a mulatozás. . . Egyértelmű, hogy ezek közül egyik sem szerez tiszteletet Jehova Istennek és a Fiának”.
„Az Ördögnek sikerült beolvasztania az egyházba a hamis ünnepnapjait, böjtnapjait és vallási ünnepeit . . . Sikerült elérnie, hogy az emberek átvegyék minden gonosz mesterkedését, és keresztény nevet adjanak ezeknek, hogy ezáltal gúnyolhassa a nagy Jehova Istent.”
Még a 3. pont esetleg megengedné azt a következtetést, hogy itt egy esetleges bűnvallásról van szó, de egy ilyen súlyú témában, évtizedeken keresztül gyakorolt bűnnel kapcsolatban szánalmasan kevés lenne 1-2 olyan mondattal utalni a bűnre, melyet simán lehet vádként is érteni más egyházakra, más emberekre. Mivel bocsánatkérő, ill. sajnálkozó kifejezések egyáltalán nem szerepelnek a szövegben, noha a karácsonyi tevékenységet, melyről szó van benne és gyakorlóit egyértelműen Sátánnal hozzák kapcsolatba, így világos, hogy semmiféle bánatot nem érzett az évtizedeken át gyakorolt saját bűnük miatt sem az akkori előadó, de azok sem, akik ma felidézik szavait. Pedig fél évszázadon keresztül a Bibliakutatók esetében is ugyanúgy sikert ért el Sátán, hiszen a „Bibliakutatók egyházába is beolvasztotta a hamis ünnepnapot”, Jézus Krisztus egész jelenléte alatt, uralkodásának megkezdése után, a megtisztításuk előtt, alatta és utána is, mindvégig a mennyei hatalmak szeme láttára.
A gúnyolás még láthatóan ma is tart, amikor ilyen módon tárják fel a múltjuknak ezt a részét és még 2017-ben is képesek jelentéktelennek beállítani az elődeik bevallottan tudatos bűngyakorlását, amit pedig már 90 évvel ezelőtt is Sátáni mesterkedésnek és bűnnek tartottak, de csak másoknál, akiket névleges keresztényekként bélyegeznek meg ezért.
A 11. bekezdés, ha nem az Őrtoronyközpont írói osztályán születik, simán lehetne provokációnak is tekinteni, de mivel a könyv és a fejezet része is, így mindenki azt gondol róla amit akar. Tehát összefoglalva, amit a 8-11. bekezdésben és a kiemelt részben olvastunk:
nagyszerű példa
hűséges Bibliakutatók példája,
elgondolkodtató példa,
hálásak lehetünk ezért a példáért,
alkalmazzuk a tanult példát,
a Messiás-Királyt támogatjuk, ha így teszünk.
Csakugyan nagyszerű példa egy szokást gyakorolni 5 évtizeden keresztül annak tudatában, hogy az pogány eredetű, nem bibliai, beszennyező és szégyent hoz Istenre?
Tényleg hűséges Bibliakutató az aki tudja, hogy nem karácsonykor született Jézus, pogány szokás a karácsony, és mégis ünnepli azt?
Mégis mit ünnepelhettek ezek karácsony idején, ha nem Jézust?
Miben nyújtottak példát ezek a Bibliakutatók, amin elgondolkodhatnánk, olyan céllal, hogy tanuljunk tőlük?
Mit lehet ebből a sztoriból tanulni?
Az ún. hűséges Bibliakutatók és a mai hűséges és bölcs rabszolga kiegészítéseiből arra következtetni, hogy ezekhez az emberekhez, és szerencsétlenkedéseikhez bármilyen kevés köze is legyen a Messiás-Királynak, csak rendkívüli elfogultsággal, élénk fantáziával vagy naivitással lehet. Nem gondoskodott Ő semmiféle időszerű szellemi táplálékról amit EZ a rabszolga prezentált volna „időszerűen 45 éves késéssel”! A 103. oldal, 4. számú széljegyzete világosan rámutat, hogy teljesen megalapozott ez az állítás, hiszen egy olyan ember véleményét idézi a témában, aki végig jelen volt miközben ezek az események zajlottak. Az idézett 3 mondat Frederick W. Franztól egycsapásra összedönti az eddig keservesen tákolgatott építményt, melynek azt kellene jelképeznie, hogy a Messiás-Király irányította, felügyelte így ezeket az eseményeket.
F. Franz a következőket írta egy magánlevelében:
„Idén nem ünnepeljük meg a karácsonyt. A Bétel-család megszavazta, hogy soha többé ne tartsuk meg.” Pár hónappal később, 1928. február 6-án pedig egy másik levelében ezt írta: „Az Úr apránként megtisztít minket az Ördög babiloni szervezetének tévedéseitől.” (1927. november 14)
Érdekes!
Talán Jézus Krisztus részt vett egy bűnt gyakorló bizonyos „Bétel-család” szavazásán?
Övé lehetett a döntő szavazat?
A szavazás, az valami Isteni dolog?
Így működik a Messiási király uralkodása alatt (állítólag 1914-től) a beszennyező pogány szokások elhagyása?
Megadják az esélyt arra is, hogy esetleg más végeredménye legyen? Mert szavazásnál ez előre nem látható, ugye!
Vajon az izraeliták szavaztak arról, hogy elhagyják-e Babilont?
Szavaztak arról is, hogy érintsenek-e tisztátalant, vagy ne?
Az előző oldal (101.o.) 6. bekezdése babilon elhagyását állította példának, de Nehémiás „magánlevelezéséből” (mint F.Franz) nem maradtak fenn írásos feljegyzések erről. Mégis eléggé biztosak lehetünk benne, hogy azért, mert ott nem így történtek a dolgok.
Vajon ez a tény annyira mellékes, hogy nem számít, ha egy apróbetűs széljegyzetben átsiklik rajta a szervezet történelmére kíváncsi olvasó?
Vajon miért apránként? Miért aprózta el az Úr a megtisztítást az Ördög babiloni szervezetének tévedéseitől és mit gondolhatott magáról, a népéről és a küldetéséről akkor, amikor az Ördög szervezetének szokásait gyakorolták? Tényleg semmi jelentősége nincs annak, hogy Russzell Őrtornyára (8.bek.), mely már 1881-ben az ünnep pogány jellegét hangsúlyozta, nem reagáltak fél évszázadon keresztül úgy, hogy közben állítólag „felkészülten várták a messiást” (2.fej.), aki meg is jött, még hű rabszolgát is kinevezett, hogy pont az ilyesmitől őrizze meg a követőit (7.bek.). Russell, Őrtorony, Jézus mint Király, hű és bölcs szolga, igazgatótanács, 50 év eltelt idő, ezek egyike sem bizonyult sem külön vagy együtt döntőnek „az igaz imádat megtisztításában” egy pogány szokás elhagyásában, de egy bételmunkás, Richard Barber, meg a Bétel-család szavazása már igen!?
Ez az a mód, amiről elképzeljük, hogy a Király megtisztítja az igaz imádatot?
Természetesen nem arról van szó, hogy kételkedni kellene abban, hogy Jézus bárkit fel tudna használni a céljainak megfelelően. De ez a leírás semmi meggyőzőt nem mutat arra vonatkozóan, hogy a Bibiliakutatókhoz neki bármi köze is lett volna.
A 10. bekezdésben tehát az állt, hogy a karácsony tisztátalan eredetére a főhivatal mutatott rá, a széljegyzet szerint a Bétel-család, de mindezek alatt a hű és bölcs rabszolgát kellene érteni, aki mögött meg a Messiás-Király áll.
Mit gondolhatnak a könyv szerzői az olvasóikról, amikor ilyeneket képesek leírni, sokszorosítani és imákkal kísért összejöveteleken tanulmányoztatni!?
Szomorú, hogy sok millióan azok után sem fogják észrevenni, hogy ezt képekkel is illusztrálják nekik. És még nincs vége a 10. fejezetnek.
A 11. bekezdés szerint a hű rabszolga időszerű szellemi táplálékot oszt szét. Mondják ezt annak lezárásaképpen, hogy a Bibliakutatók elhagyták a karácsony pogány ünnepének szokását, melyet Krisztus jelenlétének idején 45 éven keresztül gyakoroltak.
Pedig a karácsony bűnös szokásának elhagyását éppen az imént kapcsolták a bételcsalád döntéséhez a hű és bölcs szolga helyett!
Ha a tiszta imádat ilyen kardinális kérdésében nem a hbsz-től, hanem az őket kiszolgáló személyzettől származott a döntés, akkor, hogyan lehet azt állítani, hogy a hbsz gondoskodik időszerű táplálékról?
Ugyanezek a felvetések a kereszt használatával kapcsolatban is felmerülnek!
A 12. bekezdés ui. már az 1883-as évre hivatkozik a kereszttel kapcsolatban, de a 13, 14. bekezdések szerint csak 1928-ban kezdték kifogásolhatónak tekinteni és még akkor sem elhagyni. Ha viszont valóban pogány jelkép, tisztátalan és bálvány is, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy 45 éven keresztül ezt senki nem vette észre?
Sőt! Elfogadhatónak, megfelelőnek, és nagy becsben tartották, még az Őrtorony címoldalát is 5 kereszt díszítette!
Mi történt 1928-ban, hogy amit addig nagy becsben tartottak, hirtelen tisztátalan, hamis vallásos, 1933-ban pedig már bálvány lett?
Miért pont akkor vált időszerűvé és nem pl. 1914-ben Krisztus színrelépésekor vagy 1919-ben a hbsz kinevezésekor?
Ezek a változtatások sokkal inkább véletlenszerűnek, ötletszerűnek tűnnek, hiszen sem az égben, sem a földön semmi nem történt ami indokolná.
A 15. bekezdés kijelenti, hogy Krisztus egy jól felismerhető csoport által segít a népének megőrizni a szellemi tisztaságát. Pl. hamis vallásos ünnepektől távolmaradni, szokásokat elhagyni. De Krisztus semmi ilyesmiben nem segített sem 1914-ben, sem utána, sem a jól felismerhető csoport kinevezésekor és még utána sem legalább 10 éven keresztül! Amikor pedig a változások nagysokára mégis megtörténtek, az nem annak a bizonyítéka, hogy Jézus közreműködött, hanem csupán a „jól felismerhető” csoport, de inkább csak annak kiszolgálószemélyzete gondolt egyet és változtatott. Elképzelhetetlen, hogy Jézusnak bele kellene jönnie a királyi tevékenységekbe vagy bármi más ok miatt húzódna évtizedeken keresztül, utólag bálványoknak minősített dolgok kitisztítása. Amit ezek a bekezdések bemutatnak az egyáltalán nem bizonyítja, hogy Krisztus jelenlétének kezdeti időszakában olyan tiszta lett volna a szellemi templom, amire Jézustól számítani lehetne! Ha valóban eltökéltek abban, hogy tisztán tartják, akkor nem kellett volna Krisztusnak 5 éven keresztül tisztítania. Jézus Krisztus soha nem használhatta a tisztítás eszközéül azt a jól felismerhető csoportot, hiszen a szennyezett dolgok is ugyanattól a csoporttól jöttek korábban és azóta is!
Vajon ki használta azt a csoportot akkor, amikor nem a szellemi tisztaságnak szolgáltak? Bár az eddig elhangzottak semmilyen módon nem támasztják alá, a 16. bekezdés mégis kijelenti, hogy Jézus a háttérben munkálkodik.
De egy frissen beiktatott Királynak miért kellene HÁTTÉRBEN maradnia?
Háttérben volt majdnem 1900 évig, amikor meg kinevezik, akkor ugyanúgy marad minden? Erre nem kap az olvasó magyarázatot. Akik beszennyezték ezekkel a dolgokkal, és még sok minden más itt nem említettel, azok ők maguk voltak! A vezetőik, a központi tanításaik, kiadványaik, kampányaik által!
Ha Krisztus valóban munkálkodik és figyelemmel kísér, akkor, hogy engedhetett egy percig is tisztátalan dolgokat, bálványokat „nagy becsben tartani”?
Mindezek a magyarázatok elterelik a figyelmet arról, hogy 1914 körüli időkben évtizedeken át beszennyező szokásokat gyakoroltak a felkent Bibliakutatók, Jézus Krisztus társörökösei, kinevezett hbsz. Újabban vezetőtestület is!
Miért lenne ez bármilyen értelemben is buzgó hozzáállás a tisztító munkához?
Sokkal inkább „kelletlen”, de ez a minősítés nyilván csak elméleti, hisz nevetséges lenne mindezeket komolyan venni bármilyen földi uralkodóval is, nem hogy Jézus Krisztussal kapcsolatban.
A hamis hitnézetek megtűrésére évtizedeken keresztül, hogyan lenne alkalmazható, hogy buzgón megtisztít?
Nyilvánvaló, hogy sem a szóbanforgó „jól elkülöníthető csoporthoz”, sem a tanításaikhoz vagy megtisztításukhoz Jézusnak semmi köze sem volt. Tehát maga a kiadvány bizonyítja a történeteivel, példáival és illusztrációival, hogy tiszta imádat abban az időben egyszerűen nem létezett. A szervezet mai normái szerint, amik ennek a könyvnek a megírása idején is érvényben voltak, biztosan nem. És ezt egy árnyalattal sem szépíti meg, ha még az angyalokat is bekapcsolja a képzeletbeli tisztogatási munkába a 18. bekezdés.
Milyen bizarr ilyen előzmények után egyetlen bekezdésen belül látni, hogy jó hír, igaz imádat, tiszta imádat és különösen, hogy képesek rossz embereknek minősíteni olyanokat, akik nem hajlandók elvetni azokat a hitnézeteket, melyeket az Őrtorony évtizedeken át tanított, támogatott, megengedett. Mégis ezek a hitnézetek, egyik pillanatról a másikra helytelenné változtak. Milyen alapot biztosít mindez a kiválogatásra? Ha helytelen hitnézet volt a karácsony megünneplése 1926-ig vagy a kereszt, mint a hamis vallások bálványának becsbentartása 50 éven át, tehát 1919-ben is, akkor azokat a bibliakutatókat hasznavehetetlen halakként ki kellett volna dobálni, ahogyan a 106. oldal teljes oldalas illusztrációja szemlélteti is! Vagy létezett számukra valamilyen teokratikus alku, kiskapu, hogy rájuk ne vonatkozzanak a másokra olyan harsányan alkalmazott ítéleteik? Egyetlen szó sincs arról, hogy a Bibliakutatóknak miért nézte el Jézus krisztus ezeket a bűnöket és másoknak miért nem.Akik 1925-ig nem értették a Királyság megszületését és a hamis ismeretüket milliószám terjesztették, tanították, igazságként és csak évtizedekkel később voltak hajlandók felhagyni vele, azok rossz szívállapotúak kellett, hogy legyenek a bételben, mégis ezt nevezi igaz imádatnak a fejezet, ami a Király által meg is volt tisztítva!
