— Bevezetés

Személyes tanulmányozásom tárgyául az Isten Királysága uralkodik (2014) című könyvet választottam. A vezetőtestület 2017-18-ban megszervezte már ennek a gyülekezeti tanulmányozását, de most elmélyültebb és alaposabb leszek. Olvasónaplót is készítek a tanulmányozásról, hogy a benyomásaimat könnyen visszanézhessem, esetleg másokkal is megbeszélhessem, mivel a gyülekezeti tanulmányozáson több kérdésem is felmerült, melyeknek most alaposabban utánanézek.

A könyv egyes megjegyzéseinél emlékszem, hogy összenéztünk a gyülekezeti barátainkkal, meglepettséget, sőt értetlenséget kifejező tekintettel. Ha továbbra is vannak még, akik válaszokat keresnek a könyv által kiváltott kérdéseikre, érzelmekre vagy már találtak azóta, szívesen egyeztetnék néhány témában. Jegyzeteim talán elősegíthetnek egy építő hangnemű beszélgetést néhány fejezetről, amire gyülekezeti körülmények között nem volt lehetőség.

Módszeremmel kapcsolatban leszögezem, hogy nem tanítás és nem is alternatív magyarázatok keresése vagy ajánlása a vezetőtestület bibliaértelmezéseivel szemben. A vezetőtestület már többször kijelentette, hogy egyedüli forrásként csakis rájuk lehet tekinteni a bibliaszövegek hiteles magyarázataiért. Ők isten szócsöve, Isten szervezete, Jézus kiválasztottai a pontos tanítás közvetítésére, és minden megnyilvánulásukat Isten hangjának kell tekinteni. Habár ezekkel a kijelentésekkel magasra teszik a mércét saját tanításaikkal kapcsolatban, a színvonal és hitelesség ellenőrzése azonban hétköznapi logikával és a Szentírás segítségével könnyen ellenőrizhető.

Miért érdekes ez? Miért is kellene kritikusan vizsgálni a vezetőtestület szavait, elemezni, ellenőrizni tanításait? Talán nem mindenkiben van meg ez a készség, sőt képesség és a vágy, ilyen fajta vizsgálódásra. Időigényesebb is, mint átfutn a szövegeti egy megadot időkeretben a gyülekezeti bibliatanulmányozáson. De meg kell jegyezni, hogy a keresztények határozottan fel vannak szólítva az alapos vizsgálódásra hitbeli kérdésekben (1János 4:1). A Szentírás maga buzdít, még az ihletett kijelentések kontrollálására is, példaként a bereai gyülekezetet említve, hát még ha az a tanítás emberi forrásból jön és ez a forrás kijelenti, hogy nem tévedhetetlen. Bibliai példa is van eléjük állítva a (Cselekedetek 17:11). Tehát a kutatásra nem csak lehetőségként kell gondolni, hanem követelményként. Bibliai tanítások értelmezésén a hallgatók, vagy tanulók jövője, reménysége múlik, tehát nem kis tétje van a tanítások személyes mérlegelésének.

A vezetőtestület jól tudja, hogy van veszélye annak, ha kritikátlanul fogadunk el emberi tanításokat. Ezért maga is ösztönzi olvasóit, hogy jó megkülönböztetőképességgel éljenek és egyénenként is képesek legyenek különbséget tenni igazság és hazugság között, valamint Az elmélyült tanulmányozás segít ébernek maradni (W2024. július). Egy ilyen vizsgálat tehát különösen fontos olyan központi témák esetében, mint Isten Királysága, ami a hitünk egyik alapvető pillére.

Tehát az Isten Királysága uralkodik (2014) címü kiadvány kritikus áttanulmányozásához, egyszerre három helyről is megerősítést kapok. A vezetőtestülettől, a Szentíráson keresztül magától a Teremtőtől és a józan ész is ezt diktálja.

Habár a “Levél a vezetőtestülettől” c. rész a könyv elején található, sem formai, sem tartalmi szempontból nem tűnik egy írásmű szabályos bevezetésének. Ettől függetlenül tovább kutatom, hogy mit lehetne annak nevezni, hiszen egy terjedelmes könyv célját, struktúráját, műfaját nem csak illik, hanem szinte kötelező valahogyan meghatározni egy preambulum vagy ilyesmi formájában.

Két ok miatt is kihívásnak tűnik meghatározni a könyv célját a cím és a levél alapján. 1.) A cím konkrét és határozott, arra utal, hogy a Királyság hatásait fogja dokumentálni és magyarázni, amit az a hívők életére és a világra gyakorol. Ha valóban ez lenne a cél, akkor számítani lehet hiteles bizonyítékokra és logikus érvelésekre, ezek alapján helytálló következtetésekre a Királysággal kapcsolatban. 2.) A levél nosztalgikus hangulata és a Királyság évszámának minden előzmény nélküli “bedobása” viszont kételyeket  ébreszt azzal kapcsolatban, hogy mennyire lesz logikus és bizonyítható az az elképzelt tartalom, ami ezután következik majd.

Vajon miért hiányzik egy könyvből a Bevezetés vagy, ha a vezetőtestület levele az, akkor miért alapozza a levél inkább nosztalgikus emlékekre és érzelmekre a témát, mint hiteles történelmi vagy bibliai érvekre? Miért nincs világos célkitűzése az írónak, és miért nem ad áttekintést azzal kapcsolatban, hogy műve által hová szeretné vezetni olvasóit, mit szeretne átadni nekik? Ennek hiánya a kritikus gondolkodást és elemzést mint szem előtt tartható célt eléggé megnehezíti.

Úgy tűnik, hogy a vezetőtestület levele, bár szívből jövő, elszalaszt egy lehetőséget, hogy világos célokat és objektív keretet nyújtson a könyv tanulmányozóinak. Ennek hiánya egyfajta szerkezeti bizonytalanságot idéz elő, ami kérdéseket vet fel a könyv általános irányával és céljával kapcsolatban, ezért a következő szempontokat én határoztam meg, melyeket minden egyes fejezet tanulmányozásakor szem előtt tartok majd:

  1. Milyen bizonyítékokat mutat be Isten Királyság uralmának létrejöttével, létezésével, vagy hatásaival kapcsolatban?
  2. Milyen mértékben alapoznak történelmi eseményekre vagy bibliai elemzésekre?
  3. Mennyire logikusak, egyértelműek és követhetők az érvelések és a gondolatmenet és hogyan tudják megerősíteni az olvasó hitét?

Úgy gondolom, hogy a megfelelő indítékú kritikus és mélyrehetó tanulmányozás és a szisztematikus jegyzetelés elősegíti a jobb bibliai megértést. Ezt tekintem fő célomnak és ajánlom másnak is. Ezeket a kérdéseket szem előtt tartva kezdem meg most a fejezetenkénti elemzésemet, mindjárt a vezetőtestület levelével.

By Parti Jónás

Your sidebar area is currently empty. Hurry up and add some widgets.