A Király fényt áraszt a Királyságra (eredeti cím)
Fontos igazságokat értünk meg a Királyságról, uralkodóiról, alattvalóiról lojalitásról
A szemléltetések csalóka eszközök a szervezeti eszköztárban. Némelyik annyira nem odaillő, hogy akár szándékos félrevezetésnek is lehet tekinteni, mint amire volt már példa a 3. fejezet bevezetőjében is.
De nem csak a szemléltetések tartalma, hanem a felhasználás módja és indítéka is problémás, ha már a szemléltetés is nehezen érthető. A szemléltetésnek közelebb kellene vinni a megértéshez és a felvetődő kérdésekre segíthetne választ találni, de ami csak mégtöbb kérdést vet fel, az nem jó szemléltetés[1]. Aminek tartalmát vagy az állításait kapásból cáfolni lehet a Szentírásból, az még gyanús is. Ezekután nem lesz nehéz eldönteni, hogy a Király fényt áraszt témájú fejezet bevezető szemléltetése vajon segíti-e a fény áradását vagy nem.
Itt van mindjárt az 1,2. bekezdésben Jézus, mint idegenvezető, akiről azt olvassuk, hogy:
Jézus bölcsebb volt, mint bármelyik idegenvezető, ezért sosem terhelte meg a tanítványait több ismerettel, mint amennyit képesek lettek volna felfogni.
Jézus mint idegenvezető, a munkája pedig szórakoztatás?
Ez sehogyan sem akar összeállni, sőt! Maga a Királyság könyv is tartalmaz ezzel ellentétes példát, vagyis, hogy Jézus tanításait nem mindíg értették a tanítványok. A 3. fejezet 15. bekezdés pl. szószerint így kezdődött:
Jézus világosan feltárta, … A tanítványai azonban nem értették meg
Az igaz, hogy Jézus általában tekintettel volt a felfogóképességükre, de többször is mondott olyasmit, ami nem volt azonnal érthető. Hogy ez megterhelése volt-e a hallgatóinak azt nem tudom mivel lehetne megmérni vagy kideríteni, de az tény, hogy pl. a Máté 13. részben leírt történet a hallgatók megbotránkozását írja le Jézus tanításai miatt. A János 6. rész szintén a tanítványok tömeges megbotránkozásáról ír, aminek következtében elhagyták őt.
Ha bármilyen szempontból „teher” lehet egy információ, akkor ezekben az esetekben az volt. Dániel sem értette a látomásbeli információit, mégis kapta a látomásokat, sőt le is kellett írnia azokat. Ugyanez János apostol esetében is fennált a Jelenések megírásakor, bár az ő hűségüket ez nem érintette hátrányosan. Ezekben a bibliai történetekben pedig egyszer sem volt évtizedeken keresztül tanított téves elgondolás.
A Jézus mint idegenvezető, szemléltetés, a hozzáfűzött magyarázattal tehát nem támasztja alá azt, hogy a Bibliakutatók idejétől napjainkig folyamatos lenne az ismeretek feltárulása, megértése. Arra pedig végképp alkalmatlan, hogy még a hibás tanítások felelőssége alól is felmentse azok kitalálóit és terjesztőit. Erre nem volt szükség sem a próféták, sem az első keresztények idejében, mert a valódi isteni küldöttek isteni üzenetei mindíg megbízhatóak voltak. Pontosan a megbízhatatlanság volt a bizonyíték arra, hogy nem Isten állt a próféta vagy tanító mögött. Miért lenne ez másképp Russell és társai tanításaival kapcsolatban?
Egy ilyen szemléltetés, mint az 5. fejezet bevezetője, csak arra jó, hogy áttekinthetetlenné tegye a témát és félrevezessen. Mivel a múlt század elejéről olyan ismeretek „áradását” mutatta be eddig a könyv, melyeket már régóta nem a világosságok között tartanak számon, nézzük, hogyan lehet mégis az ellenkezőjét kommunikálni ennek a ténynek!
Jézust tehát egy idegenvezető székében kell elképzelnünk. A fogalomzavar feltűnő már a 3. 4. bekezdésekben, mert nem világos, hogy ki is az idegenvezető! Jehova, Jézus, vagy a szent szellem? A 2-4‑ig bekezdések és az 1,2. kérdés, alaposan összekeverik ezeket, de volt már ilyen máskor is, végül pedig mint tudjuk, úgyis „egyértelmű” lesz minden. A 4. bekezdés összefoglalja mire lehet számítani a továbbiakban:
4 Nézzük meg, hogyan vezette Jehova szent szelleme a hűséges keresztényeket, és hogyan segített nekik jobban megismerni a Királyságot.
Először megvizsgáljuk, hogyan ismertük fel azt, hogy mikor kezdett uralkodni Isten Királysága.
Majd pedig megtudjuk, kik a Királyság uralkodói és alattvalói, illetve hogy milyen reménységük van.
Végül látni fogjuk, hogyan értették meg világosabban Krisztus követői, hogy mit jelent a Királyság iránti lojalitás.
Jézus „idegenvezetése” mellett a továbbiakban váratlanul tévedések vannak listázva. Ezeknek a beismerése az 5. bekezdésben mégha tényszerű és többet is felsorol, nem tűnik becsületesnek. Inkább egy kényszer, hiszen tudják, hogy nem olyan nehéz utánanézni a szervezet múltjának, beleértve a tanításokat is, és ezt a szervezet néhány kritikusa nem csak megtette már, hanem véleményükkel együtt publikálta is. Tehát jónéhány esetben a téves jelzőt lehetetlen megkerülni, de a nemkívánatos hatását az „elgondolás” használatával igyekszenek tompítani. Nyilvánvalóan elnézőbb fogalmazásnak képzelik, mint a téves tanítást, pláne a hamis prófétálást. Tanítani, prófétálni nagyobb felelősség, mint elgondolni! Talán ezért e szóhasználat és egyáltalán nem azt kell érteni alatta, hogy ezek az ún. „elgondolások” csupán egy elmélkedés, gondolkodás, a megjelenés előtti, lelkiismeretes megbeszélést és pontosítást szolgáló munkaanyagok voltak! Nem! Az a négy téves elgondolás amit itt kivételesen elismernek a sok közül, az nem csak ennyit jelentett. Hangsúlyos tanítások, évtizedeken keresztül, kampányok által, kongresszusokon, rádióadásokban, saját és más folyóiratokban, széles körben nagy magabiztossággal, nem ritkán arroganciával, pénzért terjesztett kiadványokban tévtanítások voltak.
Ha „A Király tényleg fényt áraszt a Királyságra”, akkor lényeges lenne legalább a kiindulási pontot meghatározni, hogy világosan nyomon követhetők legyenek az áradás egyes szakaszai és ezekhez viszonyítani mindent, amit az ún. áradásnak kellene tekinteni. Máskülönben egy zavaros, erőltetett belemagyarázás lesz minden a korábbi eseményekbe, ami a végeredmény szempontjából egyáltalán nem mindegy. Miközben Armageddont vár évtizedek óta, a szervezet nem tudja eldönteni, hogy a megvilágosodásban hol tart és láthatóan nem is számít neki, hogy megfelelő-e már az a világosság, pedig a szervezetbe vetett bizalom szempontjából ez nagyon is lényeges. Nem lehet ugyanis a végtelenségig elnézően legyinteni a régi tanításokra, régi Bibliakutatókra, hol igazságnak, hol meg zavaros tanításnak vagy éppen virulásnak, ugyanakkor szellemi halálnak is nevezve ugyanazokat a dolgokat és elegánsan figyelmen kívül hagyni a mára már egyre ismeretlenebb tanítók felelősségét.
Az eddig bemutatott előzményekből látható, hogy voltak tévedések, pontatlanságok, türelmetlenségek. Ha ezek némelyike elnézhető is lenne, bár isteni vezetést feltételezve, Istennek kellene elnéznünk tévedéseket, akkor is ennyi évvel az események után tisztán elkülöníthetőnek kellene lenni a homály, derengés és megvilágosodás szakaszainak.
A szervezet mindenesetre fix pontnak 1914-et tekinti. Ha utólag is, de ez a hangsúlyos dátum a Király megjelenésével kapcsolatban. Talán nem túlzó az előfeltételezés, hogy egy világkormányzó, szellem személy következetes, kiszámítható, „szakszerű” lépéseket tesz majd, hiszen ez még egy tökéletlen emberi uralkodótól is elvárás. Egy ilyen szintű tevékenységbe több évezredes várakozás után, ráadásul állandó isteni felügyeletet is feltételezve, nyilván nem kell botladozva beletanulnia. A kinevezés pillanatától, minden tökéletes kellne, hogy legyen vagyis 1900 év sötétség után, elvárható lenne, hogy a Király hatalomátvételének pillanatától végre „fényt árasszon”. Olyat, amit mindenki, fénynek érzékel, mindenféle emberi okoskodás nélkül is. Olyan fényt, ami nem ad lehetőséget csalásra, tévedésre, spekulációkra egyetlen embernek vagy csoportnak sem.
Ennél a fejezetnél nem az a lényeges, hogy az 1914-gyel kapcsolatos szervezeti tanítások szentírásilag helytállóak vagy nem! Csak annyi, hogy a Király árasztott-e fényt 1914 óta a szervezeten keresztül, ahogyan állítják vagy sem, mert ha a Király árasztott fényt bármivel kapcsolatban, annak olyannak kellett lennie, amit soha nem kell kiigazítani!
Másrészt a szemléltetés szerint ha a sötétségben lévőknek világít valaki, (főleg, ha az maga Jézus), azt nem lehet eltéveszteni. Sötétségtől a legkisebb fénysugár is egyértelműen megkülönböztethető. A sötét és világos között a legegyszerűbb rovarok is különbséget tudnak tenni, Őrtorony és különleges kinevezések nélkül is.
Vagyis nem lenne szükség magyarázkodni, bonyolult tantételeket és számításokat kiagyalni, amik egy idő után rendre „elgondolásnak” bizonyulnak és lecserélődnek. Ha a fény forrása igazán isteni vagy krisztusi eredetű lenne, soha nem kellene kiigazítani azt. De a szervezetben a fény áramlásának szemléltetését folyton magyarázzák! Miért kellene az egyértelműt magyarázni? A sötétben lévőknek nem kell magyarázni, ha felkapcsolódott a fény? Ha meg nem egyértelmű a fény, márpedig a szervezeti tanítások nem világosak, akkor hogy lehetne isteni eredetű?
Tehát figyelembe véve az előző (4.) bekezdés állítását, hogy Jehova szelleme vezette a Királyság megértésére a Bibliakutatókat, hogyan is zajlott a kulcsfontosságú év felismerése!
Egy kulcsfontosságú év felismerése
Az itt következő bekezdések talán a legbizarrabb részei az egész könyvnek. Sok minden van belesűrítve. Némi elismerése múltbeli tévedéseknek, de olyan „mesteri” adagolásban, hogy egy korrekt, őszinte feltárásnak semmiképpen nem nevezhetők. Nyilvánvaló, hogy az öszinte beszéd a korabeli hibák nagy száma és súlyossága miatt, teljesen aláásná a szervezet hitelét. Az 5. bekezdés ezért inkább, ún. „téves elgondolások” beismeréséről ír, összesen 4, nem is jelentéktelen témában, majd rögtön, a következő mondatban, megpróbálja elterelni a figyelmet a tévtanítók felelőssségéről egy kérdéssel:
5 Ám akkoriban még úgy gondolták, hogy
– 1874-ben kezdődött el Krisztus jelenléte,
– 1878-ban vette kezdetét Krisztus uralma az égben, és
– 1914 októberében fog teljesen hatalomra jutni a Királyság. Továbbá úgy hitték, hogy
– 1874-től 1914-ig tartott az aratás, és a csúcspontjaként begyűjtik a felkenteket az égbe.
Vajon az ilyen téves elgondolások miatt kétségek merülnek fel bennünk afelől, hogy a szent szellem által Jézus vezette a hűségeseket?”
Mit közvetít a Teremtőről az, aki arra szólít fel, hogy „Nézzük meg, hogyan vezette Jehova szent szelleme a hűséges keresztényeket, és hogyan segített nekik jobban megismerni a Királyságot” ha azután „téves elgondolásokat” kezd felsorolni?
A vallomás csupán két mondat, a sajnálat legkissebb jele nélkül és a felelősséget firtató helyénvaló kérdés válasza is csupán mentegetőzés. Ezt a megoldást már alkalmazták a 3.fej.17,18. bekezdésben. Ott a tévedésük felelősségét Jehovára hárították. Itt ugyanaz a módszer, csak éppen a bűnbak változott, Jézusra és a szent szellemre.
5 „Vajon az ilyen téves elgondolások miatt kétségek merülnek fel bennünk afelől, hogy a szent szellem által Jézus vezette a hűségeseket?
Semmiképpen sem! … még ha Isten szolgái időnként azelőtt próbálnak is megismerni részleteket Jehova szándékáról, hogy a szent szellem segítene nekik ebben, azt nem kell kétségbe vonnunk, hogy Jézus vezeti őket.”
Minden van itt, a téves elgondolások mentségére. Jehova szándéka, szent szellem segítsége és Jézus vezetése is.
Azt állítják (5.bek), hogy már 1914 előtt jelentőséget tulajdonítottak az évnek és hogy ezt a 2. fejezet le is írta. Visszalapozva oda, azt látni, hogy az a fejezet 1914-re csupán a pogányok idejének végvárását merte felvállalni, egyébb Királyság próféciákról nem esett szó, sőt a 29. bekezdés még tagadta is, hogy jelentőebb tanításaik lettek volna akkoriban, hiszen azt állította, hogy „nem tudták mi fog történni”. Ami persze nem azt jelenti, hogy tényleg nem voltak és mást nem vártak 1914-re. Hiszen itt az 5. fejezetben kierül, hogy bizony tanítottak azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni 14-ben. Így aztán nincs mentségük a téves elgondolásokra.
Az, hogy az 5. bekezdés visszautal a 2. fejezetre, mint amiben már be lett bizonyítva, hogy a Bibliakutatók felismerték 1914 jelentőségét egyszerűen egy félrevezető manőver, hiszen rögtön utána, a következő mondattal cáfolja is. A tévedések elismerése azonban kevésbé tűnik súlyosnak, ha egy olyan hivatkozás előzi meg, miszerint a 2. fejezetben már letudták a Királyságpróféciák bizonyításának ügyét. A kevésbé tudatos olvasó legfeljebb azt gondolja majd, hogy tényleg volt ott valami, csak már nem emlékszem pontosan. Ahhoz, hogy kiderüljön, nincs a 2. fejezetben bizonyíték, sőt ami ott van az inkább cáfolat, vagy jól kell emlékezni a 3 fejezettel korábbiakra vagy ha csak dereng valami, akkor le kell ellenőrizni, de ezt a szervezet tagjai valami miatt nem szokták megtenni.
Emlékeztető a 4. bekezdésre: „mindezekben Jehova szellemének vezetését kell látnunk”.
Nehezen képzelhető el ettől következetlenebb megfogalmazás, bár ez a kifejezés nem is írja le pontosan azt ami itt történik. Az 5. bekezdés jelentése tehát:
- állítás: ne legyenek kétségeink afelől, hogy Jézus a szent szellem által vezeti a hűségeseket! Vagyis Jézus a téves elgondolásokban is vezette Isten szolgáit!
- állítás:az is kétségtelen, hogy Jézus akkor is vezette őket, mielőtt a szent szellem segített nekikmegismerni részleteket! Vagyis, ha a szent szellem nem is, de Jézus segített!
- jelentés: Jézus úgy vezeti a szent szellem által a hűségeseket, hogy a szent szellemet megelőzve, tehát a szent szellem nélkül tár fel türelmetlen szolgáinak részleteket Jehova szándékáról. Ha a hűségesek tévedésbe jutnak, mert a szent szellemet megelőzik, Jézus akkor is vezeti őket a szent szellem által/nélkül. Mindez azt is jelenti, hogy Jézus és Jehova nincsenek összhangban azt illetően, hogy mikor, mit tárjanak fel az egyébként kulcsfontosságú témában. De a szent szellem önmagával is ellentmondásba kerül, mert közvetlenül nem segíti a hűségeseket, de Jézus által igen, és így jutnak a téves elgondolásokhoz, és mivel kapcsolatban, a „kulcsfontosságú évvel kapcsolatban”
Ez a magyarázata 4 fontos témában elismert tévedésüknek egy olyan fejezetben, melynek címe, A Király fényt áraszt.
Milyen értelemben lenne segítség és egyáltalán mi oka lenne Jézusnak, téves elgondolásokhoz vezetni követőit, még a szent szellemet is megelőzve?
Ami itt látható az egy keresztény tanítás, kereszténynek gondolt vallási vezetőktől. Ezt érthető, bölcs magyarázatnak szánják az olvasóik részére, akik tekintélyként néznek rájuk és tanításaikra, ezért így, ellentmondásosan is elfogadják. A magyarázkodás-mixben idegenvezető is szerepel, de az csak még követhetetlenebbé teszi az amúgy is zavaros képet. A hamis tanítások, hamis próféciák, és türelmetlenség okozta tévedések felmentése tehát így szól: ez mind csak „téves elgondolás”. De még ennek sincs jelentősége, mert Jézus felügyelete alatt zajlott. Különben is akik tévesen elgondoltak, azok „hűségesek és készségesen elfogadják a helyreigazítást, és alázatosan kiigazítják” az elgondolásaikat (Jak 4:6), így azzal már nem is foglalkoznak, hogy mekkora kár származhatott abból, amíg azok évtizedeken kersztül érvényben voltak. Vagyis látszólag minden rendben van!
Ha igaz is lenne, hogy készségesen elfogadnak kiigazítást (de nem igaz), azért ez akkor sem egy sajnálkozás amiatt, hogy ugyanolyan készségesen fogadták el és pénzért árulták a hamis tanításokat is 50 éven keresztül, többek között karácsonyi akcíós csomagokban!
A 3. képen pl. az 1918-ban elítélt Bibliakutatók köszönetnyilvánítása olvasható a börtönbe beküldött karácsonyi ajándékokért. Ettől úgy érezték a börtönben (köztük Rutherforddal), hogy: „És így igazán elmondhatjuk, hogy az Úr karácsonykor a börtönben volt”.
Hol lenne ebben alázat? Éveken keresztül maga az Őrtorony folyóirat buzdított karácsonyi ajándékok vásárlására, kedvezményekkel hívva fel a figyelmet az akciós vagy leértékelt igazságokat tartalmazó könyvekre, reklámszlogenekkel.
Másrészt hogyan lehet igazolni, hogy azt a bizonyos helyreigazítást, az a Jézus kínálta-e elfogadásra, aki együtt karácsonyozott velük a börtönben?
Ha Jézus vezette őket a szent szellem és isteni felhatalmazás nélkül a „téves elgondolásokra”, miért kínálna nekik helyreigazítást?
Megsajnálta őket, mondván, „csak vicceltem, hogy akkor kezdtem uralkodni, de most már elmondom az igazat.”
Így kellene elképzelni?
Miért nem ad valami hihetőbb magyarázatot arra, hogy a
2 „a legcsodálatosabb, „valódi alapokkal bíró” városról, vagyis Isten Királyságáról”
nem csak egyszerűen elhallgatott „kulcsfontosságú” információkat, hanem téves dátumokat adott meg és ezekben a tévedéseikben hagyta a Bibliakutatókat évtizedeken keresztül.
7 Az 1919-et követő években Isten népe abban az áldásban részesült, hogy a szellemi fény újabb és újabb felvillanásait láthatta … 1925-ben megjelent Az Őrtoronyban egy mérföldkőnek számító cikk, „A nemzet születése” címmel. Ez meggyőző szentírási bizonyítékot hozott fel arra, hogy megszületett a messiási Királyság 1914-ben
Vajon nem lett volna nagyobb áldás ez az Őrtorony, ha a „kulcsfontosságú” dátum „meggyőző bizonyítékait”, 1914 előtt, vagy legkésőbb 14-ben mutatja be? Jézus szemléltetései konkrétan tartalmazzák, ha valaki nem várja az eljövetelét éberen, az nem kap áldást (pl. tíz szűzről), ezért „kulcsfontosságú” a dátum! Itt mégsincs semmi nyoma annak, hogy valami baj lenne ezzel a 11 éves késéssel. Nincs abban semmi katartikus, hogy 11 év sötétség után egy csoport felismeri, hogy elszámolta magát! Ez inkább szégyenkezésre adna okot, jóvátételre és bocsánatkérésre azoktól akiket félrevezettek és azoktól, akiknek a nevében tették. Miért az esemény után 11 évvel tették le ezt a mérföldkövet? Egyáltalán mennyire használja pontosan a mérföldkő kifejezést! A kulcsesemény mérföldkő (ahogy az alcím ezt meghatározza) ebben a történetben a „messiási Királyság születése”. Az, hogy 1914-ben ezt nem vette észre senki, attól még a kulcsesemény megtörténhetett.
Ha csak 11 évvel később (1925-ben) ismerték fel 1914 jelentőségét[2], az nem lehet mérföldkő, mivel a tévedéseknek az áradata előzte meg ezt a felismerést. Még ha ma vissza is tudnak mutatni arra, hogy 1925-től nem változtattak az 1914 értelmezésén ez akkor sem azt jelenti, hogy az az értelmezés helyes, csupán nem változtattak rajta. Egyértelmű és szilárd bibliai alapja nincsen a dátumnak, ezért bármikor utolérheti egy sokadik világosság vagyis a mérföldkő titulus egyáltalán nem megingathatatlan.
Az aratás a felkentekre összpontosul
10 Az igaz keresztények már évtizedekkel 1914 előtt tudták, hogy 144 000 hűséges személy együtt fog uralkodni Krisztussal az égben. A Bibliakutatók felismerték, hogy ez egy szó szerinti szám, és az i. sz. első században kezdődött el ezeknek a hűségeseknek a kiválasztása.
A bekezdésnek van egy széljegyzete, de ami ott található, érdekes módon hangsúlyosabb, mint a bekezdés, amihez tartozik. Az ti. hogy csak próbálkoztak a megértéssel, de nem ment nekik. Néhány hónapot sem bírtak ki a találgatásaik. 1880. juniusban az jelent meg, hogy 144e -nek még a származása is döntő, zsidók lesznek. Még abban az évben módosították, de a módosítás sem a mai állapotot tartalmazta. Mégis használnak a főszövegben olyan kifejezéseket, hogy tudták, meg felismerték, pedig a valóság nagyon is zavaros volt? 1917-től 2 féle égi reménységet kezdtek tanítani, ezek mellett mekkora jelentősége van annak, hogy elolvasnak egy számot a Jelenések könyvében, mert lényegében semmi mást nem tudtak és nem ismertek fel jól 1914 előtt.
11 Milyen munkával lettek megbízva Krisztus leendő társuralkodói a földön? Tudták, hogy Jézus nagy hangsúlyt fektetett a prédikálómunkára, és összefüggésbe hozta azt az aratás időszakával (Máté 9:37; Ján 4:35). Ahogy a 2. fejezetben láthattuk, egy ideig úgy gondolták, hogy az aratás időszaka 40 évig fog tartani, és a csúcspontja akkor lesz, amikor a felkenteket begyűjtik az égbe. De mivel a munka még 40 évvel később is tartott, kiigazításra volt szükség. Most már tudjuk, hogy az aratás időszaka – az az időszak, amikor szétválasztják a búzát a gyomtól, vagyis a hűséges felkent keresztényeket a hamisaktól – 1914-ben kezdődött el. Ekkor jött el az ideje, hogy begyűjtsék az égi reménységű keresztények maradékát.
Tehát miért kellett kiigazítást tenni? Mert úgy hitték, 1914-ben vége az aratásnak (5.bek.), (1874-1914), de nem lett vége! Rádöbbentek, hogy az egyik hangsúlyos tanításuk tarthatatlan, mert lejárt az idő, amit „Russell pásztor” kiszabott neki! Hol van ebben a Krisztusi vezetés? De ha valamilyen csoda folytán mégis megtudták az aratás időpontját, vajon miért nem az volt 1914. okt. 2-án a nagy újság a bételben? Miért a jelentéktelen pogányok idejének vége[3]. Mivel az aratással kapcsolatban nem volt bejelentés a Russell által meghatározott idő lejártával, így fordulhatott elő az az abszurd helyzet, hogy amit állítólag Jézus akkor elkezdett, de legalábbis készenállt a kezdésre, azt a szolgái éppen akkor hagyták abba. Sőt évekre leálltak vele.
Ha abban nem volt vezetés, amikor Russell tévesen kijelölte az aratásra szánt időt és 40 éven keresztül sem, akkor miért pont a 14-es dátumot mutatná meg nekik Krisztus. Az idő lejártának megállapításához nem kellett Krisztusi vezetés, Szent szellem, meg mindenféle hókusz-pókusz, elég volt egy naptár is! Valaminek a kezdetét összekeverni a végével, az nem kis tévedés, főleg, ha egy „kulcsfontosságú” eseményről van szó, de a Bibliakutatóknak akkor, ezekről a dolgokról fogalmuk sem volt.
És honnan tudjuk, hogy az aratás nem lezárult 1914-ben, hanem kezdődött? A bekezdés szerint onnan, hogy még 1914 után is tartott! Mégegyszer, ha valaki nem értené elsőre ezt a „fényvillanást”.
„Mivel a munka még 40 évvel később is tartott … ezért most már tudjuk, hogy 1914-ben kezdődött.”
Bármennyit is elmélkednénk ennek az értelmén, nem lesz világosabb! Sőt csak bonyolultabb, mert a 9. fejezet 6. bekezdés azt írja, hogy a tényleges aratás csak évekkel 14 után kezdődött.
Minek jött el az ideje ekkor?
hogy begyűjtsék az égi reménységű keresztények maradékát.
Hogy mennyivel volt tisztább nekik akkor, 1914-ben az égi reménység, meg a maradék, vagy bármi ezzel kapcsolatban, az jól látszik a 15. bekezdésben ami leírja, hogy az 1917-ben megjelent új könyv, „A beteljesült titok” című, két mennyei reménységű osztályról kezdett tanítani. 1914-hez képest még 3 évvel később is olyanokat vezettek be az égi reménységről, amik miatt egyáltalán nem lehet biztosan állítani az égvilágon semmit 1914-re, utólag sem. És az 1917-es tanítás természetesen nem is a végleges verzió volt, 1935-ben megváltozott (17.bek.) Miféle tisztánlátás, vagy világosodás lenne ez? Azok, akiknek az életét közvetlenül érintették a bizonyos események, tévedésben voltak akkor amikor nagy szükségük lett volna a pontos útmutatásra, ők ezt nem kapták meg. De évtizedekkel később, 40, 50, esetenként (pl.rabszolga) 90 év elteltével, amikor már nem is aktuális a dolog, akkor segítene csak Jézus? Ez így egyáltalán nem logikus!
Visszatérve a 12. bekezdéshez láthatjuk hogyan összpontosít Krisztus! Úgy, hogy bár tudja, az arátás 1914-ben kezdődött, ő mégis csak 5 év múlva kezdi ösztönözni a hű és értelmes rabszolgát a prédikálásra. Vajon miért várt erre 14-19 -ig? Mire összpontosított 5 éven keresztül, az aratás helyett? Talán megvárta, hogy visszatérjenek a frontról? A 22. bekezdés szerint ui. abban az időszakban még a fegyveres katonai szolgálat sem volt probléma (2016.11.29.o. megerősítve). Ha 5 év ide vagy oda nem számít Krisztusnak a vég idején, amikor sürget az idő és beérett az aratnivaló is, az aratói kezében pedig szerszámok helyett fegyverek voltak, akkor hogyan kérhetne számon éberséget bárkin, ahogyan erre a 12. bekezdés a továbbiakban utal?
12 „Arra is rávilágított, hogy milyen tulajdonságokra lesz szükségük ahhoz, hogy el tudják látni ezt a munkát. Hogyan tette ezt?
A tíz szűzről szóló szemléltetésében elmondta, hogy a felkenteknek szellemileg ébereknek kell maradniuk, ha szeretnék elérni a végső céljukat, azt, hogy a Krisztus menyasszonyát alkotó 144 000 tagjaként ott legyenek a menyegzőn az égben (Jel 21:2).
A talentumokról szóló szemléltetése által pedig rávilágított, hogy a felkent szolgái szorgalmasan fogják végezni a rájuk bízott prédikálómunkát (Máté 25:1–30).
A szemléltetés egyértelműen nem hozza kapcsolatba semmiféle munkával az éberséget, hanem a vőlegény várásáról beszél. De mivel azt beismerten elvétették a Bibliakutatók, úgy akarják őket mégis ébernek mutatni, hogy más eseményhez (tevékenységhez) kapcsolják az éberséget, mint amihez Jézus eredetileg. Miközben keverik az éberség és szorgalom fogalmát, egyszer csak a vőlegény megérkezése után folytatdik a magyarázat, így válik közönséges csalássá, annak is egy nagyon pimasz módja, hiszen még a bibliaverset is idézik, amivel könnyedén leleplezhető a spekuláció.
Éberek tehát nem voltak 1914-ben, de nem feleltek meg a szorgalom követelményeinek sem a szolgálat tekintetében később a 6. fejezet majd részletesen is bemutatja. De ha már az éberséggel kapcsolatban pont a 10 szűz példázatát említik, vajon miért a Jelenések hivatkozással záródik a mondat? A hangsúly az éberségen van a bekezdésben is és a hozzá tartozó kérdésben is. Érdemes lett volna kiemeli a Máté 25. részéből azt a néhány verset vagy legalább a kifejezéseket, amik ténylegesen erre utalnak, ahelyett, hogy a legvégén még a tálentumos történettel is egybecsapják, az 1-30 versre való hivatkozással. Azt amire maga a bekezdés is felhívja a figyelmet így:
„Krisztus … Arra is rávilágított, hogy milyen tulajdonságokra lesz szükségük ahhoz, hogy el tudják látni ezt a munkát.”
Az csak a kisebbik probléma, hogy a 10 szűz szemléltetésben nincs szó semmiféle munkáról, amit beláthatatlan ideig kellene végezni, miközben a munkások folyamatosan azzal lennének hitegetve, hogy mindjárt vége. Az éberség nem a prédikálószolgálattal kapcsolatban merül fel. Egyszerűen csak várakozni kell a vőlegényre, a megérkezésére éberen, mert aki nem éber a vőlegényvárásban azt Jézus nem ismeri. Ez egyben meg is könnyíti a feladatot és aláhúzza annak felelősségét, aki még ezt sem tudná teljesíteni. Ennyit még a bolondok is megértettek, mert a Szentírás mutatja, hogy várták, és tudták is mikor jön a vőlegény, felébredtek a kiáltásra. De a Bibliakutatók a bolond szüzeknél rosszabb helyzetben voltak, mert nem csak hogy átaludták a vőlegény érkezését (amennyiben az tényleg 1914-ben jött) és csak 11 éwel később ébredtek fel, hanem még büszkék is erre. Legalábbis a 7. bekezdésben is idézett Őrtorony tanúsága szerint ez történt. De mi lesz a példázat, vagyis Jézus szerint az ilyen „hétalvókkal”? Jézus egyszerűen nem ismeri őket. És mi történt velük a Királyság könyv szerint? Kétség kívül jutalomban részesülnek. Mekkora különbség! Lehet ennyire félreérteni büntetlenül Isten vagy Jézus Krisztus szavát annak, aki a szellemi eledelt feltálalja?
Nem tévedés ez áll a 13. bekezdésben, annak ellenére, hogy a szemközti oldalon (5-7.bek), vagy a 2.fejezet 31-34-ben nyíltan elismerik, hogy semmiféle készenlét, vőlegényváras nem volt 1914-ben, vagy az akkori időben, hiszen nem tudták, mi fog történni akkor (2. fej. 33. bek.), ők mégis jutalmaznák ezt a hozzáállást és véleményük szerint Jézus is. A tények tehát azt mutatják, hogy éberek nem voltak, amit meg hirdettek, azok téves tanítások voltak. Ma pedig ezek a bekezdések nem elég, hogy meghazudtolják a történelmi tényeket, még az egyértelmű Krisztusi, szentírási szavakat is teljesen eltorzítják, csak hogy valamiképpen az akkori szervezet állapotának siralmas képét elrejtsék és ezekért még jutalmat is osztanának maguknak! Ezzel lényegében Jézus Krisztust korrupcióba keverik.
A Királyság begyűjti a földi alattvalóit
14 „A hűséges férfiak és nők már régóta kíváncsiak voltak arra, hogy kikből áll a Jelenések 7:9–14-ben említett „nagy sokaság”. Nem meglepő, hogy mielőtt Krisztus elérkezettnek látta az időt, hogy azonosítsa ezt a nagy csoportot, az ebben a témában megjelent cikkek nagy része meglehetősen eltért azoktól az egyszerű és világos igazságoktól, melyeket ma ismerünk és szeretünk.”
Ellenkezőleg! Nagyon is meglepő! mégpedig azért, mert határozott bibliai parancs szól az ilyesmi ellen. Méginkább meglepő az, hogy mentségnek tekintik a kíváncsiságot hamis tanítások publikálására.
Ha azok a férfiak és nők akik meglehetősen eltérnek az egyszerű és világos igazságtól hűségesek, akkor milyenek azok akik megmaradnak az igazságnál?
Az igazságtól eltérni értelemszerűen csak a hamisság irányába lehet és akik ezt művelik, ugyan mihez lennének hűségesek? Az igazsághoz biztosan nem, hisz meglehetősen eltértek attól! Pedig „egyszerűek és világosak” voltak, mégis eltértek tőlük, ugyan milyen mentségük lehet erre? A kíváncsiság?
Opciók a hűséges viselkedésre a kíváncsi férfiaknak és nőknek:
– kíváncsian kutatják az Írásokat és értelmezik, de nem publikálják Isten nevében
– értelmezik az Írásokat, publikálják, de nem Isten nevében
– értelmezik az Írásokat és észreveszik, hogy azok tiltják a találgatásokat várnak Jehovára
Ha nem is hűséges, de legalább becsületes hozzáállás lehetne még:
– kutatnak, értelmeznek, publikálnak, akár Jehova nevében is, de amikor rádöbbennek, hogy tévedtek, akkor elismerik, bocsánatot kérnek és felhagynak az istentelen gyakorlattal!
Ezzel szemben mi történik a szervezetben? Évtizedek óta változatlanul!
– kutatnak, értelmeznek, publikálnak felváltva Jehovára, Jézusra, vagy a szent szellemre hivatkozva és amikor csődöt mondanak, kezdődik minden elölről. 2-3 periódus után, pedig mentegetőznek, fenyegetőznek, gúnyolódnak! A mentegetőzésben aztán minden van, féligazságok, teljes hazugságok, tények elhallgatása, manipulálás, következmények bagatellizálása, hárítás, stb.
Mindezeket annyival elintézni, hogy csupán kíváncsiak voltak, de bármit is tettek türelmetlenségükben, azért még hűségesek, ez egyszerűen mellébeszélés. Hogyan lehet hűséges, kihez, vagy mihez az, aki Jézus Krisztust megelőzi, nem tud rá várni?
Azért az 1914 körüli időszak nem teljes alvással telt a Bibliakutatóknál, mégha nem is pont azzal foglalkoztak, amivel szentírásilag kellett volna. Pl. 17-ben vadonatúj igazságok kerültek bevezetésre A beteljesült titok c. könyv formájában. Tovább haladva a fejezetben, ne felejtsük el a főcímét, „A Király fényt áraszt a Királyságra”, és a szemléltetést az idegenvezetőről, pl. az 1. bekezdés utolsó mondatát:
„1 Egyre jobban lenyűgöz titeket, hogy bölcsen épp a megfelelő időben mondja el, amit szükséges tudnotok.”
Az idegenvezető személyétől bizonyára minden másnak érdekesebbnek, fontosabbnak és emlékezetesebbnek kell lennie. Amit mutat, amiről beszél, az a lényeg, de, ha utólag mindent ki kell igazítani, amit mondott, akkor az egy csalódás, nem pedig élmény!
Íme a lenyűgöző bölcsesség, a megfelelő időben, amit akkor volt szükséges tudni, A beteljesült titok c. könyvben az idegenvezetőtől. A 15. bekezdés így írt erről:
15 „A könyv kijelentette, hogy az Írás kétfajta mennyei és kétfajta földi megmentést mutat be. Kik alkotják ezt a négy, különböző reménységű csoportot? Az első csoportot a 144 000-hez tartozók alkotják, akik Krisztussal fognak uralkodni. A második csoportba a nagy sokaság tartozik. Akkoriban úgy vélték, hogy ők névleges keresztények, akik még a kereszténység egyházainak tagjai. Nekik van hitük, de nem elég erős ahhoz, hogy szilárdan állást foglaljanak az igaz imádat mellett, ezért alacsonyabb tisztségük lesz az égben. A harmadik csoportban, akik földi megmentést kapnak, „az ótestamentom diadalmasai” vannak, azaz olyan hűségesek, mint Ábrahám és Mózes. Ők hatalmat fognak gyakorolni a szintén földi reménységű negyedik csoport felett, ami az emberiség világa.
Amikor a 2. fejezet 3-6. bekezdései azt állítják, hogy Jehova
3. Elküldöm követemet, és ő utat készít előttem
4. a modern korban Jehova, „az igaz Úr” megszemléli … és megtisztította Isten népét a földön
6. Charles T. Russell és a társai –, valóban a megjövendölt követnek bizonyultak: szellemi vezetést nyújtottak Isten népének, és felkészítették őket az előttük álló eseményekre
akkor mindezekbe bele kellene érteni azt is, hogy az 1917-ben megjelent Beteljesült titok c. könyv is egy isteni terv részeként, általa bevizsgálva és jóváhagyva (2.fej.35.bek.) jelent meg.
Miért lenne lenyűgöző és megfelelő idő a kétfajta mennyei reménység Jézus Krisztus jelenlétének 3. évében?
Ha ez nem vicc, hanem komoly, akkor, hogyan szabadna A beteljesült titok c. könyvről azt állítani (mégha közvetve is), hogy ma már „nem ismerjük és nem szeretjük” (14.bek.) vagy ahogyan a 2000.03.15. Őrtorony fogalmaz, zavaros tanításokat tartalmazott!?
Önmagában is meglepő, hogy az ókori hűségeseket még a névleges keresztények is megelőzik az égi reménységükkel, mert az Isten barátjának tartott Ábrahám vagy a kedves férfinak nevezett Dániel és hozzájuk hasonlóknak földi reménységgel kellett beérni, de hogy ezt a Bibliában sehol nem igazolható túlélők hierarhiáját még képesek „lenyűgöző bölcsességnek” tekinteni „a megfelelő időben”, hát erre nemigen találni szavakat. A 2. fejezet bevezetője, magát a Teremtő Istent nevezi meg ennek az időszaknak a felügyelőjeként, megtisztítójaként, felelőseként, majd a fejezet végén leszögezi, hogy a munka tervszerűen, sikeresen, a próféciáknak megfelelően lezajlott, az alany átment a vizsgálaton, és még jutalmakat is kapott. Az 5. fejezet is azzal kezdődik, hogy „azt Nézzük meg, hogyan vezette Jehova szent szelleme a hűséges keresztényeket, és hogyan segített nekik jobban megismerni a Királyságot”. Itt meg az 5. fejezet 14-16 azt írja ugyanazokról a tanításokról, hogy
14 „Nem meglepő, hogy mielőtt Krisztus elérkezettnek látta az időt, hogy azonosítsa ezt a nagy csoportot, az ebben a témában megjelent cikkek nagy része meglehetősen eltért azoktól az egyszerű és világos igazságoktól, melyeket ma ismerünk és szeretünk.”
Milyen súlyú bizonyíték, vagy bizonyítás, gyakran megváltoztatott tanításokkal kapcsolatban, hogy az egyik változatot szeretjük, nagyra értékeljük?
Lehetséges ilyen érzelmi alapokon válogatni bizarr bibliamagyarázatok között úgy, hogy közben Isten helyeslését is élvezzük?
A bizonyítás nem lehet ennyire szubjektív, annál is inkább, mivel minden korábbi, ma már hamisnak vélt változatot is szerettek, nagyra értékeltek amíg érvényben volt!
Bármennyire is próbálja szépíteni a 16. bekezdés A Beteljesült titok c. könyv fantasztikus magyarázatait azzal, hogy utalgat a következő évek Őrtorony cikkeiben megjelent változtatásokra, ezek inkább csak súlyosbítják a helyzetet, hiszen arról akarnak meggyőzni, nincs azzal semmi baj, hogy Jehova, Jézus és Russell követ felkészítő, megtisztító, és ellenőrzött tanításai rövid szavatosságúak voltak és korrigálásra szorultak. Ez pedig távolról sem fényfelvillanás, inkább a homály leereszkedése és sűrűsödése, ahogy egyre több verzióváltáson mennek keresztül ezek a kezdettől fogva emberi okoskodások.
Úgy tűnik 1935-re nyugvópontra jutott ez az égi-földi reménység tanítás a 17. bekezdés szerint. Bár az illusztráció, amit közölnek mellé, a mai kongresszusok felelőtlenségét idézi, amikor tízezrével osztanak meghívókat, holott a kongresszusi (vagy emlékünnepi) helyszín csak erősen korlátozott létszámnak enged szabályos részvételt a programokon. A képnek mégis az aláírása tűnik komikusnak. A nyomtatott könyvben is nevetséges, de az online könyvtárban még szembetűnőbb a képaláírás és az azt követő cím egymáshoz való viszonya.
Mintha amúgy sem szándékoztak volna bejutni. Ám a viccen túl sokkal nagyobb jelentősége van a bekeretezett részben, különösen a 3. bekezdés tartalmának. Látható belőle, hogy milyen nagy gondot okoz egy őszinte embernek, ha folyton változó emberi okoskodásokat próbál követni. Herman L. Philbrick testvér így emlékszik az akkori érzésekre amit az égi és földi reménység témában elhangzó előadás sokakban kiváltott:
„Ez [az előadás] nagyon buzdító volt sokaknak, mivel gyakran hallottam testvérektől, hogy nem biztosak abban, felkentek-e, vagy sem. Ám nem szerettek volna úgy gondolni magukra, mint akik egy kevésbé hű csoport tagjai, ahogy akkoriban a nagy sokaságról vélekedtek. Sokan megkönnyebbülten felsóhajtottak, és ennek az új igazságnak a hatására még buzgóbbá váltak azok, akik megértették, hogyan tekint rájuk Jehova”
Azoknak az őszinte vallomásáról szól az idézet, akik szorongtak az égi reménységük, égi elhívásuk miatt! Mint amikor egy lelkiiemeretes embert, pl. Herman L. Philbrick testvért, gyanús eredetű holmival kínálnak, de addig addig hazudják róla, hogy nem lopott, amíg Philbrick testvér végül legyőzi a lelkiismeretét, józan ítélőképességét és elfogadja a „szajrét”. A lelkiismerete viszont csak akkor nyugodott meg, amikor engedélyt kapott rá, hogy visszaadja amit soha nem tartott magáénak és nem tudott mit kezdeni vele.
Hogyan lehetséges bármilyen rövid ideig is bizonytalanságot érezni az égi reménység miatt? Csakis úgy, ha az az elhívás nem mennyei volt, hanem emberi, szervezeti, hamis illúzió, hazugság! Ezt nyújtották a tömegeknek Isten nevében 1874-1935 -ig, 60 éven keresztül. Akik pedig ezt elfogadták, azoknak el kellett nyomni a természetes érzéseiket, józanságukat, esetenként a saját bibliai értelmezésüket, más, ugyancsak emberi értelmezések kedvéért. Ha kiszámoljuk, lehettek közöttük, akik az egész felnőtt életüket 6 évtizedet egy hamis reménység tudatában élték le és nem lehettek biztosak benne, hogy a 35-ben bevezetett változás, már tényleg az igazi és végleges megértésen alapul. Ezeknek a felsóhajtását, megkönnyebbülését, mennyire lehetett véglegesnek tekinteni? Különösen a mai ismeretek tudatában! Nem lett igaz, hogy a számuk betelt, nem lett igaz, hogy a hbszt alkotják mindnyájan, és az sem, hogy olyan nemzedékhez tartoznak, akik nem fognak sohasem meghalni.
Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy a „szellem bizonyságtétele” nem volt elég az elhívásuk megértéséhez, szükség volt még mellé, de inkább helyette, Rutherford előadására is!
Más szavakkal, akkoriban az égi elhívást nem a szent szellem, hanem egy ember, egy földi, könyvkiadó vállalat elnöke erősítette meg, személyesen Rutherford, 1917-ben és 1935-ben is, amikor meggondolta magát, személyesen Joseph Franklin Rutherford. Érdekes lett volna az elnök aggodalmairól is olvasni, amik ahhoz vezettek, hogy ismét napirendre tűzte azt a témát, amit 18 évvel korábban ő maga a Beteljesült titok c. könyvében egyszer már alaposan megtárgyalt. Vajon mi hiányozhatott abból a kiadványból, ami sokaknak okozott bizonytalanságot aminek gyakran hangot is adtak? Ennek ellenére mégis, a normális emberi érzésekkel és észlelésekkel ellentétesen 18 éven keresztül hittek egy másik ember (Rutherford), számukra idegen és nehezen elképzelhető tanításában. Ha nem a Teremtőtől vagy a Fiától, akkor vajon kitől jöhetett az az erő, ami képes annyi időn keresztül sokaknak kényelmetlenséget okozni egy olyan meghívással kapcsolatban, ami máskülönben kiváltság, különleges, egyedi? A Róma 8:16 szerint „maga a szellem tanúskodik a mi szellemünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk”, de úgy látszik, hogy a szervezet vezetőinek semmi problémát nem okozott, hogy átvegyék a szellem szerepét. Pl. amikor a Beteljesült titok c. könyvben 2 fajta égi reménységet is ígértek azoknak akik megvásárolták a könyvet, 1935-ben pedig egyesektől visszavonták ezt a reménységet vagy legalábbis Rutherford a kongresszusi beszédében engedélyezte az arról való lemondást.
Vajon a mai vezetőtestület felhagyott a korábbi elnökök istentelen gyakorlatával, hogy ő mondja meg, kit hívott a szellem és kit nem?
Manapság annak, aki nem a vezetőtestület szerint értelmezi az égi elhívást már nem szolgál mentségül a 14. bekezdésben említett kíváncsiság. Aki magához veszi az emlékjegyeket, azt „csak” elmebetegnek titulálják, de, ha ezt azért teszi, mert nem ért egyet a vezetőtestület erre vonatkozó tanításával, az ún. „egyszerű és világos igazságokkal, melyeket ma ismerünk és szeretünk” (14.bek.), azt pedig ki is közösítik. Hangzatos címeket adnak azoknak az Őrtoronycikkeknek, melyekben a szellemtől elhívottak témájáról tanítanak, azt a benyomást keltve mintha a magyarázatoknak szilárd bibliai alapja lenne. De minden esetben hozzákapcsolódik a saját emberi vélemény is, mely egyáltalán nem a bölcs rabszolga benyomását kelti, hiszen minden további nélkül mentálisan sérültnek, csalónak, hűtlennek nevezi a szellemi testvéreinek jelentős részét. Néhány példa a jw.org-ról:
– „vannak olyanok, akik csak egy ideig vették magukhoz az emlékjegyeket. Mások mentális vagy érzelmi problémák miatt gondolják úgy, hogy Krisztussal fognak uralkodni az égben.”
– „Veletek szeretnénk menni” Őrtorony 2020.01. 30.o.12.bek.
– „Az emlékjegyekből fogyasztók között azok is ott vannak, akik tévesen gondolják magukról, hogy felkentek. Némelyek egy idő után már nem fogyasztanak a kenyérből és a borból. Mások mentális vagy érzelmi problémák miatt gondolják úgy, hogy Krisztussal fognak uralkodni az égben.”
– „Veletek megyünk” Őrtorony 2016.01. 26.o.13. bek.
Ugyanebben a cikkben határozottan megmondják:
„Hogyan gondolkodjanak magukról a felkent keresztények?”,
„Hogyan bánjanak a felkentekkel mások?”,
de ezzel együtt az is kiderül, hogy mit gondolnak ők (a vezetőtestület) ismeretlen felkent társaikról. Mivel erre nincs bibliai felhatalmazása senkinek, még a vezetőtestületnek sem, ezért nem csoda, ha ezek a leírások tele vannak ellentmondásokkal nem csak a most vizsgált Isten Királysága uralkodik könyvben, hanem más szervezeti kiadványokban is.
Egyértelműen az a szándék látszódik, hogy nyomást gyakoroljanak olvasóikra, akár felkentnek vallják magukat azok, akár nem, hogy bátran méregessék és ítéljék meg saját maguk a felkenteket. Az, hogy Őrtorony cikkeket írnak rendszeresen a tavaszi emlékünnep időszakában a témáról, csupán egy szenteskedő félrevezetés, annak a látszata, mintha valami fontos dologban sietnének tanútársaik segítségére, de valójában véleménycikkek ezek és az előítéletes gondolkodást segítik elő, szentírási megalapozottság nélkül.
Hogy mennyire nem bízzák a véletlenre vagy az olvasóra ennek az istentelen ítéletalkotásnak az eredményét, azt a következő hivatkozások pontosan illusztrálják. A 2016. januári Őrtorony 26.o.11. bekezdésében a következő kifejezéseket használják felkent társaikkal kapcsolatban egyetlen bekezdésen belül:
– alattomos veszély
– hamis testvérek lopakodhatnak be a gyülekezetbe
– csalók felkenteknek adják ki magukat
– némelyik felkent keresztény hűtlen
– nem fognak minket eltéríteni az igazságtól az ilyenek
– nem inog meg a hitünk, ha egy ismert vagy régóta szolgáló testvér hűtlenné(felkentté) válik (Júd 16).
És még egy hely, ahol a kifejezések megtalálhatók, így semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a vezetőtestület komolyan kételkedik szellemi testvéreik elhívásának hitelességében, de nem talál fogást rajtuk, hiszen annak vizsgálatához írásszerinti joga nincs. Így hát marad a lejáratás, az ócska vádak ismételgetésével.
„akik fogyasztanak az emlékjegyekből az Emlékünnepen világszerte … olyanok is lehetnek, akik ugyan magukhoz veszik az emlékjegyeket, de tévesen feltételezik azt, hogy égi elhívásuk van, talán a régebbi hitnézeteik miatt, illetve az is lehet, hogy mentálisan betegek vagy érzelmileg labilisak.”
Őrtorony 2011.08.15. 22.o.
Ezek súlyos vádak és a szervezet saját szabályai szerint is minimum egy bírói bizottság kompetenciájába tartoznának. Az idézett Őrtornyokban mégis általánosságban emlegetik a szellemtől elhívottakra vonatkoztatva és a hallgatóságra bízzák, hogy kikre alkalmazzák majd a felsorolt durva kifejezéseket, így teremtve rossz légkört és idézve elő bizalmatlanságot, tulajdonképpen bármelyik felkent társukkal kapcsolatban.
Kizárólag a vezetőtestület van abban a helyzetben, hogy gyakorlatilag bármilyen eszközzel, akár az alaptalan vádaskodásnak ezzel a nagyon aljas módszerével is szinte következmények nélkül gyanúba keverheti felkent testvéreit, Jézus Krisztus kicsiny nyáját, miközben azok egyetlen árva szót nem képesek nyilatkozni vagy tiltakozni a maguk védelmében. Nincs eszközük, bátorságuk, lehetőségük, fórumuk, hogy megszólaljanak és kikérjék maguknak ezt a Krisztusi módszerektől teljesen idegen eljárást. Ezekkel a milliószámra nyomtatott kiadványokkal szemben képtelenség tiltakozni vagy akár csak elhatárolódni is tőlük (bár valószínűleg nem is akarnának), amit pedig nem csak a sértő mivolta, hanem egyéb következetlenségek is indokolnának. Pl. kijelentik, hogy a felkenteknek még csak a nevéről sem vezet nyilvántartást a szervezet. De akkor honnan tudnának a mentális állapotukról, indítékaikról vagy a hűségük színvonaláról? Ahhoz, hogy Jézus követői közül csupán egynek is megkérdőjelezzék a hűségét, ezt bizonyítani kellene, ami nyilván lehetetlen, adatok nélkül. De mellőzni egy ilyen eljárást és otromba magánvéleménnyel helyettesíteni, ez semmiképpen nem lehett isteni kinyilatkoztatás, inkább szeretetlen, igazságtalan és szükségtelen is.
Ekkora nyilvánosság előtt mint az Őrtorony olvasótábora, számos bibliai (jogi) tanács lábbal tiprását is jelenti.[4]
Ha itt megnézzük mire figyelmeztet a Máté 5:22, akkor úgy látszik, hogy a vezetőtestület mindhárom bűnt elköveti, melyeket Jézus felsorolt, mert
– haragtartó,
– megvetően beszél a testvérével, és használja a
– hitvány bolond kifejezést,
A jw.org Őrtoronykönyvtárának e bibliavershez fűzött magyarázata is ezt erősíti meg, vagy bármelyik bibliai lexikon[5].
Az igaz, hogy meg sem próbálja ez a fejezet, a témáját a Királyság uralkodásához kapcsolni (még lazán sem), de azért mégis csak annak a könyvnek egyik fejezete ez, melynek a fő gondolata az a határozott állítás, hogy A Királyság uralkodik.
A legkisebb kétség sem férhet ahhoz, hogy a király soha nem üzengetne a felkent követőinek egyik csoportjával a többieknek, hogy mentálisan sérültek, csalók vagy hűtlenek. Ez amellett, hogy elképzelhetetlen, a királysághoz sincs semmi köze, így érthetetlen, miért került be a téma a krisztusi fényfelvillanások közé, egyáltalán a könyvbe.
A záró megjegyzések is sokat elárulnak ezeknek az ún. fényvillanásoknak a forrásáról, hitelességéről, így szól:
17 „Sokakra nagy hatással volt, hogy végre megértették, milyen jövőbeli reménységük van.”
Együtt lehet érezni velük, hiszen, ha korábban nem is értették, de mindvégig érezték, hogy valami nincs rendben a reménységükkel kapcsolatban. Ez pedig nyilvánvalóan az a teher, amivel a 2. bekezdés szerint még egy idegenvezető sem, de Jézus egészen biztosan nem terhelné követőit. 18, vagy 60 évnyi várakozás, bizonytalanság után végre megérteni azt a reménységet, aminek a teljes korábbi életét alárendelte és az azt követő éveit is áldozni fogja, az valóban jó érzés lehet. Persze csak annak, aki éppen ezek miatt a körülmények miatt nem ábrándul ki egyúttal a találékony szervezetnek a vezetéséből, mert ebben az esetben a csalódás és félrevezetettség érzése éppen az ellenkező hatást jelenthette számára. Vajon voltak ilyenek is? Vagy minden olyan simán ment, mint amilyen könnyedén leírták a kozmetikázott történelmük eddigi gondosan válogatott részleteit? A következő fejezetben azért észre lehet majd venni negatívumokat is ugyanebből az időszakból.
18 Ettől kezdődően Krisztus arra ösztönözte a népét, hogy a nagy sokaság tagjainak begyűjtésére összpontosítsa az erőfeszítéseit, mely csoport élve és biztonságban fog kijönni a nagy nyomorúságból. Ám a begyűjtés eleinte nem járt látványos eredménnyel. Rutherford testvér egyszer a következőket jegyezte meg: „Úgy tűnik, hogy a »nagy sokaság« végeredményben nem is lesz olyan nagy.” Természetesen ma már tudjuk, milyen nagyszerűen megáldotta Jehova az aratást! Jézus és a szent szellem vezetésével a felkentek és a más juhokhoz tartozó társaik „e g y nyáj” lettek, és egy pásztor vezetése alatt szolgálnak, ahogyan azt Jézus megjövendölte.
Tehát ettől kezdődően!
Vajon miért pont ettől kezdődően?
Mert 1935-ben „végre megértette” Jézus is az igazságot a nagy sokaságról?
Lehet, hogy ő is pont Rutherford kongresszusi programjából?
Ha maga a Király ösztönzi a népét, az, hogyhogy nem jár eredménnyel, de ha Rutherford bíró, az elnök ösztönöz, arra hallgatnak?
Létezik olyan feladat, amit Jézus a Királyi minőségében eredménytelenül végez?
Miért nem előbb, pl. 1885-től (2.fej. 23-26.), vagy 14-től, ha akkor kezdődött az uralkodás, meg az aratás is (5.fej.11.), vagy 19-től (5.fej.12.), hanem ettől kezdődően, 1935-től?
A bibliai szóhasználat a szolgálatról, begyűjtésről csak annyi, hogy „a jó hírt hirdetik majd minden nemzetnek”, esetleg más szavakkal a „juhok begyűjtése”. Külön a nagy sokaság begyűjtése, külön a felkentek begyűjtése, plusz még külön logisztika, hű és bölcs szolga, ösztönzés, buzdítás, ilyenek nincsenek a Szentírásban. Nyilván ezért nem jelöl meg a 18. bekezdés egyetlen bibliai forrást sem annak alátámasztására, hogy 1935-től kezdődően Krisztus kizárólag a nagy sokaság begyűjtésére ösztönzi a népét. Ugyanúgy, ahogy a 11. bekezdésben sem találtunk olyat, ami a felkentek külön begyűjtésére vonatkozna 1914-től. A Bibliában sincs ilyen!
Viszont feltárul az isteni tervben egy újabb kudarc. Ezúttal Jézus nem boldogul úgy ahogy szeretné. Szolgálatra ösztönöz, de hiába, nem jár eredménnyel. Még az is megfordul Rutherford elnök fejében, hogy a „nagy sokaság”, nem is lesz nagy, mivel az aratás nem úgy alakul, ahogyan ő elképzelte. Jól jellemzi a szervezet és elnöke gondolkodásmódját, hogy hamarabb jut eszébe felülbírálni a bibliai szóhasználatot, mint inkább a saját okoskodását újragondolni! És mindez 1935 után, amikorra már annyi tarthatatlan tanítást meg kellett változtatniuk, és mégsem arra gondol, hogy ismét elszúrhattak valamit. Micsoda magabiztosság és gőg!
Még hogy Jézus Krisztus nem tudna eredményesen ösztönözni, ha tényleg azt akarná!
A végül azt mondják, Jézus és a szellem vezetésével egy nyáj lettek! Mintha Jézusnak meg kellene várnia az egy nyájba tereléssel, amíg beképzelt, büszke emberek a földön nagynehezen megértenek valamit! Ha annyi mindent nem vettek észre, amit csak kényszerűségből bevallottak eddig, miért nem lehet, hogy azt sem észlelték, hogy már régen egy nyáj lettek? Különben meg 1935-ig négy nyáj voltak, attól kezdve meg kettő, a Szentírás meg valóban csak egyről beszél. Attól, hogy ők vakok voltak erre, Jézus még tekinthette őket egy nyájnak sokkal korábban is, sőt valószínűbb, hogy egészen más juhai vannak, mint azt a szervezet elképzeli!
Majd a 19. bekezdés, egy az előzőhöz hasonló, Írásos alapot nélkülöző megjegyzéssel zárul,
19 A körülményeinkhez mérten tegyünk meg mindent, hogy a nagy sokaság tagjainak száma továbbra is növekedjen, és így még többen dicsőítsék Jehova nevét! (Olvassátok fel: Lukács 10:2.)
Valóban elég lenne a nagy sokaság létszámának növeléséhez csupán egy elhatározás! A Lukács idézet szintén megtéveszt, hiszen egyetlen szó sincs benne nagy sokaságról. Hogyan is lehetne ezt eltervezni? De ha ez nem működik elhatározásra, mert ugye a begyűjtés az nem felkentek vagy a más juhok között való válogatás, akkor mi értelme van külön megemlíteni, vagy hangsúlyossá tenni, és még külön dátumokhoz is kötni! Általános buzdításnak megfelelne a Lukács 10:2, de ebből kizárólag a nagy sokaságra asszociálni nem lehet! Hogy mi lesz a szolgálat eredménye, azt a szellem dönti el és nem más! Nem a mi hozzáállásunkon múlik, hogy a felkentek száma, vagy a nagy sokaság száma növekedjen és láthatóan semmi köze nem volt ezekhez 1914-nek, de 1935-nek sem.
Ha Jézus csak a nagy sokaság számának növelésére ösztönzött volna 1935-ben, a felkentek száma miért nőtt azóta, méghozzá jelentős mértékben? (2019-ben már 20 000)
Célzásnak esetleg jó a fenti buzdítás arra, hogy az érdeklődőknek is kihangsúlyozzák, a felkenetés már nem opció, mert kínos lehet, hogy a valóság nincs összhangban sem a tanítással, sem Jézus Krisztus 1935-ös állítólagos elhatározásával.
Mára már az lenne a szellem bizonyságtétele, hogy mennyire ügyesek a hírnökök, vagy az emlékünnepi előadó, hogy lebeszéljenek az úrvacsora fogyasztásáról?
Mit jelent a Királyság iránti lojalitás?
20 Az Őrtorony 1922-ben rámutatott, hogy két szervezet működik: Jehováé és Sátáné.
A Biblia ugyan egyről sem ír, de még Russell is kifejezetten tiltakozott a szóhasználat ellen, a következő bekezdések mégis besorolják a világot Sátán és Jehova szervezetébe, utóbbit az Őrtorony nyomtatványok kiadói vállalatával és a bizonyos hű rabszolga (ami akkoriban nem is úgy létezett mint ma) vezetésével jelölve meg.
„20 Miközben Isten népe egyre jobban megismerte a Királyságot, azt is pontosan meg kellett értenie, mit jelent lojálisnak lenni hozzá. … Az Őrtorony 1922-ben rámutatott, hogy két szervezet működik: Jehováé és Sátáné. Sátán szervezete a kereskedelemből, a vallásból és a politikából áll.
Ha Krisztus követői szeretnének lojálisak lenni Isten Királyságához, akkor Sátán szervezetének egyik részével sem szabad túl szoros kapcsolatot ápolniuk (2Kor 6:17). Mit jelent ez a gyakorlatban?”
A megértéssel kapcsolatban korábban használt kifejezéseket (pl. 1922-re világos lett, v. egyértelművé vált, stb.) itt most nem látjuk. Helyettük a jóval visszafogottabb szóhasználat szerint, egyre jobban megértették. Vagyis ezek szerint még 1922-ben sem volt elég jó a megértés, de már egyre jobb, hiszen nem egyértelműzik a 20. bekezdés, ahogy máskor szokott, így 1922 előtt, sokkal pontatlanabb lehetett az a megértés. Ez csak azt jelentheti, hogy a Királyság létrejötte és Jézus jelenléte ellenére, 1922 előtt nem értettek egy fontos kérdést!
És milyen témában???
A LOJALITÁS kérdésében!!!
Pedig a Királysággal kapcsolatban az 1922 előtti időből a következők voltak eddig hangsúlyozva:
– Russell, az isteni követ megjelenése 1874-től, utat készít, felkészít,
– A Királyság beiktatása, Krisztus uralkodásának kezdete 1914-től,
– A rabszolgai kinevezés, amit az állítólagos lojalitásukért cserébe kaptak 1919-től
és mégis 1922-ben még mindig nem elég pontos, nem elég érthető, mi is a megfelelő lojalitás!
Miközben a Teremtő Isten szándékainak megvalósulása állítólag már 48 éven keresztül folyamatban van, még évekkel 1914 után is csupán „egyre jobb” a helyzet és nem hibátlan!? Nem tudatná pontosan és időben a szolgáival, hogy mit vár el tőlük lojalitás kérdésében?
Úgyhogy a lojalitást feltételként szabja a helyeselt állapot érdekében?
Az isteni helyeslés vagy elutasítás múlik azon, hogy világos-e a Királyság vagy megfelelő-e a lojalitás!
Valóban olyan Istent ismertünk meg a Bibliából, aki képes fél évszázadon keresztül tétlenül nézni, hogy szolgái bizonytalanul kísérletezzenek és ne tudjanak dönteni a sátáni szervezetek és a Királysághoz való lojalitás között?
Ez olyan kommunikáció, amire egy Teremtőtől vagy Fiától számítana az ember ilyen fajsúlyú kérdésben?
Akármelyik ember tevékenységével kapcsolatban is rettentően kínos lenne egy ilyen végtelenül gagyi magyarázat, nemhogy még a Teremtőt is így bemutatni! És mégis, ennyi képtelen állítás után azt olvassuk a következő bekezdésben:
21 A hű rabszolgától jövő szellemi táplálék következetesen leleplezi az üzleti világ romlottságát, és óva inti Isten népét a túlzott anyagi törekvésektől (Máté 6:24).
Mennyire „következetesek” azok a tanácsok, amik óva intenek a túlzott anyagi törekvésektől vagy, hogy túl szoros kapcsolatban legyünk Sátán szervezeteivel?
Hogy lennének ezek az általánosságok isteni tanácsok?
Mikor mondott olyat Jézus Krisztus, hogy Sátán szervezetével lehet kapcsolatot ápolni, csak nem túl szorosat?
Igen, ezek az előzmények, azt bizonyítják, hogy nincs időtálló tanítás, évtizedeken keresztül tévedésben vannak kardinális bibliai témákban, ha változtatásra kényszerülnek, hiányzik belőlük az őszinteség, beismerés legkisebb szikrája is és mégis képesek mindezeket következetes szellemi tápláléknak nevezni!
Még ha abban az időben annak is tekintették a Bibliakutatók, amíg rá nem jöttek a tévedésükre, hogyan lehetne 2017-ből úgy utalni arra a „szellemi szemétre”, mint ami következetes szellemi táplálék volt?
Ha mindazok amiket ma már nem vallanak, nem tanítanak, jelenleg nem tekinthetők megfelelő szellemi tápláléknak, mert zavaros magyarázatok és meglehetős eltérések az igazságtól, akkor soha nem lehetett következetes szellemi táplálék a múltban sem?
Meddig volt világos, igazság és mióta, minek a hatására zavarodott meg annyira, hogy 100%-ban félre kellett tenni?
Lehetett bármikor hű és bölcs szellemi táplálék az, hogy pl. 1878-ban vette kezdetét Krisztus uralma az égben, amit téves elgondolásnak nevez az 5.bekezdés)?
Ezeket a tévedéseket a korabeli Őrtornyokból csak szavanként, mondatonként idézgetik, kínosan ügyelve arra, nehogy kiderüljön a teljes igazság.
Mennyivel érdekesebb lenne, ha az egész kiadványt, mi több az egész archívumot elérhetővé tennék tanulmányozásra és kutatásra.
Ez a rejtőzködés annak a bizonyítéka, hogy a kozmetikázatlan, valós történelmük, vállalhatatlan, szégyellnivaló a tanításaikkal, szokásaikkal együtt.
Mégis ezeket úgy kellene tekinteni, mint következetes szellemi táplálék!
Idézve van a 2Kor 6:17 is, pedig az nem támasztja alá azt a kijelentést aminek a végéhez illesztették a 20. bekezdésben. A korintusziaknak Pál nem arról ad útmutatást, hogy mennyire mehetnek közel a sátáni szervezetekhez, ami még nem jelent túl szoros kapcsolatot! Nem tesz engedményt, nem fogalmaz elnézően egy teljesen szubjektív emberi szempontból tekintve, hogy mi lenne ezen a téren már túl szoros, vagy még éppen elfogadható. Ehelyett kereken kijelenti,
17 „»Így tehát jöjjetek ki közülük, és különítsétek el magatokat — ezt mondja Jehova —, és ne érintsétek többé a tisztátalant«”; „»és én befogadlak titeket«”.
A feladat: kijönni, elkülönülni, érintetlenül hagyni! És mit? A tisztátalant!
Ezt mondja Pál, a Szentírás, a Teremtő!
Mennyire hű az a rabszolga, aki idézi ugyan a szavakat, de a hozzáfűzött magyarázattal megváltoztatja, tulajdonképpen lecseréli azok értelmét, csökkentve a helytelenség súlyát?
Isten Igéjét (Őt magát) felülbírálva, tehát egy laza kapcsolatot megenged a tisztátalannal !
Nyilvánvaló, hogy a bekezdés Sátán világával való kapcsolattartás rugalmasságát akarta kifejezni, mert az elődeik hozzáállása az volt, de ahhoz ez a Bibliavers láthatóan nem megfelelő, viszont a módszer kivállóan alkalmas a felületes olvasók félrevezetésére.
21 … Az Őrtorony 1963-ban egyértelműen rávilágított, hogy „Nagy Babilon” nemcsak a kereszténységre utal, hanem a hamis vallás egész világbirodalmára. Ezért Isten népe minden országban és kultúrában segítséget kap ahhoz, hogy elhagyja Nagy Babilont, és megszabaduljon a hamis vallásos szokásoktól; erről részletesebben olvashatunk majd ennek a könyvnek a 10. fejezetében (Jel 18:2, 4).
A probléma ezzel az egyértelmű rávilágítással az, hogy ilyet lehetett olvasni már korábban is az elkülönüléssel és lojalitással kapcsolatban. Ha a 2. fejezet 15-18. bekezdései nem egy szépített változatát írták volna le a 1914 előtti állapotoknak elkülönülés és lojalitás kérdésben, és a gyakorlat is olyan lett volna, mint amit láttatni szeretnének, akkor semmire nem kellett volna egyértelműen rávilágítani 1963-ban. Ha igaz lenne, hogy Jézus 5 éven át vizsgálta és tisztította őket, akkor megvizsgálta volna a hamis vallásoktól való elkülönülésüket és a Királysághoz való lojalitásukat. 1919-ben hogyan találhatott annyira rendben mindent, hogy még jutalmat is adott (hbsz kinevezést), miközben a jutalmazottaknak csak 1963-ban lettek egyértelműek ezek a dolgok. Abban az időben, legalábbis a 2. fejezetben használt érvelés szerint, Isteni követelmény volt Nagy Babilon elhagyása ahhoz, hogy Russell Isteni követként a Bibliakutatókat helyeselt állapotba hozza 1914-ig. Azok a bekezdések mind arról szóltak, hogy Jézus és Jehova együttes vizsgálatán is megfeleltek az akkori állapotok, ill. maguk a Bibliakutatók.
Hogyan lehetséges, hogy ami Krisztusnak megfelelt 1874-től, több mint 80 éven keresztül, arra az 1963-as Őrtorony egyértelműen úgy világít rá, hogy korrigálni kell?
Igaz, hogy sok minden változott a tanításban az 1914 közeli években is, de, hogy még további 40 év elteltével is javítani kell, miközben azt képzelik, hogy mindvégig megfeleltek az Isteni követelményeknek az elkülönülés és lojalitás terén, ez elég sajátos gondolkodás. A Királyság iránti lojalitás, a szó igazi értelmében, több állandóságot igényel annál, mint ameddig az egyes variációk „érvényben” voltak.
Jelentheti a Királyság iránti lojalitást az, hogy a közel 90 év alatt (1874-1963), legalább négyféleképpen definiálták, ill. gyakorolták azt a bizonyos elkülönülést, vagy kifutást Sátán szervezeteiből?
Az ilyen kiszámíthatatlanság, nem pont az ellenkezője a lojalitásnak?
Ha elcsodálkoztunk azon, hogy a hamis vallásoktól való elkülönülés ilyen tessék-lássék módon is megfelelt Jézusnak vagy a hű és bölcs szolgájának, akkor még meglepőbb lesz ami a 22. bekezdésben következik a politikai rendszertől való elkülönülés értékeléséről, továbbra is azt sugallva, hogy ebben is a Királyság iránti lojalitás bajnokai voltak. Az 5. bekezdésben felsorolt szégyenletes tévedések és azoknak körmönfont kimagyarázása után újabb, még súlyosabb bűnök lepleződnek le. Meg lehet figyelni, hogy nagyon is helyénvaló kérdésekkel indít a bekezdés, amire nem ad egyenes választ, mert annak egy beismerő, sajnálkozó önkritikának kellene lenni! A közvetett válasz viszont, a 22. bekezdés logikája szerint az, hogy igen, az igaz keresztények részt vehetnek háborúkban, összetűzésekben, Sátán politikai rendszerében. Nyilvánvaló, hogy akkoriban nem ezt tartották annak a „túl szoros kapcsolatnak” ami már nem megengedett Sátán szervezetével. (20.bek.) A bekezdés akkor is ezt jelenti, ha nem így van szó szerint leírva, mert felbontja a sátáni szervezetben való részvételt háborús részvételre és emberölésre úgy, hogy az egyikről elnézően beszél és csak a másikat ítéli el, igaz semmilyen bibliai indokot nem mutat erre. Egyúttal azt sejteti, hogy az emberölést is csupán az I. világháború idejétől ítélik el, ráadásul nem is a szeretet törvénye alapján, mert a Máté 26:52 amire utal, inkább a büntetéssel való fenyegetésre épít. Meggyőződhetünk róla a 22. bekezdésben:
22 De mi a helyzet Sátán szervezetének politikai részével?
Vajon az igaz keresztények részt vehettek a nemzetek közötti háborúkban és összetűzésekben?
Az I. világháború idején a Bibliakutatók megértették, hogy Krisztus követői nem ölhetik meg az embertársaikat (Máté 26:52). Ám a Róma 13:1-ben található felszólítást – vagyis hogy rendeljék alá magukat „a felsőbb hatalmaknak” – sokan úgy értették, hogy csatlakozniuk kell a hadsereghez, katonai egyenruhát kell hordaniuk, sőt még fegyvert is kell viselniük. Viszont amikor arra utasítják őket, hogy öljék meg az ellenségeiket, akkor a levegőbe kell lőniük.
Még a legtöbb ateista olvasó fejében is más válasz fogalmazódik meg arra a kérdésre, hogy „az igaz keresztények részt vehettek-e a nemzetek közötti háborúkban és összetűzésekben”, mint ami itt olvasható. Ez a kérdés egyszerűen érthetetlen vakmerőség egy olyan szervezettől, aki egyértelmű, hogy legszívesebben letagadná a múltját, többek között a háborúban való részvételük miatt. Mégis a bűnbánat, vagy a sajnálkozás afelett, hogy Istent ezzel megszomorították, teljesen hiányzik. Hogy borzasztóan kínos ilyesmit leírni az abból is látszik, hogy a feltett kérdésre nincs egyenes válasz. Pedig az vitán felüli, hogy keresztények, háborúkban, összetűzésekben
NEM! NEM VEHETNEK RÉSZT!
Az ok amiért nem merik ezt leírni nyilvánvalóan az, hogy Jehova Tanúi (korábbi Bibliakutatók), bizony részt vettek a háborúban.
Ezért inkább olyan válasz következik, amivel kapcsolatban nem is volt feltéve kérdés.
Pedig a katonásdi, nem lehetne opció egyetlen kereszténynek sem, itt mégis a bűnös dolog szánalmasan átlátszó és nyilvánvaló leplezésére törekszenek. Azt a bűnt, hogy a Bibliakutatók részt vettek háborúkban, megpróbálják kimagyarázni, mivel az akkori szervezeti elrendezés ezt lehetővé tette nekik anélkül, hogy felelősségre vonták volna azokat akik így döntöttek. Az ugye nem vitás, hogy Krisztus követői megölhetik-e embertársaikat, hiszen az olyan vallásokra harsányan felhívják a figyelmet, melyekben ezt minden további nélkül megtették. Pedig a Bibliakutatók sem voltak különbek, hiszen a bekezdés nem csupán néhány személyre utal, hanem SOKRA! Azt írja: „SOKAN ÚGY ÉRTETTÉK”!
Elképesztő a képmutatásnak az a mértéke, ami a korai Jehova Tanúi (Bibliakutatók) háborús tevékenységének kimagyarázásával kapcsolatban nyilvánul meg. A 2015-ös Évkönyv miután kijelenti, hogy az 1914-re várt átváltozásuk az égi életre, hamisnak bizonyult, ezek az égi reménységű felkent Bibliakutatók nem csupán jelentéktelen kérdésekben, hanem háborús cselekményekben nem voltak semlegesek.
Még képpel is illusztrálja ezt a 173. oldalon.
A hozzá tartozó lírai anekdota egy magyar és egy orosz Bibliakutató szembetalálkozásáról szól az orosz fronton. Mindketten katonák, mindkettőnél fegyver. Na nem az Isten kardja, hanem szuronyos puskák.
„… amikor elhangzott a parancs: »Szuronyt szegezz!« A magyar testvér a balszárny szélén volt. Csupán meg akarta védeni magát, ezért arra törekedett, hogy kiüsse a szembenálló orosz férfi kezéből a szuronypuskát. De azt látta, hogy az orosz fél szintén ezt teszi. . . Az orosz katona kiejtette a szuronypuskát a kezéből, és sírt. A testvérünk jobban megnézte az »ellenségét«, és meglátta a koronát és keresztet ábrázoló jelvényt a zubbonyán. Az orosz férfi is Urunk szolgája volt!”[6]
Mit kerestek a Bibliakutatók a háborúban?
Az Évkönyv „mosakodó” magyarázata így szól:
„Önként nem jelentkeztek a hadseregbe, ha viszont besorozták őket, néhányuk vállalta a katonai szolgálatot, de arra törekedett, hogy lehetőleg ne harci alakulatokhoz osszák be.”
Tehát csak néhányan, és különben is nem jelentkeztek, vitték őket, de ők törekedtek! Jelentheti azt a néhányan, hogy csupán elhanyagolható kisebbség? Akkor miért kell újra és újra előhozni, illusztrálni és anekdotázni a bűnös gyakorlatról, ha csakugyan néhányan voltak? Talán azért mert nem lettek kiközösítve? Talán azért, mert akkor még nem is létezett a kiközösítési eljárás? Vagy nem csak néhányan, hanem valójában sokan voltak?
Hihetetlen, de a történetben találtak helyet a koronát és keresztet ábrázoló jelvénynek is, melyet a 10. fejezet már hamis vallásos jelképnek és bálványnak[7] nevez, az évkönyv sztorijában pedig mint valami éltementő talizmán bukkant fel.
Ezek mind az igazsághoz tartoznak és egyáltalán nem mellőzhetők. A szervezet azt állítja, hogy Jézus és Jehova nem csak azokat a múltbeli eseményeket irányította, hanem a róluk szóló feljegyzéseket és modern publikációikat is. Ami értendő a Hirdetők könyvre, Az Isten Királysága uralkodik könyvre, Évkönyvekre, Őrtornyokra. Ezeknek a kiadványoknak az azonos eseményekhez fűzött magyarázataik viszont annyira ellentmondásosak, hogy azt nem lehet a véletlennek vagy figyelmetlenségnek tekinteni egy olyan szervezet esetében, amelyik Isten szócsövének tekinti magát3.
Ha Jézus Krisztus vagy a Teremtő Isten ilyen módon akarná kimagyarázni azoknak a Bibliakutatóknak a bűnét, az egy nagyon szánalmas érvelés lenne. Márpedig ezt látjuk, mert minden ami a szervezeti kiadványban megjelenik, azt Tőlük származónak kellene tekinteni, még ha nem is ihletettnek, hiszen a 2019. márciusi Őrtorony[8] ezt állította.
De még ez is megtévesztő, mert a valóság nem az volt, hogy csupán néhányan értették úgy. A könyvvel szinte egyidőben megjelenő 2016-os Őrtoronycikk kijelenti, hogy valójában szervezeti szinten nem voltak semlegesek és fegyverrel, sőt háborús részvények vásárlásával is támogatták Sátán rendszerét, de azóta jónéhány videónyilatkozatban (pl. 2019 folyamán) is elhangzott már ugyanez, vezetőtestületi tagoktól is. (2016.11.29.o.9.bek.)
Érdekes, hogy a 2016-os Őrtorony itt csoportot[9] említ nem szervezetet, holott minden más alkalommal szívesebben használják még azokra a Bibliakutatókra is a szervezet kifejezést, akik pedig nem is tekintették annak a csoportjaikat.
De, ha tudták, hogy nem ölhetik meg embertársaikat, akkor mi keresnivalójuk volt bármiféle háborúban? Azt lehet tudni előre, hogy a háborúban pont az, és szinte kizárólag az fog történni, amit Krisztus követői nem tehetnek meg. A bekezdésben mégis elismerik, hogy sokaknak az akkori felkentek közül, ezzel semmi problémájuk nem volt. És ezekbe a „sokakba” bele kell érteni a szervezet vezetőségét is, akik nem tettek a gyakorlat ellen semmilyen határozott lépést, sem gyakorlati, sem tanítási szempontból. Bár a mai megfogalmazás próbálja a felelősséget az egyénekre hárítani az ilyen döntésekben, de ez nyilván lehetetlen akkor, ha egyúttal igaz kereszténynek és Krisztus követőinek is nevezik azokat, akik úgy értették, hogy csatlakozniuk kell a hadsereghez, katonai egyenruhát kell hordaniuk, sőt még fegyvert is kell viselniük. Közben nyoma sincs, hogy ezt szankcionálták volna az akkori szervezetben. Miért is büntettek volna igaz keresztényeket vagy Krisztus követőit?
Így tehát nem csak azok értették úgy akik bevonultak, hanem azok is akik továbbra is igaz keresztényeknek és Krisztus követőinek tekintették őket. Hogy „sokan úgy értették”, semmit sem csökkent azok felelősségén, akik passzívan vettek részt ebben, félrenézve azért, hogy ez következmények nélkül megtörténhessen, minimum 25 éven keresztül (1914-1939). Hogy személy szerint az ilyen, „igaz keresztény” vagy „Krisztus követője”, magát felkentnek valló keresztény, aki a politikai rendszer hadseregében, töltött fegyverrel a kezében mit csinált amikor szembetalálta magát az ellenséggel, azt rajta és a Teremtőn kívül nem sokan tudhatják. De az egészen biztos, hogy a parancs aminek így engedelmeskedett, katonai, politikai és egyértelműen a sátáni szervezetektől származott, nem volt Bibliai a legcsekélyebb értelemben sem. A katonáknak az a parancsuk van, hogy lőjék le az ellenséget. Lőjenek bele egy másik emberbe, sőt minél többe, azért, hogy meghaljon, mert valaki kijelölte számukra ellenségnek. És az nem Jézus Krisztus volt és nem is a Teremtő. De Jehova Tanúi mai szervezete azt állítja és szeretné elhitetni az olvasókkal, hogy ezt bizony nem tették meg, mert a levegőbe lőttek, de még így sem voltak „túl szoros kapcsolatban” Sátán szervezetével! Természetesen a 22. bekezdés nem az akkori hadsereg egyik Bibliakutató veteránjától idézi, hogy ez így is történt a gyakorlatban. Ha így lett volna, nyilvánvalóan nem lenne egyetlen túlélő sem aki ezt megerősíthetné. Ha pedig nem így volt, akkor azért nem lenne publikálva, mert egyértelműen gyilkosságban voltak vétkesek és ezt szégyen lenne vállalni.
Aki azt állítja, hogy igaz keresztény volt az ilyen, bárhova is lőtt, az súlyos fogalomzavarban van az igaz és hamis dolgok megkülönböztetésében. Ezt a szégyent egy cseppet sem csökkenti, hogy Krisztus felkent követőinek nevezett tagjai emberi célpontokra lövöldöztek, vagy máshova, egyáltalán ott voltak-e a fronton. A tény, hogy ez engedélyezett volt, szervezeti szinten, büntetlenül, olyan időben, amikor a Királysághoz kellett volna lojálisaknak lenniük, éppen elég botrányos. Különösen, ha figyelembe vesszük az azóta eltelt évtizedek gyakorlatait, melyek egy teljesen másik végletbe csaptak, amikor még polgári szolgálatokat, vagy egyszerűen hivatali dokumentumokat sem fogadtak el, azt is a lojalitás jegyében.
Manapság minden további nélkül paráznaság vádjával kiközösítik azt a személyt, aki 3 óránál tovább kettesben van egy másnemű személlyel, aki nem a házastársa, hiába állítja az illető, hogy nem történt erkölcstelenség. Az ilyen embert paráznának kell tekinteni, hamis kereszténynek, antikrisztusnak, hitehagyónak.
Viszont azt, aki 1939 előtt hónapokig (nem 2óra 59percig!) a hadsereg kötelékében, éles lőszerrel állítólag az ellenség feje fölé lövöldözött, őt igaz kereszténynek, Krisztus követőjének nevezik a mai napig is. Még csak azt sem vizsgálják, hogy az a fegyveres igaz keresztény hányszor talált célba (a levegőbe) és hányszor vétette el (úgy, hogy véletlenül embert talált el) és egy percre sem vált kérdésessé égi reménysége, sem akkor, sem azóta!
A világ legkülönb, legbarátságosabb, a szeretetet legmagasabb fokon művelő népeként kívánják bemutatni magukat, miközben kénytelenek elismerni, hogy a szervezeti elrendezésben semmiféle szankció nem volt a fegyveres katonai szolgálatot a fronton teljesítő tagjaikkal szemben, akik ettől függetlenül, ezzel egyidőben, égi elhívásban reménykedtek. Láthatóan ezt még ma 2017-ben sem tartják problémásnak, egyszerűen csak túllépnek rajta, mint aminek nincs jelentősége. Pedig legalább 25 éven keresztül fennállt ez az állapot azért, mert egész egyszerűen összetévesztették a sátáni világ uralkodóival, gyakorlatilag Sátánnal, Jehovát és Jézus Krisztust.
Természetesen nem lehetetlen ilyen fatális tévedés. A 2.Korintus 11:13-15 pontosan leírja, hogyan történhet ez meg. De, hogy ennek semmi jelentősége sincs az Isten előtti állapotukra nézve és képesek mentséget találni arra, hogy mindez negyed századon keresztül megtörténhetett, olyan időszakban, amikor Isteni vizsgálat is zajlott a szervezettel kapcsolatban és ennek a megmérettetésnek nem az az eredménye, hogy a Teremtő elveti őket, ez elképesztő. Jelenthet ez mást, mint, hogy jelenleg is a 2.Korintus 11:13-15 állapotában vannak?
Annál is inkább, mert ugyanerről a magatartásról rögtön a következő bekezdésben úgy írnak, hogy borzalmas vérbűn. A 23. bekezdés így szól:
23 Kevéssel azután, hogy 1939-ben kitört a II. világháború, Az Őrtorony részletesen tárgyalta a semlegesség kérdését. A cikkből világosan kiderült, hogy a keresztények egyáltalán nem vehetnek részt a Sátán világához tartozó nemzetek háborúiban és összetűzéseiben. Ez az időszerű útmutatás megóvta Krisztus követőit attól a borzalmas vérbűntől, amely a háborúban részt vevő nemzeteket terhelte. 1929-től kezdve pedig úgy érveltek a kiadványaink, hogy a Róma 13:1-ben említett felsőbb hatalmak nem a világi uralkodók, hanem Jehova és Jézus. De még pontosabb megértésre volt szükség.
Ezek a bekezdések azt állítják, hogy az egyik háborúban a Bibliakutatók részvétele elnézhető, jelentéktelen félreértés, a másikban viszont vérbűn, mert abban ők már nem vettek részt. (22.bek.) Miért nem kellett az egyiktől megóvni Krisztus követőit, de a másiktól már igen? És megfelelő magyarázat mindezekre a félreértés? A semlegesség félreértése?
Mennyire ésszerű azt állítani, hogy valami csak akkor borzalmas vérbűn, ha más csinálja, de csupán téves elgondolás, ha a szervezet kötelékében zajlik?
A minősítés dátumokhoz lenne kötve?
39-től vérbűn részt venni egy háborúban, de 14-ben nem volt az?
2017-ben könnyű a borzalmas vérbűn időszerűségét 1939-re datálni bármiféle magyarázat nélkül, de ettől még tény marad, hogy az állítólagos isteni szervezetben 1939-ig egy hazugság volt érvényben a semlegességgel kapcsolatban.
Milyen isteni célt lehetett elérni az 1. világháborúban egy hazugsággal, amit nem lehetett volna igazsággal?
Milyen álszent fogalmazás, hogy még pontosabb megértésre volt szükség!
Ha valamennyire is pontos volt a korábbi, akkor arra lehetett volna építeni, megtartva és kiegészítve! Ha viszont azt teljesen el kellett vetni, mert borzalmas vérbűn volt, akkor az semmilyen szempontból nem volt pontos, így a további megértésnek semmilyen módon nem lehetett alapja, vagy kiindulópontja!
A 24. bekezdés szerint „a szent szellem segített pontosabb megértésre jutni” semlegesség kérdésben, de az nem pontosabb volt mint a korábbiak, hanem ugyanolyan, mint amit 1929-ig tanítottak!
Miért egy Őrtoronyból derül ez ki, évtizedekkel az 1. világháború után vagy amikor már javában tart a 2. világháború, holott a Szentírás már jóval korábban is írt erről?
Miféle szabályok ezek?
Mekkora bátorság kell ilyeneket leírni és isteni eredetűnek beállítani!
Mindezek a szellemi fényfelvillanások a Róma 13:1 változó értelmezéseinek a következményei. Az ott olvasható felső hatalmak beazonosítása a 22-24. bekezdések szerint a következőképpen alakult:
– 1914-29 -ig a világi hatalmak
– 1929-63 -ig Jehova és Jézus
– 1963- tól ismét világi hatalmak
A felső hatalmak értelmezésének ezek a variációi eredményezték azt, hogy az egyik háborúban nem volt borzalmas vérbűn részt venni, de a másikban igen. Az ilyen morbid helyzetek szépítésére valók a következő kifejezések,
– megfelelő idő,
– kiderült,
– egyértelmű, világos,
– időszerű útmutatás,
– pontosabb megértés
Ezeket mind fel is vonultatja a 23. bekezdés, és valószínűleg a 8 millió tanúból akik tanulmányozni fogják, egyik sem fog megrökönyödni rajta. Pedig érdekes lenne megtudni, hogy a borzalmas vérbűntől miért nem volt időszerű megóvni őket 1939 előtt, és hogyan tudták megállapítani az Őrtorony szerzői, hogy ennek 39-ben jött el az ideje és nem hamarabb vagy később? Mi lehet az a küszöbérték, amit a borzalmas vérbűnökből még 25 évig (1914-39) tolerálni tudott Jézus és honnan tudták meg 39-ben, hogy változtatniuk kell a borzalmas álláspontjukon? Mennyire hiteles azt állítani, hogy ez idő alatt mindvégig hű és bölcs szellemi gondoskodásban részesültek?
Ha a Róma 13:1-et már 1929-től Jehovára és Jézusra alkalmazták, akkor miért engedelmeskedtek továbbra is a világi hatalmaknak háborús, fegyveres szolgálat, vagyis semlegesség kérdésében, és miért csak 10 évvel később 1939-ben tárgyalta részletesen az Őrtorony?
Miféle lojalitás az aminek 10 éven keresztül nem világos, hogy Isten Királysága vagy Sátán szervezete legyen az iránya, miközben a 20. bekezdésben ki is jelentették, hogy nincs más opció a két szervezeten kívül? És a kettő közül, Jézus felkészített, megtisztított, hű és bölcs szolgái pont a rosszat választják ki!
Ha ez idő alatt bevallottan nem voltak semlegesek, mert ezt a kérdést csak 39-ben tárgyalta az Őrtorony részletesen, akkor addig, 1939-ig, hol máshol lettek volna, mint Sátán szervezetében?
Visszatekintve az 5. fejezetben olvasottakra, összegezhetjük, hogy nem csak Nagy Babilonból nem futottak ki (80 éven keresztül) úgy ahogy saját megértésük szerint is kellett volna, de még a hadseregben is szolgáltak (65 éven át 1874-1939.) egyenruhában és fegyverrel lövöldözve, mégis úgy gondolják, hogy éberen várták a Királyságot. Majd amikor az eljött, úgy voltak mellette lojálisak, hogy időnként összekeverték a Jehovának való engedelmességet a Sátánnak való engedelmességgel. Mindezeket az utolsó bekezdés (25.) így összegzi:
– értékes igazságok,…
– Jézus Krisztus … segített …
– a hű rabszolga felismeri…
– Micsoda áldás,…
– Krisztus és a szent szellem vezetnek bennünket
Ha ez igaz lett volna, akkor miért lehetett ez a folyamat ilyen gyötrelmes, kaotikus és kiszámíthatatlan?
Ez a könyv nem tesz mást, mint bizonyos momentumokat kiragad a maguk idejéből, torz magyarázatokkal egészen más jelentőséget tulajdonít nekik, mint a valóság volt, miközben fontos részleteket hallgat el. Ide-oda ugrál évtizedeket a történelemben, oda nem illő szemléltetésekkel cifrázva az amúgy is zavaros gondolatmeneteket. Ezzel szinte követhetetlenné teszi a folyamatokat és mindezt Krisztus és a szent szellem vezetésének állítja be. Ez a fejezet különösen jó példa erre, de még nincs vége. Ha azt gondolnánk időnként, hogy ezt már nem lehet alulmúlni színvonalban, Istengyalázásban, újra és újra tévednünk kell, mert a java még hátra van. Időnként jusson eszünkbe a vezetőtestület levelének záró mondata, különösen amikor ilyen meghökkentő „őszinteségi rohamokkal” találkozunk, mint ebben a fejezetben is, így szólt:
Imádkozunk azért, hogy ez a kiadvány a segítségedre legyen abban, hogy minden eddiginél jobban értékeld a szellemi örökségedet (Máté 24:45).
Ezt kínálja szellemi örökségként a mai vezető testület!
Szerintük ilyen az, amikor „A Király fényt áraszt a Királyságra”!
És ezért még elvárják, hogy hálásak is legyünk nekik!
[1] A teokratikus iskola tankönyve 34. tanulmányában egy teljes fejezetet szentel a szemléltetések helyes használatának. Az ott bemutatott módszereket és indítékokat rendre figyelmen kívül hagyják ennek a könyvnek a szerzői.
[2] A Hirdetők könyv is erről ír a 152.o. utolsóelőtti bekezdésében
[3] Vezetőtestület üdvözlő levele a könyv bevezetőjében
[4] Példabeszédek 17:18, Máté 22:40, Máté 18:15-17, Galata 5:14, Róma 13:10,
[5] https://www.arcanum.hu/ oldalán található bibliai lexikon magyarázata a Máté 5:22-ben található „ráka” kifejezésről.
[6] Évkönyv 2015 173-174. oldal
[7] Királyság 10.fejezet 105.o.
[8] Őrtorony 2019. március 14.o.17.bek.
[9] A Bibliakutatók nem mindenben követték teljesen a szentírási alapelveket 1914 és 1919 között. … Ezért mint csoport nem voltak mindig semlegesek a háborút érintő kérdésekben. w2016.11.29.o.9.bek.