TÉMA: Mivel Isten népe a Királyságot támogatja, nem része a világnak
A fejezet téma-megfogalmazásából egyértelműen következik, ha Isten népe valamilyen oknál fogva mégis része lenne a világnak, az azt jelentené, hogy nem támogatja a Királyságot! Arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a megfelelő elkülönülést végrehajtani a világtól, az 1. bekezdés Jézus szavait idézi a Ján 18:36-ból:
„Az én királyságom nem része e világnak. Ha a királyságom része volna e világnak, szolgáim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. Így azonban a királyságom nem innen való”.
Ez azt jelenti, hogy Krisztus szolgái, még Uruk érdekében sem harcoltak, tehát nyilvánvalóan nem tették a földi uralkodók kedvéért és érdekeiért. A 2. bekezdés fogalmazásából úgy tűnik, hogy ez mindig is így volt, vagyis a 20.sz. elején élt Bibliakutató keresztények is ugyanilyen rendíthetetlenek voltak semlegesség kérdésében, miközben az államhatalmak folyton kényszeríteni próbálták őket, hogy harcoljanak vagy más módon álljanak az oldalukra, feladva ezzel semlegességüket. A Királyság könyvnek ez a fejezete tehát azt állítja majd, hogy
Az egységünk meggyőző bizonyítéka annak, hogy Isten Királysága uralkodik, és hogy a Király, Jézus Krisztus … vezeti, … az alattvalóit. Vizsgáljuk meg, hogyan teszi ezt, és nézzünk meg néhány hiterősítő jogi győzelmet, melyet Jézus segítségével arattunk, miközben mindent megtettünk azért, hogy ne legyünk „része a világnak” (Ján 17:14)
Vázlatosan:
Bizonyítékok a Királyság uralkodására,
A Bibliakutatók egysége, bizonyíték Isten Királysága uralkodásának,
Bármi történt a Bibliakutatókkal, abban a Király Jézus Krisztus … vezetését kell látni,
Mégegyszer, Jézus segítségével tettünk mindent!
Mindent megtettünk a János 17:14 -gyel összhangban, vagyis többet már nem lehetett tenni
A 3. bekezdés egy kicsit még tovább is megy a korábbi kijelentésen, hogy Jézus vezetésével zajlott minden, amit semlegesség terén produkáltak a Bibliakutatók, amikor azt állítja, hogy Jézus példáját követik mindenben vagyis a Bibliakutatók gyakorlatait Jézus már valamikor bemutatta. De aztán hirtelen észbe kaphatott az író és a zárómondatban bevallja, hogy azért még bőven voltak gondok a semlegesség megértésével és a folytatásban (4.bek.) kezdi is részletezni azokat a gondokat vagyis rögtön cáfolja, hogy mindent megtettek, hogy ne legyenek részei a világnak Jézus példáját követve.
Tehát azt állítják, hogy ők bizony mindent megtettek Jézus segítségével, csak éppen nem értették teljesen, hogy mit is kellene tenniük. És erre a meg nem értésre még bizonyítékot is képesek mutatni, mintha az évtizedeken át tartó tévelygés valami erény lenne, amivel dicsekedni lehet. Rögtön kettőt is, méghozzá a legmagasabb szellemi vezetőjüktől, akire mindenki felnézett, aki maga volt a társulat megtestesítője abban az időben, Russell pásztortól.
Russell könyvsorozatának az Írástanulmányok egyik példánya egy (mai szemmel) szánalmasnak tűnő, alkudozásszerű magyarázatot közölt arról, hogyan is képzelte a pásztor a semlegességet 1904-ben. Annak ellenére, hogy az 5. bekezdés azt állítja egy 1915-ös Őrtoronyról, hogy az tisztább képet adott a témában és Russellnek még azt a véleményét is felidézik, hogy megalkuvásnak érezte 14 évvel korábbi szavait, határozott útmutatásra továbbra sem kerül sor az ügyben, ismét csupán javaslatot tesz, pedig az éppen zajló 1. világháború miatt igencsak időszerű lett volna a határozottabb útmutatás. Függetlenül attól, hogy volt-e éppen háború vagy nem (14-ben éppen volt, de 1904-ben nem), mennyire lehet elképzelni Krisztusi tanácsnak, vezetésnek és példának azt, ami a szervezeti kiadványokban akkoriban megjelent? Russell szabadkozásai és javaslatai, elkerülve a felelősségvállalást ebben a fontos kérdésben, mennyire jelenthettek megbízható Krisztusi vezetést?
El lehet azt képzelni Jézus Krisztusról, aki 1915-ben már 1 éve királyként uralkodott, hogy azt latolgatta, vajon az 1904-es tanács megalkuvás volt vagy nem? Russell ui. ezt tette. Mivel az Őrtorony állítólagos tisztább nézőpontjának felidézése úgy zárul, hogy „mi nem sürgetjük …” az új javaslat elfogadását, ez csakis azt jelentheti, hogy a régit is pont olyan megfelelőnek tartották, mint az újat!
Valójában nincs különbség az Írástanulmányokban adott tanács és a 14 évvel későbbi Őrtorony találgatásai között. Mindkettő javaslat volt, ugyanattól az embertől, Charles Tase Russelltől. Így tehát teljes mértékben félrevezet az 5. bekezdés, amikor azt állítja, hogy 1915-ben már tisztábban láttak ebben a kérdésben. A tisztánlátás kizárt, hiszen az 1915-ös Őrtorony szerint Russell sem volt biztos benne, hogy hova vezet az álláspontjuk! Abban a cikkben Russell nem mint egy vezető oktató, hanem mint egy óvatos tanácsadó fogalmaz, nem csupán a döntés lehetőségét hagyva meg az olvasóinak, hanem egy lehetséges következtetésként azt is, hogy semmi baj nem lesz abból, ha felkent keresztény szolgák, bevonulnak a hedseregbe, egyenruhát öltenek és fegyverrel a kezükben lövészárokba mennek. Lehetőleg inkább igyekezzenek elkerülni, ha tudják és aki elég bátor az meg is tagadhatja a szolgálatot az élete árán is, mert jobb Krisztusért meghalni, de aki nem, annak sem lesz semmi baja Krisztus előtt. Csak igyekezzen!
Egy javaslat mennyiben ad világosabb képet bármiről is?
Ha valaminek szilárd bibliai alapja van, arra elég rámutatni. Egy javaslat viszont, pontosan bizonytalanságot jelez az ügyben, de azt semmiképpen, hogy a javaslatot mindenki egyformán meggyőző bizonyítékként is fogadta, pedig a 2. bekezdés ezt sugallja. Akkoriban, ebben az ügyben tehát mindenki a saját felelősségére cselekedett, mert a tanácsadó egyházi vezető azt nem vállalta. Már már nevetségessé teszi magát azzal a cikkel, de a semlegesség kérdését továbbra sem tisztázza egyértelműen, így aztán a britt Herbert Senior 1904-es helyzetértékelése a világháború idejére is helytálló maradt, és azt a vezetőtestület utóbbi években tett nyilatkozatai is csak mégjobban aláhúzzák.
„A testvérek össze voltak zavarodva, és nem volt egyértelmű útmutatás arra vonatkozóan, hogy helyes-e belépni a hadseregbe, ha valaki olyan szolgálatot vállal, mely során nem kell részt vennie a harcban.”
Tehát, bár foglalkozott a szervezet a témával békeidőben 1904-ben és háborús helyzetben is, 1915-ben, a testvérek mégis össze voltak zavarodva az egyértelmű útmutatás hiánya miatt. És ez a helyzet még további 14 évig fennállt, 1939. novemberéig, mert a következő útmutatás csak akkor jött, amikor már javában folyt a 2. világháború. Elképzelhetetlen, hogy Krisztusi vezetést is feltételezve, kersztény szolgák évtizedekig össze legyenek zavarodva egy olyan fontos kérdésben, hogy világi hatalmak érdekében és parancsára, vállaljanak-e katonai szolgálatot vagy nem.
De visszatérve Russell bizonytalan útmutatásaira, az 5. bekezdés az ő szavaival zárul, hogy „Mi nem sürgetjük ezt az utat, csak javalljuk azt.” Ez volt a szervezet első emberének, a vezető Russell pásztornak a hozzáállása, ami azt jelenti, hogy olyan körülmények között, melyekről említést tesz az Őrtorony-cikkben, ő (Russell) nagy valószínűséggel bevonult volna a hadseregbe, ha az elkerülhetetlen, felveszi az egyenruhát, ha kényszerítik, még a fegyvert is, amivel kivonul a lövészárokba. Ez a példa volt az Őrtorony olvasói elé állítva és nem Jézus Krisztusé, ui. a Keresztények megfelelő hozzáállása c. cikk, egyetlen egy bibliaverset vagy akár csak közvetlenebb utalást sem tartalmazott a Szentírásra abban az ún. megvilágosító 1915-ös Őrtoronyban.
Persze a bizonytalanság ellenére is lehettek volna egységesek, de miután lezárultak a Russelli visszaemlékezés részletei, a 6. bekezdés egy egészen más hozzáállást mutat be az egyszerű szervezeti tag, Herbert Senior részéről. Őt azok közé sorolja a Királyság könyv, akik (ellentétben Russellel) nem voltak bizonytalanok abban, hogy mit helyes tenni a semlegesség kérdésében és kész voltak szembenézni a következményekkel. Börtönbe is került a határozottsága miatt.
Történetének meglepő fordulata, hogy a börtönben több min egy tucat határozott fiatallal találkozott, akik ugyanolyan bátran cselekedtek, mint ő és 3/4 részük még csak nem is volt Bibliakutató! Az a 14 más, meg nem nevezett vallású fiatal nyilván nem Russell kiadványokból merítette a bátorságot a semlegességéhez. Ők tehát a mérlegnek abban a serpenyőjében voltak, amelyikben a semlegesség kérdését világosan megértők, míg a másikban Russell pásztor, a megalkuváshoz vezető Írástanulmányokkal, szabadkozó Őrtornyokkal és más bizonytalanokkal.
Szinte hihetetlen, hogy nem zavarja a szervezet írnokait, hogy végtelenül nevetségessé teszik a kultikus vezetőjük hozzáállását, amikor nem csak a szervezet közönséges tagjaival, hanem még a más vallású lelkiismeretes fiatalokkal is szembeállítják tanítását, véleményét és így pont az ellenkezőjét bizonyítva annak, amit a fejezet elején célul tűztek ki? Természetesen nem kell aggódni a szervezet ilyenfajta következetlenségei miatt, de azok, akik ilyesmiket képesek szellemi táplálékként tálalni keresztény embereknek, mára már a leghétközbapibb témákban is, slamposan alkalmazott bibliai szövegek felhasználásával ugyan, de sokkal bátrabban mondják meg, sőt írják elő a tagoknak azt is, hogy mit szabad és mit nem, súlyos következményeket is kilátásba helyezve a bizonytalanoknak, nem úgy mint Russell, 100 egynéhány évvel ezelőtt. Mindenesetre a Russell kiadványokra tett kitérő, a fejezet címével és témájával kapcsolatban azt bizonyítja, hogy Russell nem támogatta lojálisan a Királyságot, viszont a Herbert Seniorhoz hasonlók igen, tehát egység biztosan nem volt ebben a kérdésben, aminek pedig a Királyság létét kellett volna bizonyítani, a 2. bekezdésben megfogalmazott alapvetések szerint.
Miközben egy újabb fátylat lebbentenek fel a Bibliakutatók múltjának egyik tisztátalanságáról, mai utódaik mégis megpróbálják elhitetni, hogy Jézus Kristusnak így is megfeleltek azok, ott a lövészárokban, puskával a kezükben vagy éppen a Főhivatalban, Írástanulmányokat és mára már vállalhatatlan Őrtornyokat fogalmazgatva, teljesen jelentéktelennek tartva azt a tényt, hogy másvallású emberek, akik a szervezet szerint nem élvezték Jézus segítségét, maguktól is képesek voltak elkülönülni a világtól, megőrizve keresztény semlegességüket.
A 2-3. bekezdések állítását, miszerint mindent megtettek a semlegességükért és ebben Jézus példáját követték már az 1. világháború idején is, hirtelen cáfolja a 7. bekezdés, ami azzal kezdődik, hogy Jézus példáját nem követték a 2. világháborúig. Ez pedig legalább 25 éves időkülönbség. A bekezdés szerint már a 2. világháború előtt értették mit jelent a semlegesség, tehát mire az elkezdődött, legalábbis elméletileg tudták hogyan kellene követniük Jézus példáját. Miből tudták, hogy mit kell tenniük? Az 1939. november 1. Őrtoronyból. Nem lehet tudni, hogy a novemberi dátumú Őrtorony mennyivel hamarabb jutott el Jehova Tanúi kezébe, de az biztos, hogy a 2. világháború nem novemberben, hanem 2 hónappal korábban, szeptember 1-én kezdődött. Október elejére már teljesen lerohanták Lengyelországot a német és orosz csapatok, tehát a 3 nemzetben élő Jehova Tanúinak akkor már, de inkább korábban szükségük lett volna a világos megértésre. Vagyis, ha nem is jelentős időkülönbséggel, de a dátumok szerint itt is minimum csúsztatás van a 7. bekezdésnek mindjárt az első állításában és így is képesek a kellő időben jövő szellemi tápláléknak nevezni a novemberi dátumú Őrtornyot, valamint Isten Királysága bizonyítékaként emlegetni a 90 évvel ezelőtti kísérletezést. Pedig ez semmiképpen sem bizonyítja, hogy Jézusnak bármi köze lett volna a nézőpontjuk megváltoztatásához. Inkább egy kísérletezés, olyan ügyben, amit más vallású emberek már 25 évvel korábban, az 1. világháború idején tudtak és bátran alkalmaztak is, néha 3x kedvezőbb arrányban mint ők (6.bek.). Ha csak az imént említett 1915-ös Őrtoronytól számítjuk a semlegességgel kapcsolatban elismert tudatlanság idejét, ez 1939-ig 24 év volt. Eközben pedig állítólag meg lettek tisztítva, és jutalmul kapták a hű és bölcs szolgai kinevezést 1919-ben, valamint 1931-ben szintén kiérdemelt jutalomként felvehették az Isteni nevet is!
Lehetséges ennyi időnek eltelni úgy, hogy Krisztus helyeslését élvezik, miközben annyira nem tiszta a semlegesség ügye, ahogyan ez a fejezet leírja? Lehetséges úgy az isteni és krisztusi megtisztításuk, hogy nem csak elvileg, hanem gyakorlatilag is beszennyezik magukat katonai, politikai tevékenységekkel?
Az 5. bekezdésben valószínűleg tévedésből utalnak az 1915. decemberi Őrtoronyra, mert nem abban, hanem a szeptemberi számban található Russellnek a semlegességgel kapcsolatos cikke. Valójában a december 1-i szám a semlegességgel ellentétes bizonyítékot mutat be a legelső cikkében, egy részletes háborús, katonai elemzéssel kezdődik, ami sokkal inkább politikai téma, mint semlegesség. Ez ugyan nem az a közvetlen részvétel a háborúban, amit eddig próbált kimagyarázni a fejezet, de mindenképpen politikai téma, aminek megvitatása nem számított kivételesnek a szervezeti irodalomban akkoriban. Manapság a semlegesség súlyos megsértésének tartanák azt a gyakorlatot, amit műveltek pl. az Ébredjetek (akkori nevén Vígasz) folyóiratban. Illusztrációk tömegesen bizonyítják a korabeli számokból azt, hogy sem a szervezet vezetőit, sem az Őrtornyot, sem a Consolation (akkor Vígasz, ma Ébredjetek) folyóiratokat nem lehetett politikamentesnek, semlegesnek nevezni.
A Consolation britt tudósítójának fentartott rovat a 28. oldalon rendszeresen politikai elemzéseket tartalmazott. pl. a 1939. február 8., március 8., az április 19., vagy a május 31. számok.
Vajon melyik mai Jehova Tanúja mondaná politikailag semlegesnek a következő kép tartalmát, a fasizmus ellen tüntető 5, 7 éves tanú gyermekekkel vagy a folyóirat címlapján hirdetve azt, hogy politikával is találkozik majd benne az olvasó?
A következő, Quebecieket gúnyoló karikatúra és a hozzá kapcsolódó újságcikk egy megbélyegző, Quebec minden társadalmi rétegét kigúnyoló, leminősítő tartalmú írás.
A 13. fejezet beszámolója szerint ebben a kanadai tartományban rendkívül nehéz helyzetben voltak Jehova Tanúi a 30-40-es években. Egészen biztos, hogy az ilyenfajta ábrázolások és tartalmak a szervezeti irodalomban egy cseppet sem enyhítettek azoknak az áldozatoknak a helyzetén, akiknek akkoriban csőcseléktámadásokat és igazságtalan bíráskodást kellett elszenvedniük. Arról nem is beszélve, hogy Jézus Krisztus módszereihez sem hasonlítanak semmiben.
Ez elmondható Hitler és náci pártjának karikatúráiról vagy a horogkeresztekről is, melyet szívesen használtak a korabeli Consolation grafikusai a címlapokon és a cikkekben is. Mi a véleménye napjaink vezetőtestületének az ilyen módszerekről? Habár nyíltan leírják történelmi beszámolóikban, hogy akkoriban bizony csípős üzeneteket hirdettek jó hírként, erőteljes leleplezések módszerével, de mindezt olyan körítéssel, melyben szemernyi sajnálatot nem mutatnak amiatt, hogy jelenlegi tanításaikkal és ajánlásaikkal azok a korabeli módszerek szöges ellentétben álltak. Pl. az Őrtorony a Meggyőzés művészete alcím alatt a következő tanácsot adja:
„Ha nyersen kimondjuk az igazságot, leleplezve a másik ember valamelyik dédelgetett, ám hamis hitnézetét, általában nem számíthatunk kedvező fogadtatásra, hiába támasztjuk alá a kijelentésünket számos írásszöveggel. … Többnyire nagyobb sikerrel járunk, ha ésszerűek vagyunk.”
Ez nyilvánvalóan egy ésszerű, akár szabálynak is tekinthető kommunikációs tanács a szervezettől. De a múlt századi Rutherford-szólamokra alkalmazva meg kell állapítani, hogy a Bíró és szervezete, melyet vezetett, ésszerűtlen volt minden egyes alkalommal, amikor nyersen kimondta a véleményét.
Azt gondolnánk, hogy mára már változott a helyzet a szervezet „politizálásában” vagy kommunikációjában. Természetesen változott, de nem abban az értelemben, hogy felhagytak vele. Ugyanolyan szívesen számolnak be a szervezeti hírcsatornák a mai polotikai vezetők dolgairól is, mint 100 évvel ezelőtt. A vezetőtestület tagjai elmondják a véleményüket kamerák előtt és nyomtatásban is arról, hogy szerintük hogyan kellene viszonyulniuk a politikusoknak a vallási képviselőkhöz, szerintük, hogyan manipulálja a hamis vallás a politikát, ill. az igazságszolgáltatást. Ugyanúgy számonkérik a politikusok ígéreteit, mint azok parlamenti ellenzéke vagy a politikai újságírók, politológusok, kioktatják a nagyhatalmak vezetőit arról, hogy a saját államuk törvényeit betartják vagy nem, ha az egyik politikai hatalommal gondjuk van, minden további nélkül megkeresnek állásfoglalás végett több másikat és harsányan eldicsekszenek a honlapjukon, ha találnak olyat, amelyik egyáltalán csak szóbaáll velük.
Ugyanakkor a „beszólásos” módszert is megfelelőnek tartja a vezetőtestület a figyelemfelkeltés érdekében, amint egy közelmúltbeli oroszországi helyzetről tájékoztató videó utolsó kockái ezt bemutatják. Egy tömör vélemény, a jelenlegi orosz hatóságok és politikai vezetők munkájáról a videó utolsó másodperceiben, Oroszországban 2019-ben Stalini állapotok vannak.
Egyre gyakrabban idéznek, ill. támaszkodnak a korábban gyűlölt és megvetett ENSZ szakértőinek, ill. bizottságainak véleményére is, hivalkodón közzétéve az ilyesmit ugyanazon a jw.org honlapon, melyen az ENSZt gyalázó cikkek és kiadványok is jelen vannak. Akciókat szerveznek és indítanak közfeladatokat ellátó intézmények és állami tisztviselők ellen, esetenként akadályozva ezzel munkájukat is. Az igaz, hogy mindezekkel nem támogatják a világ ügyeit és még azt sem mondhatni, hogy belefolynának vagy beavatkoznának azokba. De az is biztos, hogy nem tartják magukat távol ezektől, ahogyan a tanításaikban hirdetik, miközben az egyszerű tagjaiktól ezt maximálisan elvárják. Ez semmilyen értelemben nem jelent politikai semlegességet és elkülönülést, továbbá ezeknek a nyilatkozatoknak, publikációknak és performanceknak egyik esetben sem volt pozitív hatása a ténylegesen zajló ügyekre (lásd Oroszország). Viszont a szervezet nemzetközi médiafigyelmet tudott magára irányítani.
A vezetőtestület politikájának és ötleteinek támogatására változatlanul felhasználnak gyermekekről készült fotókat a promóciós felületeiken, mint ahogy a náci időkben is az előző oldalon bemutatott illusztráció szerint. Természetesen érthető lenne, ha a cél valóban a feszült helyzet megoldása lenne. De az ilyesminek előre kalkulálható a következménye és nyilvánvaló, hogy a vezetőtestület végez is ilyen számításokat. Nyilatkozataikból azonban kitűnik, hogy a nemzetközi hírnév mindennél fontosabb a vezetőknek. Ennek érdekében pedig a betiltások és korlátozások híreit sokkal jobban meg tudják lovagolni, mint a szabad és békés valásgyakorlást.
A 2017-es nemzetközi levélkampányt annak ellenére sem minősítették eredménytelennek, hogy nem sikerült megakadályozni a 2017.04.21-ei oroszországi korlátozásokat, pedig a meghirdetett cél és a levelek tartalmára vonatkozó központi javaslatok is látszólag erre vonatkoztak. A levélkampányt mégsem kudarcként tartják számon, hanem mint a nemzetközi figyelemfelkeltés legjobb módja melyben úgy tűnik, hogy a 170 ezer orosz áldozat csupán a statiszta szerepet kapta.
A szervezet vezetői durva képmutatása mutatkozik meg, amikor a vallásszabadság ígéreteit, demokratikus jogokat és elveket számon kérnek a szuverén államok törvényhozóin és igazságszolgáltatásán, miközben a saját irodalmaik sűrűn elítélnek más vallásokat, lejáratják, gúnyolják vezetőiket és közelgő pusztulásukat vizionálják.
Egy 2019. márciusban, a jw.org-on közzétett jelentésben a vezetőtestület, 6 pontba foglalta a személyes véleményét az orosz illetékesek felé.
Formailag ezeket a pontokat ugyan tiszteletteljesnek minősíti a dokumentum, valójában követeléseket fogalmaznak meg a vádlottak padjáról, célokat tűznek ki az orosz hatóságoknak és jogi útmutatást adnak a politikai vezetőknek a vallásszabadsággal kapcsolatban.
Nyilvánvalóan tudják, tudniuk kell, hogy az ilyen üzengetések nem fognak változtatni egyetlen hatoság hozzáállásán sem, tehát a hittestvéreik sorsán. Mégis gyakorolják azt a világban jól bevett szokást, amit a szembenálló felek szoktak akkor, amikor kilátástalannak tűnik a helyzet, de valahogyan demonstrálni szeretnék a megfigyelőknek, hogy ők bizony nincsenek beijedve és bátran kifejezik véleményüket. Nem nehéz kitalálni, hogy a 6 cél (követelés) közül hányat teljesítettek az orosz hatóságok. A letartóztatások folytatódtak, a börtönbüntetések mindennapossá váltak. Ezt egy nemrégiben megjelent infografika a szervezeti honlap sajtószekciójában szépen bemutatja. Hónaprol, hónapra nyomonkövethető benne, hogy mi történt oroszországban. Ez a bemutatóanyag is csak az „ellenséggel” foglalkozik és nincsenek a havi lebontásban közölt ügyek mellett, hogy akkor éppen vagy közvetlenül előtte mit csinált a vezetőtestület vagy a megbízásából valamelyik helyi aktivistájuk. Tehát 2019. márciustól decemberig 7 tárgyalás zajlott különböző orosz bíróságokon és 43-an kerültek börtönbe, 8-an háziőrizetbe.
Persze azt nem lehet kijelenteni, hogy ha csendben maradtak volna, akkor jobb lenne a helyzet, de tény, hogy célját tekintve a levélkampány eredménytelen lett, a videós beszólásra sem állt le az orosz gépezet, a márciusi „tájékoztatóanyag” hatására sem ilyedt meg senki az orosz íróasztalok mögött, minden folytatódik, úgy ahogy az államügyész kilátásba helyezte évekkel ezelőtt az első felszólításkor, ha a Tanúk orosz fiókszervezete nem hagyna fel a jogsértésekkel.
A vezetőtestület még azt sem hajlandó kommunikálni, hogy a hatóságok konkrétan mivel vádolták az orosz fiókhivatalát, így értelemszerűen arról is hallgat, hogy tettek-e valamit érdemben a dolgok rendbehozatalára, a hatóságokkal való együttműködésre.
Mindezek nem zavarják a vezetőtestületet abban, hogy az egyszerű gyülekezeti tanúknak megtiltsa, még a magánbeszélgetéseket is politikai témákról.
Erre mutat egy példát a 2018-as kiadvány még a képi ábrázolással is.
Akinek még ebből sem egyértelmű a vezetőtestület otromba képmutatása, figyelje meg, milyen véleményt fogalmaz meg az Őrtorony a politikai hatalmakról, köztük az ENSZ-ről és ezzel párhuzamosan hogyan tekint az ilyen hatalmakra, ill. azok hivatalaira az utóbbi évek oroszországi botrányainak kapcsán.
az Egyesült Nemzetek Szervezetének a pályafutása egy „skarlátszínű vadállat” pályafutásához hasonlít, … A Biblia politikai „vadállat”-nak tünteti fel, … A „vadállat” hátán egy asszony lovagol: „Nagy–Babilon, a paráznák és a föld utálatosságainak anyja”
A vezetőtestület hivatalos weboldalán 2020. május 18-i az a bejegyzés, melyben az ENSZ egyik munkacsoportját dícséri, mert az, egy szakvéleményben a tanúkkal kapcsolatos oroszországi bírósági ítéletek ellen foglalt állást. A szervezet nem először ír elismerően az ENSZ munkájáról, weblapjának a sajtószekciójában, miközben azt minden intézményével együtt a Jelenések skarlát színű vadállatának is tartja. Mint az összes többi hasonló témájú bejegyzés, ez a cikk is hosszasan méltatja a skarlát színű vadállat munkacsoportjának állásfoglalását, legalább 10-szer ismételve benne a szakértők és szakvélemény kifejezéseket.
A jw.org tehát a skarlát színű … politikai … vadállat állásfoglalásainak emlegetésével és hangsúlyozásával olyan szervezetben bízik, melyet állítólag a Jelenések könyve elítél, ugyanakkor szembehelyezkezik azokkal a hatóságokkal, melyeknek viszont a Római levél 13. része szerint engedelmeskednie kellene. Az ilyen ENSZ munkacsoportokba vetett bizalmukkal egyidőben Jehovához is képesek imádkozni segítségért.
Paradox, hogy nem ismerik el, nem akarják tudomásul venni, hogy az Istentől elidegenült világ szuverén államainak van lehetőségük, legalábbis hatalmuk saját, vagy sajátos igazságszolgáltatást gyakorolni (méghozzá isteni engedéllyel), akár úgy is, hogy az különbözik egy másik államétól, sőt még a Bibliai normáktól is eltérhetnek. Természetesen nem kifogásolható, hogy bárki, akár egy vallásszervezet is törvényes lehetőségekkel éljen, amikor ennek szükségét érzi. Jehova Tanúi vezetőtestülete azonban ezt feltűnően ellentmondásosan teszi. Úgy bírálja pl. az orosz igazságszolgáltatást a következetlenség és kiszámíthatatlanság miatt, hogy közben maga sem követi mindíg a bibliai, de még saját törvényeit sem. Mivel azt sem teszi nyilvánossá tisztességesen, hogy mik a konkrét vádak az orosz fiókhivatala ellen, ezzel nem hogy cáfolná a vádat, miszerint megszegett valamilyen orosz törvényt, hanem még erősíti is a gyanút ezzel kapcsolatban. Ezzel szemben követőiknek, az egyszerű tagoknak még a magánbeszélgetéseiket, sőt gondolkodásukat is szigorúan kontrollálja.
Ezek után mindenki eldöntheti, mennyire hiteles a semlegesség témában egy olyan vezetőség, amelyik az amúgy is feszült helyzetben, képes nyilvánosan „beszólni” Vladimir Putinnak.
A 8. bekezdés valamiféle statisztikára hivatkozik, mely szerint a 2. világháború alatt az USA-ban 2/3 -os többségben voltak a lelkiismereti okból szolgálatot megtagadó Jehova Tanúi másokhoz képest. De mintha megfeledkeznének arról, hogy csupán néhány sorral korábban, a 6. bekezdésben egészen más arányról írtak, és ott nem egy ellenőrizhetetlen statisztikáról, hanem egy konkrét esetről, egy Bibliakutató-túlélő, szemtanúi beszámolóját idézték. 4 Bibliakutatóhoz képest 12 más vallású volt, akik szintén lelkiismereti okból lettek szolgálatmegtagadók. Az igaz, hogy 1. világháborús eset, a 8. bekezdés pedig már a 2. világháborúról beszél, de úgy hagyja figyelmen kívül ezeket a tömegeket, akárhányan is voltak, mintha nem is léteztek volna. Pedig a Tanúk mellett eléggé figyelemreméltó, a példa szerint jelentős többséget alkották?
Úgy tesz a szervezet, mintha versenyszám lenne az, hogy kik voltak többen és mivel úgy gondolják, hogy ők, ezért a többiekről egyszerűen nem vesznek tudomást. Pedig sokkal érdekesebb lenne egy másik szempontból nézni ezt a dolgot.
Ha a tanúknak állítólag segített Jézus Krisztus a semlegesség ügyében, az nem dicsőség! Jézus támogatásával nem nehéz bármit megtenni! De nem egy elhanyagolható kisebbség a Tanúk 2/3-os száma mellett a 3. harmad és őket, a szervezet filozófiája szerint nem segítette Jézus, sem Russell, sem Rutherford Őrtornyok. Akkor miért kellene olyan büszkének lenni az állítólagos fölényükre? Úgy tesznek ezek a bekezdések, idézgetve a Jelenések könyvéből a Sárkányos részleteket, mintha csak Jehova Tanúinak lett volna nehéz és keserves a semlegesség megőrzése, mindenki másnak, aki ugyanerre törekedett és sikerült is, könnyebb lett volna. Pedig azoknak a más vallásúaknak is üldözéseket, megpróbáltatásokat kellett kiállniuk, mint Jehova Tanúinak, akárhányan is voltak!
A 11. bekezdés érthetetlen története, érthetetlen szempontból lett példának állítva. A történetben ui. nincs katonai szolgálatmegtagadás, csupán az azt megelőző adminisztráció, melynek során a hadköteles Anthony, egyházi szolga minősítést kapott. De, hogy miért zavarta őt ez, ha így sem kellett bevonulnia és miért csak 2 év múlva, az nem világos. Végül az átminősítése iránti kérelmek elutasítása miatt, egyszer csak az USA legfelsőbb bírósága dönt az ügyében. De, hogy mi volt az ügy és hogy került bíróságra egy kérelem, ez homályban marad, a bírósági döntés mégis precedenssé válhatott más lelkiismeretes állampolgárnak is.
Ezt olvasva, ismételten az a hamis illúzió alakulhat ki, mintha a szervezet mások érdekeire is tekintettel lenne, amikor saját vagy állítólagos bibliai elvekért harcol. Hasonlóan, mint a vallásszabadság ügyében. Pedig a szervezetet nem egyszerűen csak nem érdekli, hogy más vallások vagy állampolgárok szabadok-e és tudják-e gyakorolni a hitüket, hiszen azok pusztulását hirdetik és várják. A lelkiismerettel ugyanez a helyzet amikor a tanúk mellett csupán kényszerűségből említenek más vallású szolgálatmegtagadókat, holott azok esetenként többen is voltak, mint Jehova Tanúi, mégis egyetlen értékelő kifejezéssel sem hajlandók méltatni őket, erőfeszítéseiket, áldozataikat, még akkor sem, ha ugyanazokon a megpróbáltatásokon ugyanolyan sikeresen helytálltak mint ők. Ez a történet érthetetlen lehetett a kívülállóknak is a maga idejében, akik a fanatizmus tökéletes példáját láthatták benne. Egy Jehova Tanúja számára azonban lelkiismereti megnyugvás nem kibújni a felelősség alól és ennek még a látszatát is kerülni. De, hogy 2017-ben is felidézik a történetét, mindenféle magyarázat nélkül, olyan szövegkörnyezetben, ahol másokat meghurcoltak, megbüntettek ugyanezért, ez egyszerűen felfoghatatlan, mint az is, hogyan tiltakozhat egy lelkiismeret az egyházi szolga megnevezés ellen ugyanúgy, mint a katonai szolgálat ellen. És ez így is lehet egy isteni irányítású győzelem a legfelsőbb bíróságon, mert kimondták,
Anthony Sicurella ugyan Jehova Tanúja, de nem keresztény szolga. Pereskedett az állammal és győzött az „igazság”, megtagadta a katonai szolgálatot, de nem vállalta, hogy keresztény szolgaként tette ezt.
Azért sem egyszerű a szervezet nézőpontjából látni ezeket a jogi győzelmeket, mert némelyik ügyben nagyon sokára született meg a kedvező döntés. Görögországban pl. 17 év (12.bek.), Örményországban 9 év (14.bek.) a katonai szolgálat miatt, de az argentin gyerekek ügyében is túl soknak tűnik a 3 év kimaradás az iskolából. Az argentin kisfiú ráadásul a nemzeti lobógó színeihez hasonló iskolai egyenruhában van fényképezve (18,19. bek.)
Mindezekkel még véletlenül sem bírálni akarom azokat, akik lelkiismereti döntéseket hoznak bármilyen ügyben is. Még az is teljesen természetes, hogy a legmesszebbmenőkig elmennek egyes esetekben, hogy jogorvoslást keressenek bajaikra és örülni kell a győzelmeiknek. De, hogy a vezetőtestület úgy telepszik ezekre a győzelmekre, hogy azokat meglovagolva a saját imidzsét magasztalja, miközben semmitmondó bibliai alapot igyekszenek fabrikálni az isteni gondviselés bizonyítására, ez az a fajta viselkedés, ami miatt egyesek már jó ideje „a vallást a népek ópiumának” tartják.
Ha viszont komolyan azt gondolja az igazságszolgáltatásról 8 millió ember vezetőtestülete, amit a 22. bekezdésben írnak, és nincs körülöttük egyetlen tanácsadó sem vagy csak nem fogadják meg tanácsukat, akik mérsékelnék az ilyen megfogalmazásokat, akkor hogyan kapcsolhatják ösze a jogi győzelmeket isteni gondviseléssel? Ha az igazságszolgáltatást csak politikai befolyásra képzelik el általában, akkor miért lenne köze, és miért ilyen lassan, nehézkesen az ilyen szervezetekhez Istennek, hogy valamit is általuk tegyen a szolgái érdekében? Az nem a „meghasonlás” kategóriája, ha ugyanarra a világi, emberi jogrendszerre bízná hűséges szolgái megmentését, amelyik egyúttal korlátozza, gyötri és bántja is őket? A vezetőtestület mégis ezt írja:
Bár nincs politikai befolyásunk, az elfogulatlan bírók mégis egyre több országban, egyre több bíróságon védenek meg minket az ádáz ellenségeink támadásaitól, és mindeközben olyan döntéseket hoznak, melyek precedensértékűnek számítanak az alkotmányjogban. Krisztus kétségkívül támogat minket ezekben a jogi győzelmekben.
Ez egy rejtély!
Természetesen a szervezeti irodalom következetlenségeinek kritikája egy cseppet sem tehet érzéketlenné senkit azokkal az áldozatokkal kapcsolatban, akik valóban lelkiismereti okok miatt és abban a tudatban vállaltak szenvedéseket és áldozatot, hogy azt Krisztusért és a Teremtőért teszik. Az erről szóló történetek mégjobban kihangsúlyozzák a Jakab 3:1-ben található figyelmeztetést, hogy mekkora felelőssége van annak aki tanít és aki engedi, hogy más emberek kövessék a tanácsait, előírásait, amik a szervezet esetében idővel törvényerejűekké lettek, szó szerint olyanokká, mint Isten Szava.
Egy azonban biztos! Isten Királysága nem így uralkodik!
