TÉMA: Jehova szervezeti kiigazításokat hajt végre
A 12. fejezet egészen 1895-ig megy vissza az időben, hogy kényes témájának, a szervezeti változtatásoknak alapot vessen. Természetesen azokról a bizonyos szervezeti kiigazításokról fennmaradtak eredeti feljegyzések is a maguk idejéből, és vannak részletesebb történelmi áttekintések is az Isten Királysága uralkodik könyvnél, pl. a terjedelmes Hirdetők könyv. Ezért semmi értelme bármit is másképpen fogalmazni megtörtént és többször is publikált eseményekről, főleg, ha azokat Jehovának tulajdonítják. A következetesség azonban nem erőssége a szervezeti kommunikációnak, sem tanításban, sem a történelmi tények bemutatásában. És a 12. fejezet egy újabb példa erre.
Két teljes bekezdést szentelnek a kiigazítások bevezetésének. Ha az lenne a kérdés, hogy mi köze Jehovának általában egy folyóirat címlapjához, gondolhatnánk azt, hogy az író túlértékeli egy semmitmondó dolognak, a jelentőségét.
Viszont, ha utánanézünk miről is van szó, azt kell megállapítanunk, hogy a fejezet témáját már az elején nevetségessé teszik azzal az utalással, hogy Jehova közreműködött egy nyomdatermék, az Őrtorony arculatának kialakításában. 1895. januártól az Őrtorony címlapja ui. egy olyan képmontázs lett, aminek egyes elemeiről nemrég (10.fej.) még azt jelentették ki, hogy bálvány.
A bevezetés nem közöl képet sem a régi, sem a megváltoztatott címoldalról, csupán két korabeli olvasó szöveges értékelését idézi fel, ami ráadásul csak a címlap egyik elemére, az őrtoronyra vonatkozik. De, ha a téma szerint valóban Jehova hajtott végre … kiigazításokat még a címlapon is, akkor az egy szenzáció, amit nem bemutatni érthetetlen, sőt értelmetlen. Ahogyan a 4. fejezetnél már szó volt róla, nem véletlen a címoldal mellőzése, hisz az őrtorony szimbólumon kívül olyan motívumokat is tartalmazott, melyek ókori lovagrendekkel vagy akár okkultizmussal is kapcsolatba hozhatók, melyeket nem tolerál a mai vezetőtestület, mégis a megjelenésük idején és még további 3 évtizeden át, az IGAZSÁG folyóiratának fő díszítőelemei voltak az őrtorony mellett. A 12. fejezet kitüntetett figyelemben részesíti az őrtornyot, pedig a korábbi címlap, ugyan kisebb méretben, de szintén ábrázolta azt. Viszont a koronás-kereszt és vele szemben a lovagi fegyverek csoportja, amiről nem tesz említést a bekezdés, valóban új és figyelemfelkeltő volt, de ezekről hallgatnak a címoldal dícséretében.
Érthetetlen a szervezeti kiigazítások témában említeni a megújult Őrtorony címoldalt. Összehasonlítva a régivel, bálvány és okkultista képeket ábrázol, hiszen még a magában álló őrtornyot is keresztek díszítik, ami a szervezet mai mércéjével bűnös dolog.
Mindenesetre le lehet szögezni, hogy „a keresztet és koronát ábrázoló jelvényt”, a 10. fejezet bálványnak titulálta, majd ugyanezt a bálványt is magában foglaló Őrtorony címlapot minden további nélkül, két fejezettel később, közvetlenül az Isten munkájának tekintik.
Semmit nem változtat a helyzet megítélésén az, hogy más publikációkban vagy akár a Főhivatal látogatható arhívumaiban nincsenek elrejtve a bálványokkal illusztrált címlapok. Ez sem bűnbánatot, sem szégyenérzetet, sem őszinteséget nem jelent. Kizárólag arra jó, hogy összezavarják a szervezet tagjait, hogy ne tudják vagy ne merjék eldönteni, hogy valójában súlyos bűnök bagatellizálásáról van szó és ezt a vezetőik Isten, Jézus Krisztus és a szent szellem nevében teszik.
Ez a könyv nem először tulajdonít jelentőséget az Őrtorony címoldalának. A 4. fejezet 44. oldalán már dícsérték a Jehova név használatát, melynek komolytalansága vetekszik ennek a fejezetnek (12.) a bevezető gondolataival.
Ezzel a címoldal-kérdéssel alaposan melléfogott a szerző, hiszen a próbálkozása, hogy egyenesen isteni jelentőséget tulajdonítson neki, eléggé szánalmasra sikeredett.
De, ha már a címoldal illusztrációinak ilyen nagy figyelmet szentelnek, érdemes a másik szervezeti folyóirat, az Ébredjetek címoldalaira is kitérni, mert, ha az Őrtorony grafikáiban Jehova hajtott végre kiigazításokat, akkor ugyanezt kell feltételezni az Ébredjeteknél is.
Az Ébredjetek-et, először Arany korszak (The Golden Age), később Vígasztalás (Consolation) néven nevezték. A 2. világháború előtt feltűnően sok alkalommal horogkereszt jelent meg a címoldalán különféle konstrukciókban. Csupán néhány példa erre az 1940-es Consolation évfolyamból:
Ezeknek a naturális ábrázolásoknak némelyike gyomorforgató és visszataszító, mégis tucatnyi hasonló kép található ezekben a folyóiratokban. De vajon a tények feltárásához, vagy ábrázolásához ugyanarra a szintre kell lealacsonyodnia egy keresztény folyóiratnak, melyen azokat a kegyetlenségeket elkövették mások. Így lesznek ezek a folyóiratok az „igazság bajnokai”, ahogyan az Őrtorony jellemzi őket?
Megcsonkított emberek szétszórt testtagjai, szuronyra tűzött levágott emberi fejek két sorban, óriási horogkeresztekkel, mennyiben lehetnek díszei egy Istent dícsérő folyóiratnak, illusztrációi az evangélium jó hírének?
Ilyen bevezetés után már nem is meglepő az az összevisszaság, ami a tényleges témát a szervezeti kiigazításokat jellemzi a továbbiakban. Nem szabad elfelejteni, hogy minden ami ebben a fejezetben található, arról azt állítja a fejezet témája, hogy maga „Jehova hajtja végre”. Mivel 1895-ben „viharos állapotok”, „tajtékzó hullámok”, „heves vitatkozás”, „megosztottság”, „versenyszellem” jellemezték a szervezetet, ezek megszüntetésére központilag kellett beavatkozni, Őrtorony cikkben tárgyalva a szükséges teendőket. A 3-4 bekezdések ezt írják, de a 15. bekezdés már az 1. világháborúval kapcsolatban használja a „tajtékzó hullámok” kifejezést. Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy Isten népe között, röviddel a kiválasztásuk után miért keletkeznek tajtékzó hullámok és az sem, hogyan szűnnek meg. A kérdést pedig csak súlyosbítja, hogy a „hevesen vitázó”, „versengő” és „megosztottsággal” jellemzett Bibliakutatók, eközben (1914-re) a megdicsőülésüket várták, valamint a világvégét és nem egészen 20 éve (1876-tól), Krisztus jelenlétét is valóságnak tekintették!
A 3-5-ig bekezdések megemlítik az 1895. nov. 15-ei Őrtorony cikket, melynek tanácsaival úgy próbáltak úrrá lenni a helyzeten, hogy véneket választottak minden gyülekezetben, az azonban itt még nem derül ki, hogy mennyire volt sikeres mindez, mert hirtelen a 20 évvel későbbi, világháborús állapotok nehézségeire vált a téma. Azok is csak érintőlegesen, hogy ui. a vének kinevezése … segített … áthajózni (1.vh.) tajtékzó hullámain. Úgy tűnik tehát, hogy a tajtékzó hullámokkal jellemezhető állapotok évekkel később sem szűntek meg, de akármi hozta elő újra vagy tartotta fenn azokat, a vének áthajóztak rajtuk.
Az 1895-ös véni elrendezés tehát szervezeti kiigazításnak van beállítva, melyet a fejezet témája szerint Jehova hajtott végre! Holott Russell nem is tekintette szervezetnek a Bibliakutatók csoportjait. Egyenesen tiltakozott a kifejezés ellen. Még a Hirdetők könyv egyes megfogalmazásai szerint is az Őrtorony (valójában Russell) csak ajánlásokat tett a csoportoknak vagy osztályoknak, ez pedig azt mutatja, hogy a központi irányítás nem olyan volt, mint ami ma jellemzi a szervezetet és ez azután sem változott, hogy választott vének lettek 1895-től. Tehát Russell a Bibliakutatók „osztályainak” vagy „csoportjainak” (így nevezték őket) javaslatokat tett, nem pedig „szervezeti változtatások”-at.
Az 1895. szeptember 15. Őrtorony egyik összefoglalója jól kifejezi a kiadó véleményét a szervezetről:
„Óvakodj a „szervezettől”. Ez teljes mértékben szükségtelen. A Biblia előírásaira van egyedül szükséged. Ne keresd a lehetőséget, hogy megkötözd mások lelkiismeretét, és ne engedd meg másoknak, hogy megkötözzék a tiédet. Higgy és engedelmeskedj, annak szellemében, ahogyan ma megérted Isten Szavát, és így folyamatosan növekedj a kegyelemben, ismeretben és szeretetben napról napra.”
Központi folyóiratuk és egyébb nyomdatermékeik általában egységesek voltak, a vének megbízatása azonban korlátozott időre szólt, amit a gyülekezet tagjainak évente szavazással kellett megújítani. Ezt „helyénvaló, Írás szerinti tanácsnak” nevezi a szervezet, a Hirdetők könyvben.
Az 5. bekezdés arról sem vesz tudomást, hogy az akkori reményeik szerint, 1914-re már véget kellett volna érni a „hajókázásnak” és minden másnak is, hanem kijelenti, hogy még további évtizedeken át sem volt Isten népe eléggé felkészült a szolgálatra. Ezért ahogy olvasható, további szervezeti kiigazításokra került sor, amit a maga idejében senki nem is tartott szervezetnek.
Jelentéktelen dolog az, hogy Jehova 1895-ben csak félig-meddig igazította ki a szervezeti elrendezést, aminek következtében a hamis várakozás dátumainak lejárta után még tovább kellett finomítani azt?
A következő alcím a „Békét teszem felvigyázóiddá”, az Ézsaiás próféciára utal, így nyilván a békés felvigyázás, ha nem is hiányzott, de jellemzője sem lehetett a tárgyalt időszaknak. Miközben az első szervezeti változtatásokat az 1895. nov. 15-ei Őrtoronyra hivatkozva pont a béke hiányával indokolták, hiszen a „heves vitatkozás”, „versenyszellem”, „megosztottság”, végső soron ezt jelenti, azt látjuk, hogy évtizedek múltak el Isten népe felett úgy, hogy a béke érdekében életbe léptetett intézkedései nem voltak eredményesek!
A 7. bekezdés úgy tesz, mintha a 3-5. bekezdés vaskos minősítései nem is léteznének, hirtelen szépíteni kezdi a dolgokat az Ézsaiás 60:17-re hivatkozva. A próféciának a Bibliakutatókra alkalmazását, azon belül is a beteljesedés időzítését meg sem próbálják ezek a bekezdések magyarázni. Egyszerűen tényként kezelik, hogy annak ez a jelentése, akkor és azokon teljesedik, ahogy ők elképzelik és azt hiszik, hogy minden további nélkül elmerülhetnek más, számukra érdekesebb részletek aprólékos magyarázgatásában. A módszert tudomásul véve, nézzük mit is állítanak!
A prófécia így szólt:
„A réz helyett aranyat hozok, a vas helyett ezüstöt, a fa helyett rezet, a kő helyett vasat; a békét nevezem ki felvigyázóiddá, és az igazságosságot munkaadóiddá”
Az eddig közölt tények és ellentmondások ellenére a szervezeti változtatások bibliai megalapozottságát tehát önkényesen erre a bibliai kijelentésre építik. A magyarázat szerint, jó minőségű anyagok mégjobbra cseréléséről van szó. Csakhogy 1895, vagyis a mégjobbra cserélés előtti kiinduló állapot távolról sem tekinthető jó minőségnek. Önjelölt vezetők voltak a gyülekezetekben, a munkájuk eredménye pedig „viharos állapotok”, „tajtékzó hullámok”, „heves vitatkozás”, „megosztottság”, „versenyszellem”. Ez lenne a réz, vas, kő, amik a szervezet szerint elfogadható jó minőségű anyagok/állapotok. Pedig ezek egyértelmű, hogy semmilyen értelemben nem szolgáltattak jó minőségű alapot! Pontosan a megszüntetésük, nem pedig a fokozásuk volt a cél!
De nem csak a 3. bekezdés, hanem a 2. fejezet Próba időszaka alcím, valamint a Hirdetők könyv is kaotikus vagyis elfogadhatatlan állapotokról ír oldalakon keresztül, ami szükségessé tette az évtizedeken át tartó kísérletezést a szervezeti irányítás kialakításában! Még, ha jelenleg az Ézsaiás próféciája is a hivatalos magyarázat, a Hirdetők könyv 30 éwel ezelőtt sokkal hétköznapibb (és hihetőbb) indokot adott a változásokra, amikor elismerte, hogy azok egyszerűen Russell személyes véleménye és intézkedései nyomán alakultak úgy ahogy (8.bek.),(Hirdetők könyv 206.o.):
Azt azonban hangsúlyozta Russell testvér, hogy nem kísérelnek meg „földi szervezetet” felállítani. >>
Nagyon jól tudta, hogy Krisztus apostolai gyülekezeteket hoztak létre, és mindegyikbe véneket neveztek ki. De hitte, hogy … az aratás idején nincs szükség az első századi keresztény gyülekezetekben létezett véni elrendezésre. >>
… a szentek összejöveteleinek rendjével kapcsolatban; s mi nyilvánvalóan felületesen kezeltük ezt a bölcs tanácsot, úgy érezve, hogy ennek meglehetősen kevés jelentősége van, >>
Mit jelent ez? Azt, hogy a változásokhoz Jehovának semmi köze nem volt, hiszen egy emberi vezető, Russell hajtotta azokat végre, tudatosan mellőzve a bibliai mintát.
Az intézkedések eredménye ezt jól mutatja, hiszen „további finomításokra volt szükség”. Vagyis nem működtek megfelelően a reformok. A Hirdetők könyv még megemlíti Russell pásztor mulasztását az ügyben, a Királyság könyvből a felelőségvállalás teljesen kimaradt.
Pedig Russell (ma már a szervezet is) belátta, hogy mindvégig létezett szentírási minta és azt is, tévedés volt azt mellőznie egy általa ésszerűbbnek tartott elrendezés kedvéért. Természetesen megtehette, hiszen a saját részvénytársaságáról volt szó, mert, ha valóban krisztus gyülekezete lettek volna és valódi végidőben, nem csak a képzeletükben, akkor nem valószínű, hogy Jézus Krisztus is olyan türelmes lett volna 1874-1895-ig, 20 évig várni. Így 1895-től a gyülekezetek véneket kezdtek választani szavazással, a Hirdetők könyv szerint a következőképpen:
Nem habozunk ajánlani az egyházaknak* mindenhol — akár nagy létszámúak, akár kicsik — az apostoli tanácsot, hogy minden társaságban véneket kell választani >>
Azon mód szerint azonban, ahogy akkor értették a dolgokat, a véneket és az őket segítő diakónusokat gyülekezeti szavazással választották meg >>
Mit mond ma a szervezet „azon módról, ahogyan akkor értették a dolgokat”?
Azt, hogy e változtatás mögött Jehova áll (8.bek.). Mindegy tehát, hogyan értették, mert ha Jehova irányította a változásokat, akkor azoknak jónak kellett lenniük. A Hirdetők könyv azonban cáfolja az isteni irányítás ötletét, amikor ugyanerről a változtatásról azt írja:
Russell testvér … amikor ezt az elrendezést javasolta, … befolyásolta, … saját tizenéves kori kongregacionalista egyházbeli neveltetése is. >>
Vagyis így a kongregacionalista egyház mögött is Jehovának kellett volna állni, ha igaz ez a kijelentés! Az csak egy dolog, hogy a Hirdetők könyv szerzői, 1993-ban hogyan tudták pontosan megítélni Russell 100 évvel korábban hozott döntéseinek indítékát, de ha ez már egyszer nyomtatásban megjelent, akkor legalábbis érdekes, hogy most (2017-ben) hirtelen Jehova döntésének állítják be!
Úgy írnak tehát „azon módról, ahogyan akkor értették a dolgokat”, hogy
Apostoli tanács
Jehova végezte,
Russzel testvér vagy
Kongregacionalista szellem eredménye
Az még csak haggyán, hogy Russell más vallások sémáit alkalmazta az IGAZ EGYHÁZA megszervezésében, de ennek a változatos megítélése az azt követő évtizedekben és ma is, végérvényesen bizonyítják, hogy a Teremtőnek egyik variációhoz sem lehetett köze, azok csupán találgatások és gyakorlatias szempontok vagy éppen a körülmények kényszerítő hatásának következményei voltak.
A 8. bekezdés a továbbra is görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az első nagyobb szervezeti változtatást „Jehova hajtotta végre”, majd „Jézus, királyi hatalommal”, továbbá azt is, hogy „javunkra vált”, „békét és igazságosságot eredményez”, majd a 9. bekezdés még a „rend”-et is ennek következményeként említi. Mindez a fejezet főcímével még összhangban is van, de ami fontosabb lenne és hitelessé tehetné a szöveget, a történelmi tényekkel ellentétes! Ugyanennek az időszaknak a Hirdetők könyvbeli leírásából (208.o.) ugyanis sok mindenre lehet gondolni, de isteni közreműködésre és rendre nem!
Azon szemlélet elfogadása, hogy a gyülekezet mint egész szavazzon, nem mindig a remélt eredményeket hozta. >>
a választás gyakorta inkább a személyes szimpátiát tükrözte, mint Isten Szavát és szellemét
bizonyos személyek – akik úgy gondolták, hogy véneknek kellene lenniük – nem kapták meg az áhított tisztséget, komoly széthúzást okoztak. >>
Barmenben (Németország) 1927-ben a jelöltek között voltak olyan férfiak, akik ellenezték a Társulat munkáját, és szavazáskor a kézfeltartásnál igen nagy volt a kiabálás. Ezért át kellett térni a titkos szavazásra. >>
Évekkel ezen incidensek előtt, 1916-ban, Russell testvér mély aggodalommal írta: „Néhány osztályban szörnyű állapotok uralkodnak a választáskor. Az egyház szolgái kísérletet tesznek, hogy uralkodók, diktátorok legyenek >>
Micsoda megkönnyebbülés látni a »kiskirályságok« végét, ideértve a »nők egyenjogúságát« és más Írás-ellenes eljárást, >>
Ezek a példák bemutatják, hogy nem jelentéktelen, nem elszigetelt esetekről és nem elhanyagolható gyakoriságról volt szó. Arról a bizonyos Jehova által véghezvitt szervezeti változtatásról Russell véleménye az volt, hogy helyenként „idegenekből álló csődület” bonyolította le és a választásokon 1916-ban is szörnyű állapotokat eredményezett.
Ez természetesen még demokratikusnak sem nevezhető, nem hogy teokratikusnak, amit minden további nélkül a Teremtő munkájaként lehetne bemutatni. Russell egyszerűen „diktátoroknak” nevezte az így megválasztott „szellemi pásztorokat”. Ezért ahogyan manapság minősítik mindezeket, az (Ézsaiás 60:17-re hivatkozva), azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet mással magyarázni, mint az igazság szándékos eltorzítása, közönséges hazugság.
A 8. bekezdésben az eddigiek összefoglalásának tűnik, hiszen a
„Ki áll a szervezeti változtatások mögött?”
kérdésre azonnal egyszerű és bibliainak tűnő válasz következik, nem is egyszer, hanem egymás után háromszor is megismételve!
„A prófécia szerint Jehova, hiszen ő mondja ezt: „aranyat hozok. . . ezüstöt. . . a békét nevezem ki felvigyázóiddá”. Tehát a gyülekezetek szervezeti felépítésében megfigyelhető fejlődés nem emberi erőfeszítéseknek köszönhető, hanem Jehovának. És azóta, hogy Jézus királyi hatalmat kapott, őáltala hajtja végre Jehova ezeket a változtatásokat.”
És valóban, a próféciában, az Ézsaiás 60. részének szövegkörnyezetéből kiemelt egyetlen mondatban tényleg Jehova beszélt ezekről az anyagokról. De szó sincs benne vénekről, arról, hogy 1895-től fog teljesedni egy amerikai részvénytársaságon, de csak félig-meddig, sem arról, hogy egy idő múlva az értékes anyagokat visszacserélik kevésbé értékesre, hogy aztán majd elölről kezdjék újra az anyagválasztásokat. Tehát a 8. bekezdés megtévesztő és félrevezető, amikor ennyire leegyszerűsíti a dolgokat és mindennek a felelősévé Jehovát és Jézust teszi, ui. a Hirdetők könyv, ami a fejezet végén ajánlva van kutatásra, teljesen más képet és konklúziót ad arra a kérdésre, hogy
„Ki áll a szervezeti változtatások mögött?”
1895 előtt Russel, mert a vénekre vonatkozó bibliai tanácsot ő mellőzte szándékosan, mivel „jelentéktelennek” tartotta, ami oda vezetett, hogy „viharos állapotok”, „tajtékzó hullámok”, „heves vitatkozás”, „megosztottság”, „versenyszellem” jellemezték a szervezetet, így vátoztatásra kényszerült. (Jv 206.o.)
1895-ben is Russell, mert belátta, hogy hiba volt mellőzni a szentírási mintát, de a változtatás mögött akkor sem Jehova állt, hanem az 1993-as Hirdetők könyv szerint Russell kongregacionalista egyházbeli neveltetése. (Jv 206.o.)
1904-ben olyan konkordanciák érvei állnak a vének szavazásos módszerének helyessége mögött, melyeket nem is a Bibliakutatók készítettek. (Jv 207.o.)
1916-ban nyomtatásba kerülő Russell vélemény, ha közvetve is, de azt jelenti, hogy Jehova nem állhat a választásokon uralkodó szörnyű állapotok mögött.(Jv 208.o.)
1927-ben Idegenek csődülete van megszervezve a választási csalásra, a szavazás eredményének manipulálására, minimum 2 németországi példára hivatkozva, ami szintén kizárja az isteni közreműködést. (Jv 209.o.)
1932-ben Rutherford Őrtornya egyszerűen írásellenesnek minősítette a szentírási mintát, hogy új elrendezést vezethessen be, ami jobban szolgálta a hatalmi politikáját. (Jv 639.o.)
1938-ig Brazíliában kiskirályságok … írásellenes eljárásai hoztak szégyent Jehova nevére.(Jv 221.o.)
Állhat olyan szervezeti változtatás mögött Jehova, amelyik azt eredményezi, hogy „szégyent hoz a nevére”?
1943-ban a szervezeti változtatás Mexikóban az volt, hogy a szervezet megtagadta vallásos mivoltát, kiiktatták a gyülekezeti imákat, mellőzték a Szentírás használatát az összejöveteleken és a szolgálatban, ami 45 éven keresztül így is maradt, nem a hatóságok miatt, hanem a szervezet saját kérésére, bevallottan anyagi megfontolásból. (Évkönyv 1995. 212.o.)
Mindezeket pedig olyanok hajtották végre, akiket Jézus Krisztus felkent társuralkodóinak kellene tekinteni, „hű és bölcs szolgá”-nak.
2017-es Isten Királysága uralkodik könyv, a felsorolt szervezeti változtatásokat minden további nélkül Jehovának és Jézusnak tulajdonítja (118.o.), pedig az 1895-ös kiigazításról korábban azt is kijelentették már, hogy Írás-ellenes (Hirdetők 639.o.) volt. Ezeket az állításokat szintén felkent keresztények, a vezetőtestület, hű rabszolga teszik, természetesen Isten nevében, ahogyan többek között a 2019. márciusi Őrtorony állítja.
A 9-10. bekezdések félrevezető módon azt is állítják, hogy a változtatások békésen zajlottak le, valamint békét és rendet is eredményeztek. De, ha ezek a változások elősegítették volna a rendet, akkor vajon miért nem csillapították a szakadáshoz vezető hangulatot 1916-ban, Russell halála után?
A különböző Őrtornyok szerint tehát 1895-ben a gyülekezeteket egy Írás ellenes elrendezés erősítette meg. Vagyis 1932-ben nem a szervezeti fejlődés következtében és nem az Ézsaiás prófécia értékes anyag, még értékesebbre cserélése jegyében szüntették meg a véni elrendezést, hanem azért mert nem szolgálta a szervezeti hatalmi érdekeket (kiskirályságok), így egyszerűen Írás-ellenesnek minősítették!
Mindezekre nem lehet legyinteni, mondván, hogy az ellentét csupán az 1895-ös Russelli és az 1932-es Rutherfordi Őrtornyok között állt fenn, aminek ma már nincs jelentősége! Egyáltalán nem csekélység, hogy 37 év telt el mire felismerték a problémát, de még azután is 6 éven keresztül, 1938-ig úgymaradt! (Jv 639.o.)
Miben változott a helyzet azóta?
Az Isten Királysága könyv is és a 2019. márciusi Őrtorony is, mindenre azt mondja, hogy Jehova áll ezek mögött az ellentmondások mögött, márpedig, ha ez igaz, akkor bele kellene érteni az imént sorolt állapotokat és azok minősítéseit is, a választási csalásokat, az Írás-ellenes gyakorlatokat, szörnyű állapotokat, kiskirályságokat és még sorolhatnánk. Elképzelhető, hogy ezekután egycsapásra megváltozik minden és ma már annyira kifinomult és Írás-szerinti minden, hogy az évszázados bizarr előzményektől el lehet tekinteni?
Csak azért, mert a mai (közelmúltbeli) állapotokról vagy változtatások okairól nincsenek olyan nyílt beszámolók, mint a múlt század elejéről, ez már biztosan azt jelenti, hogy „viharos állapotok”, „tajtékzó hullámok”, „heves vitatkozás”, „megosztottság”, „versenyszellem”, ezek teljesen megszűntek a szervezetben?!
A mai körültekintő nyilatkozatok és magyarázatok vagy éppen elhallgatott dolgok, csakis az isteni támogatás és áldás bizonyítékai lehetnek?
Milyen egyértelmű bizonyíték van arra, hogy a Teremtő is ugyanezt gondolja ezekről?
Kinek jutott eszébe a korábbi bukott rendszereket 1972-ben úgy variálni, hogy aztán erre az egész egyvelegre, ami 1895-től 72-ig tartott, azt mondják 2017-ben, hogy Jehova idézte elő mindet?
Ha egyszer megszilárdító hatása volt bármelyik változatnak, sőt már 1932-ben is „nagy előrelépés” volt a vének testülete helyett visszatérni egyetlen vezetőre, akkor mi indokolta az újabb változtatásokat? Főleg olyat ami ismételt visszatérést jelentett korábbi, valamiért már elhagyott állapotokhoz!
Ami 1932-ben előrelépés volt, azt 1972-ben eltörölték, így értelemszerűen VISSZALÉPÉSNEK kellene nevezni a testületi felvigyázásra való visszaállást, ami azt jelentené, hogy Ézsaiás próféciáját váratlanul fordítva alkalmazta Jehova, vagyis az értékes aranyat és ezüstöt, visszavette és kevésbé értékesre cserélte! Egy korábbi állapot irányába visszavezetni a népét, az nem más, mint „meghasonlás”, legalábbis Jézus szavai szerint ez mást nem jelenthet. De talán sokkal jobb magának a Hirdetők könyvnek a véleményét idézni erről a gyakorlatról, kivételesen nagyon igaz és helytálló, kivéve, hogy nem önkritika gyanánt alkalmazzák:
Bárki azonban, aki nyilvánosan vagy szűkebb körben olyan nézeteket védelmez, amelyek eltérnek attól, ami egy szervezet kiadványaiban megjelenik, s ezalatt azt állítja, hogy képviseli azt a szervezetet, széthúzást okoz.
Hogyan kezelték Jehova Tanúi ezeket az eseteket? (Hirdetők 628.o.)
„Tartsátok szemmel azokat, akik ellentétben a kapott tanítással széthúzást és botrányt okoznak. Kerüljétek őket. Az ilyenek nem Krisztus Urunknak szolgálnak . . . szép szavakkal meg hízelgéssel megtévesztik a gyanútlanok szívét” (Róma 16:17, 18,). (Hirdetők 629.o.)
Mindezeknek és a logika szabályának ellentmondva, ehelyett azt írja a „Királyság” könyv, hogy az 1971-es:
Történelmi jelentőségű változás, 13. bek.
Igazi áldás, 14. bek.
NAGY ELŐRELÉPÉS, 15. bek.
A 11. bekezdés azt állítja, hogy a vezetőtestületnek 1964-1971-ig, 7 év alapos tanulmányozásra volt szüksége ahhoz, hogy „megértsék” és bevezessék a bibliai mintájú felvigyázást. Így a bekezdés írója nem csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy a véni elrendezés mellett, maga a vezetőtestület is csak ennek az ún. „alapos tanulmányozásnak” és „megértésnek” az eredményeképpen jött létre egyáltalán, hanem azt is, hogy egy ugyanilyen „megértéssel” és „előrelépéssel” kezdődött ez a fejezet is, csak éppen 1895-ös dátummal.
A 3. 4. bekezdésekben már beharangozták Russell szenzációs megoldását a tajtékzó, háborgó, versengő és megosztottsággal jellemzett gyülekezeti állapotokra 70 éwel korábban (1895) is, igaz vezetőtestület nélkül, de tény, hogy bevezette a véni elrendezést! Mivel azonban utódja, Rutherford (1932-ben) írásellenesnek nyílvánítva eltörölte azt, ezért Jézus Krisztus, az elrendezés 40 évi „pihentetése” után újra életbe léptette. Tehát „nagy előrelépés”-nek még jóindulattal sem nevezhető ez a sokadik változtatás, inkább csak emberek kísérletezéseinek, amit évtizedekkel később, ezzel a szánalmas erölködéssel próbálnak krisztusi eredetűnek beállítani.
De vajon miből lehetett felismerni, hogy Jézus mikor mit akart vagy mit nem, ha a Szentírás nem írja konkrétan?
És mitől lenne előrelépés egy olyan állapot, mégha az bibliai is, amit korábban már kipróbáltak, de el is vetették?
Ha igazak lennének ezek a magyarázatok az azt jelentené, hogy addig egyáltalán nem szentírási mintát követtek, noha az addigi rendszert is Jézusnak tulajdonították, hiszen a 8. bekezdés szerint amióta Jézus Királyi hatalommal rendelkezik (1914), azóta ő irányítja ezeket a változtatásokat! Ennek pedig azt kell jelentenie, hogy Jézus a Király, Russzelt arra indította 1895-ben, hogy véneket nevezzen ki, 1932-ben viszont Rutherfordot arra, hogy hagyjon fel ezzel és minősítse írásellenesnek, Knort pedig 1971-ben arra, hogy újra vegyék elő, mert mégsem írásellenes.
Az, hogy a 11. bekezdés nagy jelentőséget tulajdonít annak a „felismerésnek”, hogy Jézus Krisztus bibliai mintájú felvigyázásra akart áttérni 1971-ben, nyilvánvalóan figyelemelterelés arról, hogy előtte milyen sokáig mellőzték azt. Először is egyáltalán nem jelentéktelen évtizedeken keresztül emberi, gyakorlatilag céges, üzleti, vagy vállalati alapelvek szerint vezetni Isten nyáját. Az pedig csak súlyosbítja a helyzetet, hogy Russellnek (1895 ), Rutherfordnak (1932 ) is külön-külön voltak „felismeréseik” a szervezet irányításáról, melyek mind felülírták a korábbi gyakorlatokat, ahogyan Knornak ez az 1971-es „felismerése” is. Az „elnök”, „igazgatótanács”, de még a „vezetőtestület” is vállalatirányítási és nem bibliai kifejezések. Utólag (2014, 17) pedig mindhárom „felismerést” Jézusnak vagy Jehovának tulajdonítják, nem törődve azzal, hogy így kiszámíthatatlannak, következetlennek és megbízhatatlannak mutatják a Királyt és intézkedéseit.
Az állhatatosság, változatlanság mintaképe, Jézus, miért gondolná meg magát ilyen gyermeteg módon, ilyen gyakran, egy ilyen fontos kérdésben?
Eddig 11 bekezdés sorolta a változtatásokat és időrendben már 1972-nél tart, a magyarázat, mégis a 12. bekezdést képes úgy kezdeni a szerző, hogy „első kiigazítás”.
A kiemelt rész összefoglalója mutatja, hogy 1972-re, már legalább 6 komolyabb változtatás történt a szervezet irányításában! Nem egy jelentéktelen számtani vagy nyomdahiba figyelmen kívül hagyni 6-ot és elsőnek tekinteni a hetediket, az azonban egyszerűen nem igaz, hogy 1972 előtt is létezett külön igazgatótanács (vállalatirányítás) és mellette vezetőtestület (szellemi irányítás) is. A 12. bekezdés egyik mellékmondata úgy fogalmaz, hogy 1972-ben különvált ez a két testület. Mintha ennek nem is lenne olyan nagy jelentősége és létszám szerint is jelen lettek volna az igazgatók és a vezetőtestületi tagok együtt egy nagy vegyes csoportban. Pedig a 12. bekezdés az elején leszögezi, hogy a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania 7 tagú igazgatótestülete és a vezetőtestület felkentjei, 1972-ig egy és ugyanaz a csoport volt. Ez pedig a 2001-es Őrtoronyból is ismerős, amelyik szerint 1971 előtt a vezetőtestület kifejezést még csak nem is használták, sem a szellemi vezetőkre, sem az igazgatókra.
Az Őrtorony vállalatnak a megalakulásától kellett, hogy legyenek igazgatói. Tehát igazgatótanács már csak a törvényes működés miatt is létezett, így ha valóban egy testület voltak, azt így nevezték, nem vezetőtestület.
1972-ben néhány igazgató esetében státuszváltás történt amennyiben vezetőtestületi tag lett és helyükre új igazgatókat neveztek ki a más juhok közül. Erről részletesen ír az imént idézett 2001-es Őrtorony. A végeredmény szempontjából akár át is lehetne lépni, hogy létrehozták a vezetőtestületet vagy különvált a két testület, de egyértelmű, hogy a szervezeti retorikában a fogalmak teljesen mást jelentenek és a valóság is más volt 1972-ben, mint amit a 12. bekezdés sugallni akar. Ha pedig azt kell megállapítani, hogy egy vállalat és igazgatói irányítják-e Isten népét vagy szentírási minta alapján történnek a dolgok isteni és krisztusi közreműködéssel, akkor ebben itt következetlenség, sőt ellentmondás van, ami olyan mértékű, hogy a félrevezetés szándékán kívül mással nemigen magyarázható. Ezt a félrevezetést pedig a magát Jézus Krisztus hű és bölcs szolgájának kinevező társaság végzi, mert nyilvánvalóan kínos lenne nyíltan elismerni (mégha az Őrtornyokból ez ki is deríthető), hogy Jézus Krisztus földi szervezetét formálisan egy részvénytársaság igazgatótanácsa irányította 1972-ig. Ez még akkor is rosszul hangzik, ha azok az emberek istenfélő és vallásos érzülettel rendelkeztek. Jézus Krisztusról nehezen lehet elképzelni, hogy nem szellemi pásztoroknak, hanem elnöknek, igazgatóknak vagy részvényeseknek adná azt a feladatot, hogy terelgessék a nyáját vagy fordítva, a szellemi pásztorait egy vállalatvezetésben is felhasználná mint igazgatókat.
A változásokat összefoglaló szakasz olyan részigazságokkal manipulálja az olvasót, hogy ha nem is szó szerint, de azt sejteti, hogy 1938-tól már teokratikusnak tekinthető minden a gyülekezeti vezetésben. Ha viszont az a szentírási minta, másszóval „teokratikus”, hogy vének testülete működjön a gyülekezetekben, akkor, hogy lehet teokratikus az is, ha csak egyetlen vén van központilag kinevezve. Demokráciára emlékeztető gyülekezeti választások valóban megszűntek az említett időponttól, de ettől még nem lett teokratikus a rendszer, hiszen a szavazás továbbra is megmaradt, csak éppen kizárták belőle a gyülekezetek egyszerű tagjait. A szellemi vezetést gazdasági titulussal és az állami törvények előírásai szerint választott igazgatók gyakorolták, amikor éppen nem materiális dolgok kötötték le őket 1971-ig. Ez semmilyen szempontból nem tekinthető egy vállalat szimpla variálásain túl, szellemi fejlődésnek, de teokratikus vezetés, Isten által irányított és előidézett fejlődésének pedig végképp nem.
El lehet hinni bármit egy olyan szervezetnek és vezetőtestületének, amelyik így manipulálja a történelmét és úgy bonyolítja a magyarázatait, hogy az szinte követhetetlen és érthetetlen legyen a tagjai előtt?!
Persze az sem igaz, hogy a demokratikus választások megszűntek volna bármikor is a szervezetben. Szűkebb körben ugyan, de választások és szavazások tovább folytatódnak, pl. a vének testületében, fiókbizottságokban, de még a vezetőtestületben is. Tehát személyes vélemények, szimpátia, stb. is társulnak a kinevezési ill. törlési ügyekhez vagy egyébb döntésekhez. Érdekes, hogy nincs a kiemelt összefoglalóban az utolsó, 1972-es változtatás, mely jelenleg is érvényben van!
Talán túl gazdag lenne a lista, vagy így egymás mellett mutatva a különböző variációkat, feltűnő lenne, hogy ennek az ún. szakadatlan fejlődésnek a mai állapota tulajdonképpen visszatérés a legelsőhöz, a 100 évvel korábbi variációhoz!?
Milyen érdekes, hogy miközben nagy gonddal indokolják bekezdéseken keresztül az egyes változások szükségességét, végül mégis visszatérnek egy olyan változathoz, melyről nem sokkal korábban kiderült, hogy a tajtékzó hullámokat nem hogy megszüntette volna, hanem inkább fokozta, a szervezeti egység, a béke és a rend kárára.
A 13. és 15. bekezdések „történelmi jelentőségűnek” és „nagy előrelépésnek” is tekintik ezeket az 1972-es változásokat, melyeknek „kétségtelenül jótékony hatásuk volt”. Pedig az ún. jótékony hatásokat a bekezdések bibliai, tehát több évezredes múltból igyekeznek indokolni. Vagyis ha már a 3000 éves Példabeszéd is hasznosnak találta, pl. a tanácsadók sokaságát, akkor Jézus Krisztus miért nem élt ezzel 1895. előtt, ha pedig akkor bevezette, miért gondolta meg magát és léptette vissza a gyülekezetét 1932-ben, hogy aztán 1972-ben újra előrelépjen?
Miért késlekedett a jótékony hatású, történelmi jelentőségű változások bevezetésével ennyi évtizedet Jehova és Jézus, a vég idején!?
Ezek a kérdések nyitva maradnak, pedig az állítólagos jótékony hatások nyilván jól jöttek volna az 1972 előtti tanúknak is! Érthetetlen, milyen alapon dőlne el, hogy ki élvezheti a jótékony hatásokat és ki nem, különösen ha mindez még a véletlen műve is lenne. Arról természetesen nem esik szó, hogy a vének testületére vonatkozó elrendezés miért volt működőképes az 1. században és miért vallott kudarcot vele Russell, hogy aztán majd 1972-ben ismét visszatérjenek hozzá és évtizedekkel később kivétel nélkül mindenre azt mondják, hogy előrehaladás és Jehova akarata volt, ami csak történt a két időpont között. Hogyan fordulhat elő, hogy emberi testületek vagy egyének a Bibliát tanulmányozva szükségét érzik ezeknek a változtatásoknak, de az aki ihlette azt, Ő nem!
Egy másik szervezeti kiadvány szó szerint azt is előrehaladásnak nevezte, amikor 1932-ben felhagytak a vének kinevezésével, hogy attól kezdve egyetlen személy gyakoroljon hatalmat a gyülekezetben, pedig akkor már létezett az 1895-ös Őrtorony, melyben Russell elismerte, hogy hiba volt mellőzni a bibliai mintát. Az ő idejében beiktatott változást legalább lehetett előrehaladásnak tekinteni. De, ha ennek a megszüntetésére is azt mondják, előrehaladás, majd az ismételt bevezetése is, az már csak egy szánalmas komédia lehet, semmi más.
A 16. 17. bekezdésekben Jehova vagy Jézus, pásztori elrendezéssel kapcsolatos gondoskodásának a bemutatása nemcsak szegényesre, hanem ellentmondásosra is sikerült. Egy kb. 50 éves időszakban, mindössze három momentum és évszám szerepel, 1908, 1925, és 1959. Persze nincs mit tenni, ha ténylegesen is ez volt a helyzet és az 1959-es vének iskolájáig a két Őrtorony cikken kívül más, említésre méltó nem történt a felvigyázók oktatásában 5 évtizeden át. Ez viszont távolról sem tekinthető folyamatos képzésnek, melyről Jehova szervezete gondoskodott, ahogyan a 17. beállítja. A felvigyázók képzésének túlhangsúlyozása tehát indokolatlan és a gyülekezetre tett hatása is csak látszólagos, hiszen évtizedek leforgása alatt alig történt valami, továbbá mindössze egyetlen felvigyázó volt gyülekezetenként 1972-ig. Tehát a 17. bekezdés durván félrevezeti az olvasót, amikor azt állítja, hogy a felvigyázók számbeli gyarapodása, a képzés eredménye.
Mi lett az eredménye a folyamatos képzésnek, melyről Jehova szervezete gondoskodott? Napjainkban már több ezer képesített testvér szolgál pásztorként a gyülekezetekben.
Annak a bizonyos képzésnek semmi köze az ún. pásztorok létszámnövekedéséhez, mivel az egyszerűen a Rutherford által 1932-ben bevezetett „létszámstop” 1972-es feloldásából adódik. Az alkalmasság szűrése pedig nem a képzési rendszer része és amit a szervezet folyamatos képzésnek és képesítésnek tekint, az a gyakorlatban csupán előadások passzív hallgatása, ahol megjelenni sem kötelező a véneknek, még csak jegyzetet sem kapnak vagy készítenek a hallgatók és így is tekinthetik magukat képesített felvigyázónak.
A 18. bekezdés úgy kezdődik, hogy
18 Jehova egy fontos feladattal bízza meg a felvigyázókat a Királyunk, Jézus által. Mi ez a feladat? Az, hogy átvezessék Isten juhait az emberi történelem legválságosabb időszakán (Ef 4:11, 12; 2Tim 3:1).
Ilyen megbízást azonban nem tartalmaznak Jehovától az itt említett bibliaversek. Az efézusi idézet Jehovára nem is utal, csak Jézusra, „a történelem legválságosabb időszakáról” pedig egyikben sincs szó. Mózesnek pl. kezdettől fogva bizonyított volt az isteni felhatalmazása, ami időről időre megerősítést is nyert. A mai vezetőknek viszont nincs ilyen és nem is gondolják, hogy kellene!
A „Hogyan terelgetik napjainkban a vének Isten nyáját?” alcím alatt 2 aspektusát mutatják be a pásztori munkának. Ha jobban belegondolunk bár fontosak, különsen a 2., de egyik sem elsődleges pásztori feladat, sem az új juhok begyűjtése, sem az elveszettek keresése. Egy pásztor elsődleges tevékenysége nem az, hogy lehetséges juhok után kutat. Az elveszettek felkutatása pedig nem gyakori, ha jól bánik a meglévőkkel. Mégis a 19. bekezdés e két tevékenységen kívül még csak utalást sem tesz arra, hogy léteznének más pásztori feladatok is. Ehelyett (20. 21.) Jézus egyik példázatából kiindulva egy nagyon idealizált képet festenek a mai felvigyázókról. Felsorolnak több mint egy tucat igét, hogy mit csinálnak a vének és több jelzőt is, hogy hogyan! De a valóság az, hogy hiába is tanítja a szervezet kedves pásztorkodásra a véneket, ez nem sikerül nekik! Sőt legtöbbször miattuk maradnak el a gyülekezettől testvérek. Ők inkább az okozói, nem pedig a rendbehozói a problémáknak.
A 23. bekezdés szerint az 1895-ös változtatásoktól akkoriban gyors eredményeket reméltek, még imádkoztak is érte. Ahogy látszik ez leghamarabb 1972-re sikerült, habár ez a visszatekintés 2017-es. De akár a közel 120 évet vesszük vagy éppen a majdnem 80-at, ami a gyors változásokban reménykedők imáitól eltelt azóta, nem biztos, hogy ha ennyire elhúzódik egy létfontosságú intézkedés a vég idején, az valóban katartikus örömre ad okot és azt bizonyítja Isten Királyságával kapcsolatban, amit ez a fejezet kíván elhitetni.
Milyen értelemben lehet siker és nem inkább hazárdírozás, minden pillanatban Armageddonnal ijesztgetni úgy, hogy nem megfelelő a teokratikus irányítás?
Ez tényleg a Teremtő Isten munkája?
80 évig tartott neki, mire visszatér a jól bevált 1. sz-i módszer hasonmásához?
Még azt sem lehet biztosan tudni, hogy ki hajtotta végre mindezt, mert hol a
Királyság, vagy
a szervezet, máskor
Jehova, de
Jézus is szóba kerül váltakozva.
Mindegy lenne?
A 131. oldalon bemutatják Hogyan támogatja a vezetőtestület a Királyságot
Ez 6 bizottság munkájának 2-3 mondatos leírása, melyekben vezetőtestületi tagok tevékenykednek. Természetesen bibliaversek nincsenek, pedig érdekes lett volna megtudni, hogy az 1.sz-i vezetőtestület (már, ha lett volna ilyen), hogyan támogatta a Királyságot és Pál, vagy Péter apostol, milyen bizottságokat felügyeltek? Vajon miért hiányoznak innen ezek a bibliai bizonyítékok?
Mert az egész csak egy mese. Bizottságok, vezetőtestület, Királyság! … Ha mindezeket képes lenne valaki indulatoktól mentesen, tárgyilagosan nézni, talán eszébe juthat Jézus imája: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.”
Nincs mit tenni, az ítéletet valóban arra kell bízni, aki egy embernél tisztábban látja az indítékokat. A véleményét azonban Jézus sem hallgatta el és nem szólt másról ez a fejezet sem, csupán összegyűjtötte a felvetődött kérdéseket, néha hozzátéve a szerény magánvéleményt.
