TÉMA: Isten népe sokféle prédikálási módszert alkalmaz, így a legtöbb emberhez eljut a jó hír.
Ezeknél a témáknál úgy tesznek az írók, mintha a szervezet teljes múltjában elejétől kezdve az igazságot hirdették volna és ha voltak is hibák, azokon olyan nagyvonalúan lendülnek át, mint amiknek semmi jelentősége nincs és nem is volt. El akarják hitetni, hogy ugyanígy áll Krisztus és Isten is ezekhez a pontatlanságokhoz, mint ők. Természetesen Isten nem fog még egy Bibliát iratni az Őrtoronytársulat kedvéért, hogy azok végre belássák, hogy a történelmük során nem egyszerűen csak hibáztak, hanem hamis tanításokban voltak vétkesek évtizedeken keresztül. Ez a minősítés megtalálható a jelenlegi Szerntírásban is, bármelyik fordítást használva, könnyen a Szervezetre lehet bizonyítani a tanítással kapcsolatos bűneiket. Ennek ellenére ez a fejezet is következetesen használja az IGAZSÁG és a JÓ HÍR kifejezéseket. A 2. bekezdés végére érve már 5x találkoztunk a „jó hír” kifejezéssel, de egyszer sem definiálják a „jó hír” fogalmát. Ha a „jó hír” a Krisztusról szóló bibliai tényeknél nem jelentene többet, akkor nem is lenne szükség definícióra. De vajon a 7. fejezet írója ugyanazt érti-e „jó hír” alatt, mint amit a múlt század elején a Bibliakutatók is gondoltak erről? És méginkább, ez a bibliai evangélium jóhíre?
A Bibliából tudható általánosságban, hogy a „Királyság jó híre”, kapcsolódik az emberiség megmentéséhez, a Király kinevezéséhez, a Királyság felállításához, stb. Viszont ezekkel az eseményekkel kapcsolatos dátumokat nem csak, hogy nem közöl a Szentírás, hanem egyenesen tiltja Isten Szava, hogy az évszámok kitalálásával szórakozzon bárki is. Az előző fejezetek azonban egyértelműen leírták, hogy számítgatások bizony bőven voltak abban az időben, amelyikre visszautalnak a fejezet első bekezdései. A mai napig is megőriztek egyet a sok, bizarr és pontatlan alapokra épített dátumból, az 1914-et.
Tartsuk szem előtt, hogy az 1914-ről szóló mai, aktuális tanítás, legkorábban 1925-ben körvonalazódott. Tehát, ha a „Királyság jó híre” az, hogy Jézus Krisztus 1914 óta királyként uralkodik, akkor ez az információ leghamarabb 1925-ben jelenthetett „jó hírt”, előbb nem. Egy nem is létező információ nyilvánvalóan nem jelenthetett „jó hírt”. Logikusan nézve, ha valóban akkor lett volna király Jézus, semmi oka nem lett volna ezt titkolni. De a könyv 5. fej.7. bekezdése azt mondja, mérföldkő és „jó hír” 1925-ös dátumú.
Egy „jó hír”, főleg ami Jézus Krisztus Királyságával kapcsolatos, teljesen egyértelmű, hogy nem lehet „téves elgondolás”! Bár akik tévesen elgondoltak valamit, azok hihették egy darabig, hogy nincsenek tévedésben, de miután rájöttek, hogy mégis (1925-ben ez történhetett), és a korábbi „jó hír”-üket lecserélték egy újabb „jó hír”-re, tovább már nem tekinthették „jó hír”-nek azt amit elvetettek. Nagyon valószínű, hogy 1925 után így is gondolták sokan. Ezt az is bizonyítja, hogy maga az Őrtorony is kemény szavakkal ítélte el azokat a Királyság-tanításokat, legalábbis a számítgatásokat, amik legalább 1925-ig forgalomban voltak. Az Őrtorony 1929.01.01./2 száma a 34. bekezdésben azt írta a korábbi számítgatásokról:
34 Hogyha Sátán a felkenteket arra tudja félrevezetni, … hogy eldöntsék azt a határozott időpontot, amikor a kiválasztottak meg fognak dicsőülni, bizonyos, hogy akkor célját elérné.
Az ezt megelőző cikk határozottan azt állítja az ilyen számítgatásokról, a 43. bekezdésében,
43 Ez a bölcsesség nem Istentől, hanem az Ördögtől van…
Ha csak 1925-től lett egyértelmű a Királyság létrejöttének 1914-es dátuma, és akkortól lett mérföldkő és „jó hír” is, akkor mit tanítottak a Királyságról addig (1925-ig)? Az imént idézett 1929-es Őrtorony szerint ördögi bölcsességeket, sátáni félrevezetéseket. Akik ezt hihetetlennek találják és nem is tudnak utánanézni a korabeli Őrtoronyban, azok visszalapozhatnak néhány oldalt, mert ebben a könyvben is, bár jóval szolídabb megfogalmazásban, de lényegében ugyanazt találják majd.
Az 5. fej. 5. bekezdés például leírta, hogy akkoriban még úgy gondolták,
1874-ben kezdődött el Krisztus jelenléte,
1878-ban vette kezdetét Krisztus uralma az égben, és
1914 októberében fog teljesen hatalomra jutni a Királyság. Továbbá úgy hitték, hogy az aratás
1874-től 1914-ig tart, és a csúcspontjaként begyűjtik a felkenteket az égbe.
Majd a következő mondatban leszögezte, hogy ezek bizony „téves elgondolások” voltak!
Mégha a sátáni és ördögi jelzőket mára már téves elgondolásra szelidítették a bűnvallásukban, „jó hír” akkor sem lehet. De már 1925-ben sem volt az, mert elhagyták, 1929-ben pedig Ördögtől való bölcsességnek tekintették.
Hogyan nevezheti akkor egy 2017-ben nyomtatott és tanulmányozott kiadvány az 1925 előtti ismereteket a Királyságról, jó hírnek?
Érthetetlen, hogy ugyanannak az időszaknak a téves elgondolásai-ból, hogyan lesz jó hír a 7. fejezetre, de látható, hogy így van. Erre semmiféle magyarázatot nem ad ez a fejezet. Tegyük fel, hogy a 2. bekezdés első mondata az 1914. körüli évtizedekre hivatkozik.
2 A Királyság létrejöttét megelőző és követő évtizedekben Krisztus hűséges szolgái követték Uruk példáját, és újszerű módszereket alkalmaztak annak érdekében, hogy a Királyság jó hírét a lehető legtöbb emberhez eljuttassák.
Adódik a kérdés, hogy Jézus Krisztusnak milyen módszerei voltak újszerűek és ezekkel mikor hirdetett téves elgondolásokat vagy sátáni hazugságokat? Módszerei az újszerűség vagy performance jelleg miatt nem kapnak hangsúlyt a Szentírásban, ilyen feljegyzés nincs róluk, de a Bibliakutatókét így tekintik az Őrtornyok írói! Amit tanítottak az 1914 előtti évtizedekben és még utána is 11 évig (1925-ig), azokból úgy lett „jó hír”, hogy a 7. fejezet egyszerűen figyelmen kívül hagyja a hír tartalmát és kizárólag a hírközlés módszerére, pontosabban annak egyediségére, ötletességére irányítja a figyelmet, mintha a tartalom egyáltalán nem számítana!
Ez a fejezet nem tesz különbséget igaz vagy hamis hír között, egyszerűen jó hírnek tekint mindent amit a Bibliakutatók hirdettek, még ha később más szervezeti kiadványok már többször is változtattak rajta. Így tehát a szervezet a saját, „téves elgondolásait” is jó hírnek tekinti! Ha pedig nem tesznek különbséget a jó és rossz között, akkor mennyire lehet megbízni a tanításaikban?
Másfelől a kurta 1. bekezdés példája, Jézus Krisztus vízparti tanúskodása lenne a párhuzama a Bibliakutatók tanuskodómódszereinek! A Bibliakutatók még ha a csónakból prédikáltak volna ugyanúgy mint Jézus, akkor sem a jó hírt terjesztették volna, amire ez a könyv már eddig is éppen elég bizonyítékot szolgáltatott.
Ésszerű egyáltalán Jézus jól működő, rögtönzött módszereivel tanított valódi igazságokat bármilyen, Bibliakutatók által használt módszerhez és tanításhoz hasonlítani?
A továbbiakban sem lesz másképp, hisz a 3. bekezdés is abból indul ki, hogy valóban jó hírt hirdettek azok az Őrtorony folyóiratok 1879-től, pedig láthatjuk, hogy egészen mást. Lehet azon filozofálni, hogy nem tudtak a tévedéseikről, tehát amit hirdettek, számukra akkor valóban jó hírnek tűnt. Ez azonban semmit nem változtat azon az egyszerű tényen, hogy amit az emberekhez eljuttattak az valójában és beismerten „téves elképzelés” volt fontos bibliai témákban és egy fontos időszakban, amit nyilvánvalóan, még ideiglenesen sem tekinthetett jó hírnek, sem Jézus, sem a Teremtő, még ha nem is akadályozták annak hirdetését.
… A Király irányítása alatt Isten népe napjainkban is alkalmazkodik a folyamatosan változó körülményekhez,…
Tehát az alkalmazkodást is a Király irányítja? És ugyan mihez kellene a Királynak alkalmazkodnia? Az Őrtoronytársulat szeszélyeihez? Mert ezen kívül semmi más nem változik! A Szentírás ugyanaz, a próféciák sem változnak, új kinyilatkoztatások sincsenek, akkor miféle körülmények lehetnek hatással a Király munkájára? Ha így van, akkor nem is érdemes firtatni az okokat, sem a jó hírrel, sem a téves elgondolásokkal kapcsolatban, mert a Király nyilván tudta mit csinál, csak mi nem értjük.
A 3. bekezdés is azt sugallja, hogy Jézust sem érdekelte, milyen az a hír, csak irányította minél több emberhez.
3 … Krisztus irányításával az 1914-et megelőző évtizedben azonban még több emberhez eljutott a jó hír.
Tehát az a vitasorozat, melyre a protestáns egyházak képviselője hívta ki Russellt 1903-ban, tulajdonképpen Krisztus irányításával zajlott, hogy aztán újságcikkekben megjelenve népszerűsítsék Russell téves elgondolásait, más szavakkal a Királyság létrejöttének „ideiglenes jó hírét”.
Csak egy kicsit is eltávolodva az emberi szempontoktól, bár nem könnyű Jézus Krisztus helyzetébe képzelni magunkat, mennyire reális az a gondolat, hogy földi, kereskedelmi, vezető amerikai médiumokban jelenteti meg a Királyságával kapcsolatos bármilyen hírt?
Mi az esélye annak, hogy Jézus Krisztus a The Pittsburgh Gazette-ben és további 2000 újságban népszerűsítsen ún. világos magyarázatokat, melyek nagyrészéről később kiderül, hogy téves elgondolások?
Miféle szenzáció az, hogy téves elgondolásokat 2000 újságban közzétettek?
Nehezen fogható fel, hogy normálisan miért lehetne büszke erre bárki is!
A 4. bekezdésben közölt korabeli döntéseket és változtatásokat megpróbálják úgy beállítani, mint amit kizárólag az ún. „jó hír” érdekében tettek. A számokból látszik, hogy valójában egy kereskedelmi tevékenység sikeres terjeszkedésére büszkék, amit igyekeznek a Királysághoz kapcsolni, de kizárt, hogy ez egyenlő is lenne azzal. Kimarad a leírásból az is, hogy mindez különböző cégek alapításával, pénzügyi, átszervezésekkel, székhelymódosítással és nyilván haszonnal is járt. Azt akarja elhitetni ez a fejezet az olvasóival, hogy Jézus Krisztus irányításával történtek ezek a jórészt gazdasági és pénzügyi mahinációk. Ha pedig a szervezet akkori képviselői mindezekben Jézus Krisztus irányítását követték, akkor azok a vállalatok mind Jézus Krisztuséi voltak! Pedig Jézus Krisztus úgy válik ismertté a Biblia lapjain, mint akit nem érdekel a pénz a hírnév és a hatalom, még annak érdekében sem, hogy bármelyiket felhasználva terjessze a „jó hírt”, ami pedig az Ő idejében még valóban „jó hír” volt. De miért változott volna meg 18 évszázad alatt a hozzáállása, hogy hirtelen amerikai cégekkel, Sátán világának médiájával, jogi eszközökkel, stb. téves elgondolásokat juttasson el minél több emberhez?
És mindezek tanulsága az 5. bekezdés szerint, hogy legyünk alázatosak, mert Russell is az volt amikor racionális gazdasági döntéseket hozott az igazgatótanács tagjaival való konzultációk után. Lehet ezt alázatosságnak nevezni, de egy jól működő vállalat élén ez nem ritkaság. A vállalatvezetők általában megfogadják az ilyen jellegű tanácsokat a mai napig is, hiszen pontosan ezért tartják a tanácsadókat.
Russell tehát nem volt kivételes emiatt, viszont különvonattal járt népes kísérettel, pásztornak, valamint hű és bölcs szolgának is hívták.
Arról se feledkezzünk meg, hogy az egész 6. fejezeten keresztül azt magyarázták, hogy mennyire nem volt népszerű a prédikáló tevékenység az 1914. évet követően a Bibliakutatók között sem. Még a 2. fejezetben (34.bek.) azt írták, hogy a munka 14 és 19 között teljesen leállt, majd a 6. fejezet a munka keserves újraindítását ill. annak kudarcait is bemutatta. Mindezek után elég érdekes ebben a 7. fejezetben azt olvasni, hogy a mára már téves elgondolásnak számító tanításokat, akkoriban Jézus Krisztus vezetésével buzgón hirdették jó hírként.
Amennyiben nehezen hihető volt az előző bekezdések eseményeihez Jézus Krisztust irányítóként elképzelni, még inkább az a 7. bekezdés folytatásában. Itt ugyanis azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus Királysággal kapcsolatos törekvéseit gazdasági nehézségek akadályozzák. A világháború miatt megváltozott gazdasági helyzet hatással van az égi Király tevékenységére is, történetesen korlátozza Őt a „jó hír” hirdetésében. Az újságok nyújtotta bevált módszert ugyanis a papír árak emelkedése miatt nem lehetett tovább igénybe venni olyan mértékben, ahogyan addig. Tehát az aratás, amiről nemrég azt tanultuk, hogy pont 1914-ben kezdődött el, és ami szorosan kapcsolódik a „jó hír” terjedéséhez ill. terjesztéséhez, Jézus krisztus készen állt, hogy végezze, egyszerűen korlátokba ütközik. Nem csak a papír ára korlátozta Jézus Krisztust a Királyt, hanem egy ember halála is, Russell testvér ugyanis 1916-ban meghalt, így tovább már nem jelentek meg prédikációk tőle az újságok neki fenntartott rovataiban.
Ha Jézus Krisztus 1914-ben még készen állt az aratásra, akkor 1916-ban nyilván meglepetésként érték Őt ezek a „folyton változó körülmények”, amikre ezeknek a bekezdéseknek a közvetett állításai szerint, bizony nem volt felkészülve. A 7. bekezdés szerint, vele ellentétben az emberi vezetők nem estek kétségbe és megoldották a problémát úgy, hogy ezzel a prédikálási módszerrel egyszerűen felhagytak és más sikeresebb módszereket alkalmaztak. Mindez ráadásul egymás mellett van a kinyitott könyv 68. oldalának alján, ahol még Jézus Krisztus irányításával kapcsolják össze az újságmegjelenések szaporodását, mellette pedig a 69. oldal utlolsó bekezdésében már emberek, vagyis a szervezet vezetői bírálják felül azt az állítólagos Krisztusi irányítást a „jó hír” terjesztésének módszerével kapcsolatban. És milyen meglepő, az ezt követő döntést nem Jézus Krisztus, hanem a társulat vezetői, pontosabban a vállalatok igazgatótanácsa hozta meg úgy, hogy tovább már nem látták célszerűnek alkalmazni azt amit Krisztus vezetésével tettek addig.
Vajon mennyire lenne sikeres uralkodó Jézus Krisztus, ha még emberi léptékkel nézve is ilyen rövid életű módszereket alkamazna közvetlenül a régen várt aratás megkezdődése után?
Mennyire lehet komolyan venni azt a szervezetet, amelyik azt állítja, hogy Jézus Krisztust a papír árváltozása és egyetlen ember halálhíre komolyan korlátoz a tevékenységében?
Lényegében szellemi halál állapotának írták le az akkori állapotokat a kiadványok, ami Jézus Krisztus szégyenletes kudarcát jelentené, ha valóban bármi köze lett volna az akkori tevékenységek irányításához.
Lehetséges ilyet kijelenteni, annak aki azt állítja magáról, hogy Jézus Krisztust képviseli?
Érthetetlen továbbá, hogy a papír árnövekedése gondot okozott a jó hír terjesztésében, viszont egy közismerten drága módszer, a filmes technika ugyanabban az időszakban nem, pedig a vetítések ingyenesen voltak látogathatók. Ezen felül az új módszer bevezetését Russzell halálhíre után említik meg úgy, hogy azon Russell és társai dolgoztak.
A továbbiakban (8.bek.) említésre kerül a Teremtés fotodrámája c. mozgóképes bemutatósorozat, amire szintén érvényesek a 2. és 3. bekezdések megjegyzései, miszerint Krisztus irányításával zajlottak ezek is. Azonban ezek a további bekezdések sem következetesek a Krisztusi irányítással kapcsolatban, hiszen a 9. bekezdés már ismét kizárólag emberi szempontok szerint vizsgálja a Fotodráma bemutatók sikerességét és szó sincs, mégkevésbé bizonyíték, hogy ehhez bármi köze is lett volna Jézusnak.
Ez a bekezdés amikor a kongresszusi határozatot említi a vetítésekkel kapcsolatban, egyáltalán nem említ Krisztusi nézőpontokat a vetítések további jóváhagyásának indokai között, vagy megalapozottságára, hanem kizárólag az amerikai újságok példátlan közvéleményformáló hatását és a mozgóképek rendkívüli népszerűségét.
Végül egy idézet az Őrtorony 98. 5/15 15.o.22. bekezdéséből amivel egyet lehet érteni, mert a jelenleg tanulmányozott könyvvel kapcsolatban talán aktuálisabb mint elhangzása idején, így szól:
22 Amit most megvizsgáltunk, az nem csupán múló történelmi érdekesség.
Közvetlen kapcsolatban van Jehova egész világra kiterjedő gyülekezetének a jelenlegi szellemi állapotával.
És milyen igazak ezek a szavak, ha a tanulmányozók közül senki nem emeli fel a hangját a Teremtő, a Fia és a Szentírás folyamatos, közvetett és nyílt gyalázása miatt, az nem csak az írók, hanem Jehova egész világra kiterjedő gyülekezetének a jelenlegi szellemi állapotáról mutat egy nagyon lesúlytó képet.
A mozgóképes bemutatókról a 7. bekezdés még azt akarta elhitetni, hogy ez a módszer olcsóbb volt, mint az újságmegjelenés, de amikor később a Fotodráma előkészületeinek részleteit sorolja, azért látható, hogy egy rendkívül nagy volumenű vállalkozásról volt szó. Ha egy igazgatótanács, vagy vezetőtestület, vagy bármilyen grémium úgy informálta a tagjait, részvényeseit, a pénzügyekről, abban az időben is mint ezek a mai bekezdések, pl. hogy olcsó, drága, áldozatok, ennyi idő, annyi pénz, az nem éppen a bizalom erősítését szolgálta sem akkor, sem ma. Csupán a bekezdésekben közölt adatokkal kalkulálva is a vállalkozás olyan mértékű volt, amit nehezen hihető, hogy csak annak a 3800 Bibliakutatónak az adományai fedeztek. Mivel a kiadványok kizárólag Russell vagyonát említik és a maroknyi Bibliakutató adományait, valamint a rezsi áron terjesztett irodalmak bevételét, ezt lehet csak hivatalos kiindulópontnak tekinteni pénzügyekben. Ebből azt kellene gondolni, hogy az a mennyiség amit ilyen célra fordított a Pásztor, annak ki kellett tartani több mint 4 évtizeden keresztül úgy, hogy mindazoknak a tevékenységeknek és az azt elvégző személyzetnek a költségeit fedezni lehetett belőle és még halála után is volt akkora jelentősége, hogy végrendelkezni kellett felőle. Russell idejében még nem létezett az önkéntes (ingyen) munka sem olyan mértékben, mint ahogyan azt Rutherford később megszervezte. Adatok nélkül persze mindez csak találgatás, de miért nincsenek adatok?
Ha már egyszer maga a kiadvány említi a gazdaságossági szempontokat, akkor közölhetnének mellé néhány olyan tényt is amik alátámasztanák a híreket az alapanyagok áráról, meg a különféle tevékenységek költséghatékonyságáról. A Szentírásban bőven találni mintát az ilyen jellegű elszámolásokra. Az ilyen jellegű információknak itt lenne a helye, ha tényleg ezek szorongató hatására kellett Jézus Krisztusnak újra és újra feladni a jól bevált módszereket, hogy aztán egy következő próbálkozással ugyanúgy csődöt mondjon.
Természetesen nem ez lenne a lényeg, de ha már a bekezdések vetnek fel ilyen szempontokat, akkor legalább látható lenne, hogyan követik logikusan egymást az események változásai és a gazdaságossági szempontok. Az eddig leírtakból nagyon nehezen valószínűsíthető, hogy szentírási, vagy Krisztusi tényezők szerepet játszottak volna azokban a változtatásokban és a vezetőtestület mégis azt várja, hogy ezt az olvasói elhiggyék.
Így persze nem csak a korrekt magyarázatok nélkül hagyott ügyek száma gyarapszik, hanem azokkal együtt az a nyomás is, hogy a tanulmányozások résztvevői különösebben ne törődjenek a tanulmányozott anyaggal.
De ha nem szabad a részletekkel foglalkozni, mert azok már régen voltak, aktualitásukat vesztették az új világosság miatt, akkor mi az értelme az ilyen időrabló ún. „tanulmányozásoknak”, minden héten, több millió ember, még több millió óráját elrabolva kisebb nagyobb hazugságok érdekében?
Pl. ennek a könyvnek a gyülekezeti megbeszélése milyen értelemben lehet bibliatanulmányozás, melyet maga Jézus Krisztus szervez, irányít, évtizedek óta ezekkel a konkrét módszerekkel amikről itt lehet olvasni?
Az általánosságokon túl, a 7. fejezet konkrét kérdéseket is felvet a korai időkben alkalmazott néhány szolgálati módszerről. A kérdéseket szintén azoknak a kijelentéseknek a fényében kell vizsgálni, melyek már elhangzottak eddig, azt hangsúlyozva, hogy Krisztus irányította, ellenőrizte és jóváhagyta mindezeket. A következetlenség jellemzője lesz a továbbiakban a módszerek bemutatásának is, ugyanúgy mint eddig az események időzítésének bemutatásánál vagy a különféle tanításvariációk indoklásánál.
A 13. bekezdéstől a jó hír rádiós hirdetésének elterjedése került középpontba. Itt olvasható az az első állítás is, miszerint a
13 a rádió egyre fontosabb szerephez jutott a Királyság jó hírének terjesztésében. A philadelphiai Metropolitan Operaházból 1922. április 16-án sugározták először Rutherford testvér előadását. A becslések szerint 50 000-en hallották „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című előadást.
Ez vajon tényleg a Királyság jó hírének bizonyult? Mivel a Szentírás közvetlenül sehol nem jelent ki, vagy támogat olyasmit, amiből az 1922-ben élő emberek várható életkorára lehetne pontos következtetéseket levonni, ez már önmagában is megkérdőjelezi az állítás szentírási megalapozottságát. Az előadó, még ha az aznap születettekre vonatkoztatta is a beszédét, azok az emberek mára már 100 évesek, vagy idősebbek. Rutherford halhatatlanság-ígérete a 7 éven át tartó előadássorozatában, valamint ezzel foglalkozó nyomtatványaiban nem egyszerűen tévedés vagy túlbuzgóság eredménye, hiszen kampányokat építettek a hangzatos szlogenre, könyv és füzet formában is megjelent ugyanez a téma, melyet pénzért vásároltak meg hívő emberek. Ők nem szórakoztató irodalmat vásároltak, hanem vallási kiadványként tekintették és megbíztak az üzenetben annyira, hogy többségük az életmódját és céljait is az ígéreteknek megfelelen módosították. Ezért nem túlzás a hallhatatlanság ígéretét közönséges csalásnak tekinteni.
Ez a spekuláció éveken keresztül napirenden volt, direkt az ilyen témák hirdetésére épített rádióállomások sugározták és megszámlálhatatlan mennyiségű órát töltöttek a hirdetésével az egyszerű hírnökök is?
Lehet azt dicsőségnek tekinteni, ha valamit 50 000-en hallgatnak meg az első előadása alkalmával, de utólag kiderül róla, hogy hazugság?
Hogyan lehetne bármelyik másik, ebben a fejezetben felsorolt módszert is dicsérni, amikor világosan bizonyítást nyertek már ugyanebben a könyvben, hogy az általuk terjesztett tanítások, sorra tévedésnek bizonyultak?
Nem részleteiben, jelentéktelen, mellékesnek tekinthető apróságokban, hanem kompletten a szervezet teljes tevékenységét, reménységét és lényegét meghatározó dolgokban, sorozatosan! Bármit kijelenteni igazságként vagy jó hírként, akár csak 1x is úgy, hogy később az ellenkezőjére változik a kijelentés lényege, az szégyen és leégés.
Ha ezt a láncolatot megtöbbszörözzük, abból hogyan vagy mikor lesz dicsőség?
Hányszor kell elismételni egy kínos tévedést ahhoz, hogy egyszer csak szégyenből büszkeségbe emelkedjen az ügy?
A királyság megszületése, az aratás, az ún. Krisztusi kinevezések és egyéb fantazmagóriák a legkülönfélébb témákban csak néhány a sok közül, melyek a szervezet vezetői fejében egytől egyig átestek ezen az érdekes folyamaton és ma már büszkén emlegetik, hogy milyen széles körben terjesztették ezeket egykor, miközben egyúttal a hamisságukat is elismerik. Mindezek annyira ellentétesek a bibliai történetekkel, hogy szó szerint csodák milliói zajlanak le hetente a Királyságtermekben akkor, amikor a jelenlévők egyáltalán nem látják meg vagy csak nem veszik tudomásul a könyvben magában is meglévő ellentmondásokat, nem is beszélve a Szentírással szembeni ellentétekről.
Csak gondoljunk példaképpen Jézus Krisztusnak arra a beszédére, melyet egy tömeghez intézett a vízparton és a bevezetés is idézett! Vagy a hegyi beszédére, amit több ezres hallgatóság előtt mondott. Az a módszer, ahogyan azokat lebonyolította a mai napig működőképes. Egy barátságos hangulatú szabadban zajló kiránduláson a Teremtőről és szándékáról beszélgetni és egy közös étkezésen részt venni, ez biztosan nem hasonlítható egyetlen rádióadás meghallgatásához sem. A tartalmát, sem Jézus maga, vagy a tanítványai, vagy bárki más a későbbi évszázadok folyamán nem változtatta meg olyan mértékben, mint ahogy Rutherford rádióbeszédeit kellett kiigazítani, majd teljesen le is állítani, csupán néhány év elteltével, hogy aztán alig 100 év múlva teljesen feledésbe merüljenek, mert világos lett mindenki előtt, hogy mindössze emberi fantáziálás volt az egész. Az apostolok pünkösdi nyilvános előadásai és azok hatása a hallgatókra, mennyiben hasonlítanak ezekre a mai eseményekre akár tartalmukat, a módjukat és a felhasznált eszközöket tekintve? Nem beszélve az időtállóságukról! Hány embernek okozott jogos csalódást Krisztus, vagy Péter apostol előadása azért mert a mondanivalójuk rövid idő múlva megváltozott, míg végül teljesen értelmetlenné, használhatatlanná nem váltak? Nem tudunk ilyenekről! Egyetlen egyről sem!
Ha az ember Jézus Krisztus, korábban már tudott úgy tanítani tömegeket, hogy az eredményes volt, tudott úgy vezetni apostolokat és tanítványokat, hogy azok szintén átvették a módszert és a tartalmat, szinte hibátlanul, akkor mi történt a Király Jézus Krisztussal, hogy az 1900-as években még csak meg sem közelítette az irányítási módszere és annak hatékonysága, a saját ókori, földi, emberi teljesítményét? A kérdés aktualitását és megalapozottságát csak fokozzák a 7-8. fejezetekhez hasonló tartalmú írások, hiszen azt az apparátust mutatják be, amiknek az amúgy is földönkívüli képességekkel rendelkező Király eszköztárát inkább segíteniük kellett volna, mégis a legtöbbet ezek közül elhagyták az idő múlásával.
Mennyire komoly és megalapozott Jézus Krisztusról olyasmit állítani és ezt az Őrtoronyban közre is adni Isteni tanításként, mint amit pl. a 14. bekezdés így ír le?
14 Az Őrtorony 1924. december 1-jei angol száma a következőt írta arról, hogy mi a WBBR célja: „Hisszük, hogy a rádió az eddigi leggazdaságosabb és leghatékonyabb módja annak, hogy az igazság üzenetét terjesszük.” Majd hozzátette: „Ha az Úr jónak látja, hogy további rádióállomásokat építsünk az igazság terjesztésére, akkor a neki tetsző módon gondoskodni fog az ehhez szükséges pénzről”
Jézus Krisztus szempontjai között gazdaságosságot feltételezni egyszerűen nevetséges és sértő is. Itt mégis azt olvasni, az egymást követő mondatokból, hogy maga az Úr nem csak mérlegeli a gazdaságossági szempontokat, hanem Ő MAGA FOG GONDOSKODNI A PÉNZRŐL.
Ha az üzenet valóban életmentő lett volna, (de nem volt az) és valóban Jézus Krisztustól jött volna, akkor tényleg az érdekelte volna a szellemi birodalom nagyhatalmú vezetőit a földi ügyek irányításában, hogy emberi nézőpontból mennyire gazdaságos egy-egy módszer vagy mit gondol arról a valláspapság?
Jézusnak talán korlátozottak az anyagi eszközei, hogy oda kellett figyelnie a költséghatékonyságra?
Hol olvasni ehhez hasonlókat a Bibliában, amiből ilyesmire lehetne következtetni?
HA MÉGIS, és tényleg ez a szempont lényeges volt Jézusnál, és a rádiót egy jó és gazdaságos eszköznek tartotta, mert tényleg köze lett volna ehhez a fikcióhoz, akkor nem tévedett, mert látható, hogy a rádió a mai napig is gazdaságosan működőképes médium. De akkor miért kellett kiiktatni? Jézus, az ingyenmunkával felépített és üzemeltetett rádióállomásokat bezáratja és gazdaságosabbnak tartja műsoridőt vásárolni a kereskedelmi adóknál?
Emberi vállalkozások képesek sikeresen működtetni a sátáni világ szeszélyeinek kitett rádióállomásokat, de Jézus Krisztus nem?
Ha erre a bravúrra Jézus Krisztus csak átmeneti ideig, néhány évtizedig volt képes, akkor ez a kudarcát jelentette volna azon a területen, azokkal a kereskedelmi adókkal szemben, amik máig működnek emberi irányítással, emberi célokért, emberek által finanszírozva, sikeresen, gazdaságosan.
Itt ismét nem ismerjük a pontos számokat, sőt még hozzávetőlegesen sem lehet tájékozódni költségtrendekről vagy arányokról, de éppen elég abszurd ilyen földi, emberi és végső soron a szervezet által is sátáninak nevezett dolgokban Jézus Krisztust valamiféle ügyvezetőnek, vagy pénzügyi tanácsadónak, közgazdásznak a szerepében láttatni, főleg úgy, hogy a jobbnál jobb ötletei sorra kudarcot vallanak egy idő elteltével.
És mit tettek mindezek után a hírnökök, miből állt a szolgálatuk és a jó hír amit hirdettek, Jézus Krisztus a Király vezetésével? Íme:
16 Azért, hogy növeljék ezeknek a műsoroknak a hallgatótáborát, Az Őrtorony és az Aranykorszak (mostani nevén Ébredjetek!) közölt egy listát azokról a kereskedelmi állomásokról, melyek a bibliai tanításokat sugározták. Így amikor a hírnökök házról házra felkeresték a házigazdákat, arra tudták ösztönözni őket, hogy hallgassák meg a helyi rádióban sugárzott előadásokat.
Mintha nem lett volna elég morbid, hogy Jézus Krisztusnak privát rádióhálózata volt, amit bezáratott, itt meg az áll, hogy a házról házra vitt üzenet, sőt a nyomtatott anyag ösztönzése is részben arra irányult, hogy az emberek továbbra is hallgassanak rádiót. De már nem a Krisztusi adót, mert az csődbe ment, hanem helyette válasszanak kereskedelmi adót egy listából!
El lehet képzelni, amint Jézus az aktuális Őrtorony megfelelő oldalánál kinyitva kereskedelmi rádióadókat ajánl a szolgálatban. Mit válaszolt volna, ha pl. a házigazda rákérdez, hogy és a te csatornáddal, a WBBR-rel mi lett fiam? Eddig azt hallgattam, de már nem találom?
Ne gondoljuk, hogy kizárólag szarkazmus lehet egy ilyen elmélkedés Jézus Krisztussal kapcsolatban. Maga a szervezet ajánlja a hasonló módszeres képzelődéseket annak érdekében, hogy jobban megértsük az olvasottakat. Nyilvánvaló, hogy ha ezt a Szentírás olvasása közben ajánlatos megtenni, akkor működnie kell Őrtoronykiadványokkal is! És tényleg működik! Nem csoda, ha nem tudjuk Jézust azokban a szerepekben könnyedén elképzelni, melyeket ez a könyv időnként rá oszt. Nevetségessé teszik a Mestert, kiábrándító és végtelenül silány lesz tőle a mondanivaló.
Kell, hogy legyen a Teremtőnek is humorérzéke, mert ha nincs, akkor csak azt lehet elképzelni, hogy amikor ilyesmit lát kinyomtatva, sokszorosítva odafentről, akkor büntetéseken gondolkodik, amit az ilyen sorok íróira kimér majd. Ha ezt mégsem tartja humorosnak, annak az is lehet az oka, hogy a kereskedelmi adók ilyen mértékű reklámozása talán nem történt teljesen önzetlen alapon és ha azok valóban fizettek ezért a Társulatnak, akkor máris reálisabban hangzik a gazdaságossági szempontokra hivatkozó magyarázat, a saját WBBR állomások felszámolására.
Akárhogy is volt, azt nem kell találgatnunk, hogy ez a könyv mit állít Jézus Krisztusról! Azt, hogy Ő olyan király volt az 1930. körüli időben, aki az Őrtorony eszközét, az Aranykorszak eszközét és a tettre kész emberekből álló csapatát arra használta fel, hogy kereskedelmi rádiócsatornákat népszerűsítsen (ahelyett hogy a direkt ennek a célnak szentelt saját hálózatát rendbehozta volna), melyeken keresztül a hallgatókhoz hamisított, és bibliainak álcázott, de valójában téves tanításokat juttatott el. Mindenki eldöntheti, hogy azok a bekezdések amik ilyesmit állítanak, mennyire tisztelik a Megváltót, üzenetét és módszereit.
Végül miért kényszerült Jézus Krisztus ezt az egykor olyan ígéretes, az igazság üzenetének leggazdaságosabb és leghatékonyabb terjesztési módszerét, a rádióevangélizálást megszüntetni? A 17. bekezdés eddigiektől is megdöbbentőbb és közvetlen válasza erre a kérdésre a következő:
17 Az 1930-as években egyre többen ellenezték azt, hogy kereskedelmi állomásokat használunk. Jehova népe 1937 végén alkalmazkodott a változó körülményekhez, ezért megszüntette a műsorok sugárzását és inkább a házról házra végzett szolgálatra összpontosított.*
De kik ellenezhették az addigi leghatékonyabb módszert? Talán ugyanazok a felkentek, akik már korábban sem akartak prédikálni? Miért és milyen változó körülményeken nem tudott úrrá lenni Jézus Krisztus, hogy a leghatékonyabb módszer mellett kiálljon, amelybe energiát, erőfeszítéseket invesztált éveken keresztül? Miért maradnak a homályban ezek az információk?
Ellenzőkről már lehetett olvasni a 16. bekezdésben, ahol elhangzott, hogy a papságnak nem tetszett a Bibliakutatók rádiózása. Márpedig, ha csupán ennyi az indoklása „az eddigi leggazdaságosabb és leghatékonyabb módszer” megszüntetésének, mellyel „az igazság üzenetét terjesztették”, Jézus Krisztus anyagi támogatásával, akkor ez azt jelentené, hogy az ember-Jézus, aki az 1. sz-ban olyan bátran ellentmondott a farizeusoknak, 1930-ban Királyként viszont meghunyászkodott a valláspapsággal szemben. Az ő érzékenységüket és nemtetszésüket vette figyelembe, nem pedig a Bibliakutatók imáit, amikor beszüntetett sikeres prédikáló módszereket.
Így lehetne összegezni az elhangzott következetlen és képtelen állításokat, amiket eddig a változások indoklásaképpen felhoztak:
A 2-3. bekezdésekben még arról volt szó, hogy minden amiről a fejezet szólni fog, azt úgy kell tekinteni, mint amiben Jézus Krisztus irányított. Majd a 4. bekezdésben már gazdasági tanácsadók ötletei nyomán következnek változtatások. A 7. bekezdésben az alapanyagok ára, háború és gazdaságossági szempontok állnak a döntések hátterében. Miközben a költségek továbbra is fontos szerepet játszanak Krisztus munkájában és az Ő irányítása alatt, Russell halálesete is tényezőnek bizonyul bizonyos döntések kikényszerítésében. A mozgóképpel kapcsolatban az általános népszerűség és a közvélemény, sokkal inkább dominált és hihetőbb is, mint a Krisztus általi támogatottsága. A 13. bekezdés már csak szűkszavúan azt jegyzi meg, hogy egyszerre csak háttérbe szorult a mozgókép, a helyére pedig a rádió lépett. Ez a bekezdés teljes egészében mellőzi még a látszatát is annak, hogy Jézusnak valami köze is lenne a rádióra való átálláshoz és egyszerűen kijelenti, hogy a Társulat vezetőinek a bölcsessége és döntéseik határozták meg a következő évtizedek szolgálati módszereit. Majd miután a 16. bekezdés más vallások papságának nemtetszését ecseteli, a 17. azt állítja, hogy a rádiós módszer azért került beszüntetésre mert többen ellenezték. Ez akár jelentheti azt is, hogy a valláspapság ellenzése szerepet játszott Jézus Krisztus döntésében és kész volt együttműködni még velük is és tekintettel volt az érzékenységükre a módszerei alkalmazásában. Ez több mint érdekes. Krisztus állítolagos társuralkodói, felkent királyok állítják ezt!
Mennyi ima hangzik el naponta csak azért, hogy lelepleződjenek bizonyos hazugságok, enyhüljenek szenvedések és megszűnjenek bántalmazások, igazságtalanságok, de azok mégis rendre folytatódnak, és itt meg az áll, hogy a vallási vezetők, akik még csak nem is imában fordulnak hozzá, Ő mégis reagál, helyt ad a kifogásaiknak és felfüggeszti a vitatott módszert. Ugyanebben a változó körülmények is hangsúlyt kapnak, majd az 1. számú széljegyzet lezárja a rádiós ügyet azzal, hogy a Társulat vezetői úgy döntöttek, bezárják az utolsó rádióállomásukat is.
Ezeknek az okoknak a változatosságát sehogyan sem lehet összeegyeztetni semmilyen bibliai, így egyetlen Isteni módszerrel sem. A bemutatott listában vajon melyik tétel jelentene igazi okot bármely szellemteremtménynek, bármely korszakban, hogy eltérjen az Isteni tervtől és azokat időről-időre emberi okoskodásokkal váltsa fel?
Jézus Krisztus irányított ?
vagy pedig
gazdasági tanácsadók
alapanyagok ára
háború
gazdaságossági szempontok
Russell halála
közvélemény
népszerűség
háttérbe szorult
emberi vezetők bölcsessége
emberi vezetők döntése
papság nemtetszése,
többen ellenezték
változó körülmények
és ismét emberi vezetők úgy döntöttek
a rádió már nem elsődleges
internet népszerűsége, emiatt változott meg alapvetően minden
népszerűségében valóban nem lehet kételkedni általánosságban. De az, hogy a Királyság jó híre csakis így juthat el tömegekhez, mert Jézus Krisztus erre állította át az apparátusát, az már teljesen más kérdés. Még az oldalletöltések statisztikái sem jelentenek ehhez megbízható támpontot, hiszen elvileg egyetlen letöltésnél sem lehet megkülönböztetni, hogy azt aktív tanú kezdeményezte, vagy egy kívülálló. A lehetőség és elérhetőség valóban nagyságrendekkel megnövekedett, de hogy ezzel mennyien élnek önszántukból a kívülállók közül, azt a 75. oldal számadatai egyáltalán nem tükrözik meggyőzően. Akkor amikor a nyomtatott anyagok előállítását drasztikusan csökkenti a szervezet és egyúttal minden összejövetel programjába beépít olyan elemeket, melyeknek az internetes megtekintése is többszöri letöltést, kattintást eredményez az adott héten az egyes hírnököktől és a programokra készülő felvigyázóktól, akkor a világméretű létszámukat tekintve nem hogy nem kimagaslóak a letöltési adatok, hanem szánalmasan kevésnek tűnnek. Az már csak egy mellékes, bár nem teljesen elhanyagolható információ, hogy mindez mekkora technikai apparátust, költségeket jelent az egész szervezetnek, valamint az egyes tagoknak is, akik mind a szükséges eszközök és előfizetések megvásárlására, majd időközönként cseréjére kényszerülnek, hiszen szándékukban áll még az interneten is követni „virtuális mesterüket”.
De, ha feltételezzük, hogy a jw.org weboldalait ténylegesen és zömében a jó hír iránt érdeklődők látogatják, a korábban már felvetett kérdések továbbra is fennállnak ebben a témában is! Milyen jó hírt találnak ott? Ami egyik nap talán az is volt, másnapra már nem lesz jó hír. Milyen jó hírt találnak az 50-es évektől megtalálható Őrtornyokban, pl. 1975-ről? Vagy a nemzedékről, a rabszolgáról, stb.? Ezek a tanítások mind, többszörösen megváltoztak 1950-es vagy későbbi megjelenésük óta. Az mindegy is, hogy a témák legfrisebb verziójára vagy évtizedekkel korábbira kíváncsi a weboldalra látogató. De képzeljük el, hogy Jézus Krisztusnak is ugyanolyan dicsőséget jelentenek a keresőrobotok és statisztikázó algoritmusok által összeállított virtuális adatok, mint a szervezet it szakembereinek? Tagadhatatlan, hogy a jw.org ezen a téren impozáns számadatokkal büszkélkedhet, mert bizonyos kategóriákban magasan vezeti a listákat.
De nem juttatja-e eszünkbe mindez Jézus Krisztusnak a megjegyzéseit a népszerűségre törekvő farizeusról, a Máté 6. rész első 6 verse alapján? Bár ott Jézus szavai nem az internetre vonatkoznak, de az alapelv, a dicsőségre vágyókkal kapcsolatban igaz lehet, „elnyerték jutalmukat”, virtuális jutalmukat.
Ez az utolsó két bekezdés egy az egyben nem igaz, vagy finomabban inkább, talán nincsenek tisztában a kifejezés értelmével, esetleg fordítási hiba. Igaz, hogy létezik tanulmányozás személyekkel, egyénekkel, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy személyre szabott. A tanulmányozási anyagok adott témájúak és attól talán csekély eltérést tesznek egyes hírnökök, de általában erre nem az készteti a legtöbbjét, hogy így szabja személyre az anyagot vagy annak tanulmányozását, egyszerűen csak készületlen és elkalandozik. És ezt jól kell tudnia annak aki leír ilyesmiket egy könyvbe. Ha ez valóban gyakorlat lenne a szervezetben, akkor biztosan nem lenne annyi nyilvános blog és más szervezetidegen fórum, ahol megvitatják azokat a kérdéseket, melyekkel többek között ez az írás is foglalkozik.
A szervezetben nincsen személyre szabott oktatás! Olyan legalábbis nincs amilyet Jézus Krisztus is folytatott, és világos feljegyzések teszik vonzóvá módszerét az írásokban. Személyekre gyakorolt nyomás és megfélemlítés viszont van azok ellen, akik teljesen jóhiszeműen kívánnak válaszokat találni jogos kérdéseikre, sajnos még akkor is, ha ez a kutatás kizárólag szervezeti irodalomra és a szervezet tagjaival folytatott beszélgetésekre korlátozódna.
